Karanténkoncertek: párkányiaktól párkányiaknak
A Városi Művelődés Központ a hétvégén már a harmadik olyan koncertet szervezte a városlakóknak, ahol párkányi vagy párkányi kötődésű zenekarok, énekesek szórakoztatják a kulturális rendezvényeket már hiányoló embereket. Az eseményre mindig más-más helyszínen került sor.

Júlia Žďárská, a művelődési központ igazgatója elmondta, az ötlet kollektív döntés alapján öltött formát. Úgy gondolták, amíg a közönség nem jöhet a kultúrházba, ők látogatják meg őket a lakóhelyükön.
„A koncertezésre felkért zenészek mind örömmel jöttek, Žáčik Viktor hang és fénytechnikus ingyen vállalja a hangosításokat, kitűnő a fogadtatás a lakosok részéről is. Ezeket eddig nem hirdettük meg előre, mondhatni meglepetéskoncertek voltak, nehogy nagyobb tömeg gyűljön össze, főleg a lakótelepeken. Ennek ellenére volt, aki csokrot hozott le az énekesnőnek, más kitette az ablakába a fellépő zenekar feliratos pólóját, megint mástól csokoládét kaptak. A koncertek többsége élő közvetítésben megjelent a Facebookon és ott is pozitív volt a visszhangjuk“ - fogalmazott az igazgatónő.
Ezidáig fellépett a Little Symphony vonószenekar, a Jóvilágvan zenekar és Rychel Adrika énekesnő.
Júlia Žďárská hangsúlyozta, szívesen fogadják további fellépők jelentkezést, akik szeretnék zenéjükkel megörvendeztetni a párkányiakat. A művelődési központ reméli, a június 21-re tervezett „Levendula érintése“ rendezvény már megvalósulhat a sétálóutcán.
