Honvédsírok Pozsonyban és környékén
Az 1848–49-es forradalomnak és szabadságharcnak a Felvidéken is voltak olyan ismert vagy ismeretlen hősei, akikre az itteni magyarság méltán lehet büszke. Az önkéntesek, a nemzetőrök, a honvédek igazságosabb társadalomért harcoltak, s akár az életüket is hajlandók voltak feláldozni.
Batthyány Lajos miniszterelnök 1848. május 16-án adta ki a Hazafiak! című felhívását magyar, német és szlovák nyelven. „Szeretett magyar hazánk láthatárán veszélyes felhők tornyosulnak. Minden hazafi szent kötelessége hazáját bel és kül ellenségek ellen védeni: ezt igényli a természeti jog, ezt parancsolja a törvény” – állt a felhívásban. S a hívó szónak nem kis számban voltak tájainkról is követői, amit a Felvidéken található honvédsírok nagy száma is igazol.
Ezek szorgos kutatója Görföl Jenő, a Csemadok központi titkára, aki Kovács László történésszel együtt évekig járta a felvidéki települések temetőit. Görföl szerint a kegyeleti emlékeknek a védelme minden civilizált társadalomnak alapvető kötelessége, sajnos azonban van rá példa, nem is egy, hogy a helytelen történelemszemlélet vagy a szemellenzős látásmód miatt ezeket eltüntették.
– Engem mindig is érdekelt a történelem, s ez a korszak különösen. Nyilván az is hozzájárult az érdeklődésem felkeltéséhez, hogy egyszer kísérőnek ajánlottak Ráday Mihály, Katona Tamás és Csorba László mellé a felvidéki, lengyelországi és csehországi körútjukon. Akkoriban mentek a magyar televízióban a szabadságharcról szóló félórás dokumentumfilmek március 15-e és október 6-a táján – fogalmazott lapunknak Görföl Jenő, hozzátéve, akkor tudatosította, milyen sok ilyen honvédsír van országszerte.
A honvédsírok vagy a szabadságharc támogatásában részt vett felvidéki hősök pozsonyi és Pozsony környéki síremlékei voltak annak az előadásnak a témái, amelyet Görföl Jenő a Pozsonyi Casinóban tartott.
– mondta Görföl. Takács Gyula 1848 szeptemberétől volt közvitéz a pozsonyi önkéntes nemzetőrcsapatban, de már Pesten jogászhallgatóként bekerült a reformkori mozgalmakba. Pozsonyban a megyénél kapott állást, és itt is résztvevője lett a pozsonyi diéta körüli eseményeknek. A naplója szerint elkísérte a Bécsbe utazó országgyűlési küldöttséget is.
Takács írt arról is, hogy a Pozsonyba március 17-én visszaérkező küldöttséget a hajóállomáson összesereglett nép lelkesen üdvözölte, vezetőit, Kossuthot és Batthyányt a Zöldfa vendéglőbe kísérte, amelynek a helyén ma a Carlton Szálló áll. A Sétatéren, a Zöldfa előtt Kossuth Lajos tartott lelkesítő beszédet a tömegnek, és bemutatta Batthyány Lajost, a leendő miniszterelnököt, idézi Görföl Takács naplóját.
Elsőként talán a pozsonyi családi kriptában nyugvó báró Jeszenák Jánosról kell említést tenni, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vértanújáról, aki Esterházy János dédapja volt. Földi maradványait csak a kiegyezést követően, 1867-ben helyezhették el a pozsonyi családi kriptában, a Kecske-kapui evangélikus temetőben.
– mesélte Görföl.
Az előadás során több ismert vagy kevésbé ismert honvéd pozsonyi vagy környékbeli sírhalma és rövid története is szóba került. Ilyen a modori születésű Kanka Károly orvos síremléke a pozsonyi evangélikus temetőben. Kanka 1848–49-ben főorvos volt a magyar hadseregben, majd ugyanott törzsorvos, előbb Görgei hadtestében, majd a szegedi és az aradi kórházakban.
Kolmár József sírja a pozsonyi András-temetőben található, szerencsére nem lett a temető átalakításának az áldozata, sok magyar vonatkozású síremléknek azonban nem volt ekkora szerencséje. Kolmár József arról ismeretes, hogy Pozsonyban Záborszkynál Petőfivel együtt másolta az országgyűlési tudósításokat, majd 1848-ban a koronázó városban nemzetőrnek állt. 1847-ben Batthyány Lajos mellett tejesített szolgálatot, 1848-ban Kossuth Hírlapja, 1849-ben a Közlöny korrektora és belső munkatársa volt.
A szabadságharc bukása után Noszlopy Gáspár szabadcsapatában fegyverrel is harcolt, majd tanári pályára lépett. Pozsonyban élt, itt is halt meg.
– Justi Henrik síremléke is megmaradt a pozsonyi András-temetőben. Ő szervezte meg a Pozsonyi Nemzetőrséget, amely Szenicnél legyőzte a Jozef Miloslav Hurban által vezetett szlovák népfelkelők seregét. 1850-ben a forradalomban való részvétel miatt haditörvényszék elé állították, és fogságban tartották. Kilenc hónapig folyt ellene a vizsgálat – mondta Görföl.
De további síremlékekről is tudomást szerezhettünk, a teljesség igénye nélkül említésre került például Somlyay Sándor Dévényben található síremléke. Róla Bona Gábor Az 1848/49-es szabadságharc tisztikara című könyvében azt írja, hogy az augusztus 12-ei szászsebesi ütközetben súlyosan megsebesült, majd Nagyszebenben halálra, illetve tíz év várfogságra ítélték,1852 végén azonban kegyelmet kapott. Dévényújfaluban halt meg 1881-ben.
Kucsera József lengyel honvéd síremlékénél is rendszeresen megemlékeznek a pozsonypüspökiek. Bittera Béla honvéd főhadnagynak Gútoron, Csenkey Vendel honvédnak Félben, Cséfalvay Alajos honvéd őrnagynak pedig Rétén van síremléke. Heckenast Gusztáv könyvkiadó a pozsonyi evangélikus temetőben nyugszik. 1848. március 1-jén Landerer Lajossal együtt ő adta ki a szabad sajtó első termékeit.
Krascsenits Kálmán honvéd főhadnagy és Meszlényi Jenő honvéd ezredes – Kossuth Lajos sógora – is a pozsonyi Szent András-temetőben vannak eltemetve.
„A volt negyvennyolcas honvédek jelentős része elveszítette vagyonát vagy korábbi megélhetési lehetőségeit, ezért később sem tudták biztosítani családjuk számára a megélhetést. Sokan csatákban szerzett súlyos sebesüléseik miatt váltak munkaképtelenné. A szabadságharc hősei gyakran teljesen ki voltak szolgáltatva a környezetüknek, ahol éltek. Könyöradományokból, sokszor koldulásból éltek, így tartva fenn önmagukat és családjukat” – olvasható a Hol sírjaink domborulnak című könyvben. Az eddig már két kiadást megélt könyvben a mai Szlovákia területén található honvédsírokat, valamint az 1848–49-es emlékműveket gyűjtötte össze a Kovács László–Görföl Jenő szerzőpáros. A könyv több mint 400 fényképet tartalmaz, emellett kiemelten tárgyalja a pozsonyi forradalmi eseményeket, valamint a Csilizköz és Gömör hadi eseményeit, illetve szereplőit, és bemutatja a bukás után létrejövő honvédegyletek működését is.
– zárta Görföl Jenő.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/12. számában.
