Jó helyre került a Tehetség Nagykövete díj
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) júniusban a Tehetség Nagykövete díjban részesítette Majoros Jácint tornaljai méhészt, vállalkozót. Ennek kapcsán kérdeztük sokoldalú televíziós kollégánkat, aki magánmúzeumot hozott létre Lévárton, ahol évente több tucat csoportot fogad és ismertet meg a gömöri fazekasság és méhészet történetével.

Mit kell tudni a díjról, hogyan történik a beterjesztés, az átadás?
Több éve már, hogy az SZMPSZ évente díjazza a tehetséges diákokat Felvidék-szerte. Számos iskola nevezheti be ügyes diákjait, s van egy zsűri, amely eldönti, kik azok, akik külön elismerésben részesülnek. Ehhez kapcsolódóan jött létre a Tehetség Nagykövete díj is, amellyel a művészetek, vagy a tudományok egy-egy kiemelkedő alakját díjazzák. Korábban például Korpás Éva, vagy Vadkerti Imre is részesült ebben, de voltak sportolók is.
Az a tevékenység, amit folytatunk, nyilván beleillik ebbe a leírásba, de mi nem azért csináljuk, hogy ilyen díjakat, elismeréseket kapjunk. Egyszerűen csak végezzük a munkánkat.
Mit jelent ez a munka, milyen tevékenységet folytattok a diákcsoportokkal?
Nagyon sok iskola sok diákja megfordul nálunk. Ebben az évben április végétől június végéig 1500 látogatónk volt, mind gyermekcsoportok. Egész napra többnyire a környékbeli iskolák érkeznek, nagyjából Rozsnyótól Fülekig, aztán vannak, akik a Határtalanul Program keretében érkeznek, ők általában másfél-két órát töltenek nálunk. Ezekből van több. Magyarország szinte minden pontjáról voltak már csoportjaink: Budapestről, Pécsről, Szegedről, Vácról és számos egyéb városból.
Milyen módszerrel történik a bemutatás?
Úgy kell elképzelni, hogy ha egy autóbuszos kirándulócsapat érkezik, akkor én mindig a falu elején várom őket, és rögtön a központban található turulszobornál megemlékezünk az 1947-ben kitelepítettekről. Majd néhány perces sétával megérkezünk hozzánk, s mivel a katolikus templom szomszédságában vagyunk, így ha van rá idő, illetve igény, akkor bemegyünk a templomba is, ahol egy közös imával kezdjük a napot. Volt olyan csoport is, amely kifejezetten kérte, hogy a látogatásukat egy esti szentmisével kössük össze. Ilyenkor a Himnusz és a Boldogasszony Anyánk eléneklését is beiktatjuk. Nálunk, a volt elemi iskola épületében van egy méhekről szóló kis előadás, mézkóstoló, a méhtermékekkel ismerkedünk, a méhesházról szintén elmondjuk, hogyan kell használni, s miért jó ennek a használata. Ott minden gyerek szeret egy bizonyos időt eltölteni, vannak, akik ki sem akarnak jönni. Van aztán a kinti, illetve benti látványtár, maga a gyűjtemény, ahol szintén elmondjuk a legfontosabb dolgokat, főként ami a gömöri kerámiára irányul. Elmondjuk, hogy miért volt fontos ezekben a falvakban a kerámiakészítés, kik voltak a leghíresebb fazekas mesterek. Megmutatjuk a termékeket, a díszítést, a gömöri edényeknek az egyszerűségét, a hőállóságát kiemelve, de ugyanúgy bemutatjuk a gömöri ácsolt láda, vagyis a szuszék történetét, a kelengyegyűjtést, egyszóval bevezetjük a látogatókat a régi korok világába. Hála istennek azt kell mondanom, hogy minden csoport nagyon érdeklődő és sokat kérdeznek.
Általában jó hangulatban zajlanak ezek a látogatások, a gyerekek szeretik ezt a tevékenységet.
A rövid látogatáson túl tehát egész napos programot is tudtok biztosítani, étkezéssel?
Így van. Az étkezés során elsősorban a tradicionális ételekhez nyúlunk. Az udvaron van egy kemence.
Akár csapatépítés szempontjából is tudunk csoportokat fogadni és olyan termékekkel kínálni őket, amelyek helyben készülnek. Nyilván jó a bajai halászlé és a tiszolci sztrapacska is, de mi próbálunk helyi gömöri „termékekkel” készülni. Meg lehet ezzel vendégelni az ide érkezőket.
Mik a további tervek?
Mindig kerülnek új tárgyak a gyűjteménybe, ezért folyamatos a restaurálás is. Ami valamikor egy parasztcsalád tulajdonában volt, az nálunk mind fellelhető. Az idén egy pincehelyiséggel gazdagodott a leltárunk, ahol a szőlő megmunkálásával és a bor készítésével kapcsolatos dolgok kerülnek terítékre. Kaptunk asztalos munkapadot is, így ezt a mesterséget is bemutatjuk a hozzá szükséges szerszámokkal együtt. A gond ott van, hogy mivel a gyűjtemény folyamatosan gyarapszik, így már kinőttük az épületet és a lehetőségeinket. A jövőben ezzel is foglalkozni kell, mert kb. kétmúzeumnyi tárgy és bútor van még. A további probléma pedig az, hogy a település nagyon kicsi, alig 60 lakosa van, ezért nehezen tudunk munkaerőt, segítséget találni.
Aztán télen sem áll meg a program, olyankor mi látogatjuk az iskolákat. Különféle mézbemutatókat, ismertető előadásokat tartunk egy rendhagyó biológia- vagy történelemóra keretében.
Milyenek az eddigi visszajelzések?
Egyelőre csak pozitív visszajelzésekben részesülünk, egyrészt már ott helyben is elismerően nyilatkoznak a látogatók, másrészt van egy krónikánk, amelybe szintén gyönyörű szövegeket, véleményeket jegyeztek be. A közösségi médián keresztül is kapunk visszajelzéseket, fényképeket, elismerő szavakat és az SZMPSZ elismerése is arra sarkall, hogy szívből, örömmel, alázattal, minden energiánkat belefektetve próbáljuk megmutatni mindenkinek, hogy egykor Gömör azért tényleg jelentős településekből tevődött össze.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/30. számában.