2024. december 19., 18:18

Keresztény útmutatás

Lassan befejeződik a Regnum Marianum Akadémia őszi előadássorozata. A Felvidéken működő akadémia célja a világi Krisztus-hívők elméleti képzése, hogy hitük elmélyítésével számot adjanak a bennük élő reménységről.  

Keresztény útmutatás
Az akadémiák házigazdája Farkas Zsolt atya
Fotó: Bokor Klára

Az akadémia életre hívója a Pázmaneum Polgári Társulás, szervezője a 2005-ös kezdetektől Farkas Zsolt atya, aki a szőgyéni és bényi egyházközségek esperesplébánosa, a Jó Pásztor Alapítvány elnöke, a Pázmaneum elnökségi tagja. Zsolt atya fontosnak tartja, hogy az előadások a jelen kor kihívásaira, problémáira, élethelyzeteire adjanak keresztény útmutatást, bevonva a hallgatókat ezek megvitatásába. Az akadémiának Szőgyén ad otthont, de Bényben is voltak már előadások.  

Terror – vallási köntösben

Szeptemberben az akadémia első vendégeként szólhattam a jelenlévőkhöz. Hívő keresztényként járom a világot, s egy olyan országot – Afganisztánt – mutattam be, ahol a keresztényég gyakorlásáért akár halálbüntetés is járhat. A tálibok második uralma alatt még inkább korlátozták az emberek, különösen a nők jogait. Kitiltották őket az egyetemekről, a munkahelyekről, szigorú öltözködési szabályokat léptettek életbe. Tilos a zene, a tánc, a fényképezkedés, a nőknek tilos beszélniük az utcán, nem látogathatják a vendéglátóhelyeket, a cukrászdákat, parkokban se sétálhatnak. A lakosok háromnegyede éhezik, puskák és szögesdrótok közt folyik az élet Afganisztánban. A talibán szélsőséges ideológiája a középkor szintjére süllyesztette az országot. 

Keresztény útmutatás
A szerző afganisztáni útjáról számolt be
Fotó:  Bokor Klára

A tiltások rengetegében azonban azt láttam, a nők emelt fővel viselik sorsukat, s bár az országban kötelező a burka viselése, a nők tíz százaléka se hordja. Ha nincsenek a tálib fegyveresek szeme előtt, felszabadultak, jobban beszélnek angolul, mint a férfiak többsége, hiszen otthonuk rejtekében művelik magukat.

Bár csak titokban fényképeztem, mégis sikerült sok mindent megmutatnom ebből a zárt világból, ahol a vallást a hatalom fenntartására sajátítják ki. 

Virágzó kereszténység Zambiában 

A zambiai Gabriel Kwaku Mwanza katolikus pap már hetedszer látogatott a Felvidékre és Lépes Lóránt atyával érkezett az akadémiára. Rómában ismerkedtek meg a Mária Rádió újonnan kinevezett műsorigazgatóinak képzésén. Az idén Jelencsics Erich Gábor marcelházai plébánossal ők is viszonozták a látogatást és az általuk készített fényképeken és rövid videókon keresztül mi is bepillanthattunk Kwaku atya egyházközösségeibe. 

Rengeteg kis falut kell az atyának ellátnia, esős időben járhatatlan utakon. A híveknek se könnyű eljutni szentmisékre, sokszor már előző nap el kell indulniuk. A körülmények miatt Kwaku atya közösségeiben a szentmisék, temetések és egyéb összejövetelek időpontja mindig csak irányadó, 5-6 órás késés is belefér.

Keresztény útmutatás
Kwaku atya a szőgyéniekkel
Fotó:  Bokor Klára

Ami szembetűnő, az ősi animista vallás továbbélése, s ma is előfordul, hogy többeket minden ok nélkül boszorkánysággal vádolnak. Minden nehézség ellenére azonban bővül egyházukban a laikus közösség, s az összetartozás jeleként egyenruhát viselnek. Lóránt atya elmondta, Erich atyával bekapcsolódtak a szentmisékbe, még papszentelésen is részt vettek.

Lóránt atyának és a felvidéki hívő közösségnek köszönhetően az évek során számtalan támogatásban részesült a zambiai egyháztartomány. 

A Südwind hadművelet, avagy páncélosok ellentámadásban a Garam mentén, ez a címe Méri Bulcsú bemutatott könyvének. Az esztergomi Szent Erzsébet Gimnázium harmadikos tanulója már alapiskolás korában működtetett egy csatornát a világhálón „Világháborúkról a töriórán túl” címen.

Méri Bulcsú
Farkas Zsolt atya és Méri Bulcsú
Fotó:  Bokor Klára

Ezt követően kezdte el kutatni az 1945-ben lezajlott Südwind hadműveletet, amely szülőfaluját, Szőgyént és a szomszédos településeket is érintette. Időt nem kímélve történelmi előadásokra jár, levéltári kutatásokat folytat és még mindig talál feltáratlan részeket a Südwind hadműveletről.

Keresztény útmutatás
Az akadémia előadásain mindig telt ház van
Fotó:  Bokor Klára

Népes közönség előtt fényképekkel, térképekkel, táblázatokkal tűzdelt prezentációban ismertette a hadművelet részleteit, amely a német Waffen-SS utolsó győzelmét hozta térségünkben. Szólt a hadművelet okairól, a szembenálló felekről, a haditechnikáról, a taktikáról, nem feledkezve meg arról, hogy mindezek mögött emberek állnak, akik hitükbe kapaszkodva élték túl a megpróbáltatásokat. 

Reményről, reménységről és szentévekről

A közelgő szentév kapcsán Nagy Péter János gútai esperes tartotta a Regnum Marianum Akadémia idei utolsó előtti előadását. A szentévet december 24-én Rómában nyitja meg Ferenc pápa A remény zarándokai mottóval. Ez lesz a 27. rendes szentév.

Míg életünk folyamán sok mindenben reménykedünk, addig maga a reménység az Istenben való bizonyosságot jelenti – fogalmazott, és életéből több példát is felhozott, amikor a bizonyosságot ő maga is átélte. Az előadás második részében Péter atya kitért a jubileumi évek ószövetségi hagyományára, ahol 50 évente elengedtek olyan adósságokat, amelyeket nem tudtak törleszteni, felszabadítottak rabszolgákat, kitakarították a raktárakat, testi-lelki megtisztulást végeztek. Kezdetben 50, majd 40 és végül 25 évente hirdeti meg a szentévet a katolikus egyház, de soron kívüli szentéveket is közbeiktathatnak. 
Keresztény útmutatás
Nagy Péter János gútai esperes atya
Fotó:  Bokor Klára

A 2025-ös jubileumi évben Ferenc pápa december 24-én nyitja meg az első szent kaput a Szent Péter-bazilikában és a Rebibbia börtönben, majd folyamatosan még három bazilikában. Különleges alkalom nyílik zarándoklatokra, a megtérésre, a bűnbocsánat kegyelmének megtapasztalására nemcsak az örök városban, hanem világszerte is.

A szentévhez kapcsolódóan a hazai egyházmegyék is kijelölnek templomokat a zarándoklatra, lelki megújulásra. Ezek között van az ősi bényi Magyarok Nagyasszonya-templom is, ahová várják a reménységet keresőket és hitükben megújulni vágyókat, fűzte hozzá Farkas Zsolt atya.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/50. számában.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.