Ismerkedés a verbita atyákkal: „A hitet nem tanítani kell, hanem átadni”
Párkány város missziós hetének egyik különleges eseménye volt az a találkozó, ahol a helyi közösség személyesen is megismerkedhetett a verbita rend több tagjával. Az est fő témái a missziós hivatás lényege, az európai újraevangelizáció, a hit megélése és annak személyes továbbadása voltak.
A beszélgetést Fóthy Zoltán párkányi plébános vezette, aki öt missziós atyát látott vendégül: Chavuaku Raju atyát Indiából, Sudarman Algon atyát Indonéziából, Varga János atyát, aki hosszú éveken át Argentínában szolgált, Juhos Ferenc atyát, a verbita rend korábbi magyarországi tartományfőnökét, valamint a fiatal Márk Angelo testvért a Fülöp-szigetekről, aki sajnos még nem tudott bekapcsolódni a beszélgetésbe, mert csak ismerkedik a magyar nyelvvel.
Az Isteni Ige Társaságát – közismertebb nevén a verbita rendet – Arnold Janssen alapította, egy német pap, akit mélyen foglalkoztatott, miért nincs missziós rend Németországban. A püspök válasza egyszerű volt: „Akkor alapítsd meg te.” Arnold úgy érezte, ez Isten akarata. Mivel abban az időben Németországban üldözték az egyházat, Hollandiába ment, ahol egy régi kocsmából hozott létre missziós házat. Többen bolondnak, mások szentnek tartották, II. János Pál pápa 2003-ban szentté avatta.
A verbiták hármas küldetést élnek meg: szerzetesek, papok és misszionáriusok egyszerre. Életüket a szegénység, engedelmesség és tisztaság jellemzi – nincs személyes tulajdonuk. Varga János atya úgy fogalmazott, ez az életforma teljes életcélt ad. A verbita nem ismeri az unalmat, annyira komplex ez a hivatás. János atya, aki 23 évet töltött Argentína őserdeiben, saját történetével érzékeltette: „Vadász és kamionsofőr akartam lenni – végül kis teherautóval jártam az őserdőt. Isten így teljesítette mindkét vágyamat.” Algon atya Indonéziából szintén örömként éli meg a hivatását: „Gyenge emberekre bízza Isten a legnemesebb feladatokat. Ez kitüntetés.” A kihívások között megemlítette a kulturális, és környezeti különbségeket, valamint a nyelvi nehézségeket, de mindezt szívesen vállalja. „Itt, Magyarországon fázott a lábam először, otthon ilyen nem fordul elő” - meséli derültség közepette.
A kívülállók gyakran úgy gondolják, a misszionáriusok néhány év után országot váltanak, és életük során sok országban szolgálnak. Varga atya rávilágított, hogy a hatékony munka évtizedeket kíván:
A magyar kultúrát, hitéletet is más szemmel látják a vendégként érkezők. „Újjá kellett születnem. Bár kényelmesebb itt élni, hiszen a keresztény értékek a kultúra részét képezik, ami otthon nincs így, mégis óvatosságra intett: „Ne feledkezzünk meg a saját gyökereinkről” – fogalmazott az indonéz atya.
Az Indiából származó Chavuaku atya különösen fontosnak tartja, hogy a hitet a családban éljük meg.
– hangsúlyozza. Ő maga hindu édesanyától és katolikus édesapától származik, édesanyja átvette a férje vallását és a gyermekeket is katolikus hitben nevelte. „Nem lehet különválasztani az életet és a hitet – ez egy egység” – teszi még hozzá az elmondottakhoz. A legnagyobb veszély: letértünk az isteni útról Varga János atya szerint a legnagyobb veszély a katolikus hitre ma a tudatlanság: „Nem értjük az isteni bölcsességet, nem tudjuk, mi az élet célja. Nem szabad leragadni a földi céloknál, akkor lesz igazi világosság, ha azt az evangélium fénye ragyogja át.”
Algon atya így fogalmazott: „Legyen a hit életforma! Tegyük az egyházat vonzóbbá – ne csak beszéljünk hitünkről, éljük is meg, hogy példánkon keresztül is felragyogtassuk a szeretet közösségét.” Varga atya hozzátette: „Aki megtapasztalta Isten szeretetét, az nem tud másként élni, csak szenvedélyesen.” Juhos Ferenc atya rámutatott még a kisközösségek megtartó erejére, hiszen Ferenc pápa és Benedek pápa is hangsúlyozták a kisközösségek fontosságát a plébániákon.
– zárta szavait.
A találkozón énekeltünk, imádkoztunk, jókedvű beszélgetésben telt az este. A héten még minden nap találkozhatunk a verbita szerzetes atyákkal a csatolt plakát szerint.
