Kálvária képek - Csécsi református templom és a Zolnai Szent István-templom
A középkori templomokra jellemző volt, hogy falaikat gazdagon díszítették, kifestették. A román korban inkább a szentélyben, a gótika korában pedig a templomhajó északi falán (ezen az oldalon nem voltak ablakok) és a diadalív két oldalán voltak freskók. Krisztus szenvedéstörténetét, a passió jeleneteit mindkét korban ábrázolták.

A csécsi templom falfestményei az 1320-as években keletkeztek, tehát igen koraiak. A szentélyben két sorban láthatók: felül a karácsonyi ünnepkör, alul a húsvéti ünnepkör képei.
Az egyik legkidolgozottabb passió-jelenet a keresztre feszített Krisztust ábrázolja, ezt a jelenetet szokták egyszerűen Kálváriának nevezni.
A zolnai Szent István-templom freskói már egy későbbi időszakból valók, 1390 körül festették őket. A templomhajó északi falán látható a passió-ciklus egyik legszebb képe, a gótikus falfestészet remeke, a Levétel a keresztről.
Mindkét falfestmény a felvidéki műemlékek legjelesebbjei közé tartozik.
Megjelent a Magyar7 hetilap 16. számában.