Háztáji gazdálkodás – egészséges, minőségi élelmiszerek
A Zalabán élő Tóth Katalin több mint egy évtizede gazdálkodik. Kisgazdaként tapasztalja a háztáji gazdálkodás előnyeit, de érzékeli az azzal kapcsolatos kihívásokat is. Vele beszélgettünk.
Mióta foglalkozol háztáji gazdálkodással, s miért döntöttél úgy, hogy ezt az életformát választod?
Ebbe születtem bele. Amióta az eszemet tudom, mindig is voltak állatok a háznál. A szüleim disznót, marhát, lovat, birkákat és szárnyasokat is tartottak, úgyhogy mindig állatok között voltam, én pedig természetesen besegítettem mindenbe. Kis koromtól fogva láttam, hogy édesanyám hogyan kopasztja a kakast, hogyan feji a tehenet, hogyan készül a túró, a sajt.
Ami a gazdálkodást illeti, azt 13 éve kezdtem el, először csak kisebb kerttel és kevés állattal, az évek során azonban ez egyre bővült. Minél jobban belelendültem a teendőkbe, egyre jobban világosabbá vált számomra, hogy ez az én világom, ez az az életforma, ami boldoggá tesz.
Milyen állatokat tartasz? Milyen termékeket, terményeket szerezhetnek be nálad az érdeklődők?
A szárnyasok közül víziszárnyast és kapirgálót tartok; ezek részben haszonállatok, részben pedig díszbaromfik. Ide sorolható pár papagájfajta is, valamint a pávák, a mandarinrécék és a dísztyúkok; legyen tehát szó dísz- vagy haszonállatról, mindkét fajta beszerezhető nálam. Ami a termékeket illeti, szoktam készíteni fűszerezett, pácolt-füstölt fürjtojást üvegbe zárva is, valamint lekvárokat, dzsemeket, sőt házi tésztát is.
Hogyan néz ki egy átlagos napod a gazdaságban?
A nap az állatok ellátásával kezdődik, aztán jön a többi teendő: a gyümölcsös, a veteményes, a szőlő gondozása. Mindig van mit csinálni: az állatok körül télen-nyáron, a növényeket illetően a tél kicsit szabadabb...
Milyen kihívásokkal szembesülsz a munkád során?
Mostanság minden bonyolultabb, mint régebben volt. Ha például egy új tenyészkakasra van szükség, azért elég sokat, akár több száz kilométert is kell utazni; a környékünkön nem igazán kapni ilyesmit, mert kevesen foglalkoznak díszbaromfival. A gyümölcs- és zöldségtermesztés is egyre nagyobb kihívás, sok a kártevő és a betegség, amik ellen védekezni kell.
Az utóbbi két évem a veteményesben sem volt zökkenőmentes: küzdök a csigákkal és a földikutyákkal. Pár éve még a létezésükről sem volt szó, ma viszont már óriási károkat okoznak.
Miért gondolod, hogy a háztáji termékek sokkal nagyobb figyelmet érdemelnének?
A háztáji termelés, illetve a termékek előállítása nem kevés erőfeszítéssel jár, legyen szó akár a zöldségről, a gyümölcsről, a tojásról, a tejről vagy a húsról. Ha például az utóbbit nézzük, amíg a szárnyas, a nyúl, a szarvasmarha vagy a disznó felnő, addig hónapok telnek el, s napi többszöri gondoskodást igényelnek. A gazda számára nincs sem ünnep, sem vakáció, az állatok állandó felügyeletet igényelnek. Hosszú idő telik el az állat megszületésétől a hús tányérra kerüléséig, főleg akkor, ha nem „növekedésgyorsító szerekkel” neveljük az állatot.
A nagyüzemekben vízzel, antibiotikummal, hormonokkal, színezékkel pumpálják tele a húst, de ugyanez a helyzet a gyümölcsökkel is: az egyik nap még zöld, másnap meg már szüretelik. Ez csak úgy lehetséges, hogy kap egy kis permetet, ami megfesti a cseresznyét vagy az almát, néhány óra alatt megváltozik a színe, vagyis „beérik“. Korábban dolgoztam gyümölcsösben, nagyüzemi termelésben, úgyhogy tudom, hogy miként működik ez.
Meglátásod szerint milyen előnyei vannak a háztáji termékeknek a bolti termékekkel szemben?
Sok esetben, ha háztáji terméket vásárolunk, plusz jövedelemhez juttatunk akár egy nyugdíjast, akár egy nehezebb anyagi helyzetben élő családot, továbbá minőségileg is jobb termékhez jutunk, hiszen biztosak lehetünk benne, hogy a növény figyelemmel és szeretettel volt gondozva, permetszer nélkül.
A tej, a túró, a sajt és a vaj is a gazda keze munkája. Ezek a termékek olyan tehéntől, olyan kecskétől származnak, amelyek a mezőn, a réten boldogan legelik a füvet. Ez a jószág minőségi takarmányt legel, ami tele van gyógyfüvekkel, jó esetben lucernával is. Minden állat számára, legyen az nyúl, szárnyas vagy patás, fontos a fehérjebevitel. Más ezen tejtermékek íze, mint a bolti polcon lévőké. A tej nincs felvizezve, minőségi, sűrűbb.
A házinak teljesen más állaga, színe és íze van. Ez az állat hónapokon át természetes körülmények között nevelkedik. Sokan sajnos nem is tudják összehasonlítani, nem látják a különbséget, mert csak a bolti húst ismerik. A kisgazdák munkájában rengeteg idő és izzadságcsepp van. Meg kellene becsülni őket, s előnyben részesíteni a háztól való vásárlást.
Hogyan lehetne ösztönözni az embereket, hogy több háztáji terméket fogyasszanak?
Aki kicsit is normálisan gondolkodik, mert fontos neki az egészsége, az úgyis meggondolja, hogy miből készíti el a család ebédjét, vacsoráját; az az ember pedig, aki hagyja magát befolyásolni és megvezettetni, továbbra is bolti terméket fog fogyasztani. Vannak olyanok, akik zöldséget termelnek a panelházuk erkélyén, de olyan is, akinek nagy kertje van, mégsem termeszt semmit arra hivatkozva, hogy olcsóbban, munka nélkül meg tudja venni a terményt a boltokban. Aki így gondolkodik, azt nem lehet ösztönözni. Azt szoktam mondani, hogy mindenki maga dönti el, hogy mivel teszi tönkre magát. Sok betegség elkerülhető lenne, ha az emberek háztájit, permetmentes gyümölcsöt, zöldséget, tápmentes húst fogyasztanának. A régi öregek vajon miért éltek 90-100 évig? Azért, mert azt ettek, amit otthon kitermeltek. Nem voltak tej- és lisztérzékenyek, ha betegek voltak, nem szaladtak orvosságért a patikába, hanem gyorsan levágtak egy tyúkot, főztek egy erőlevest, gyógyfüvekkel kezelték magukat. Vitaminokhoz a kertből jutottak. Az ugyan igaz, hogy annak idején kevesebb volt az idegeskedés, a stressz, az élet hosszát azonban 80 százalékban az étkezés befolyásolja.
A gyógyfüvek is nagyon hasznosak, begyűjtöm, szárítom és felhasználhatóvá teszem, elteszem, megszárítom, felaprítom, így tea formájában is fogyasztható, de készítek tinktúrákat, krémeket, cseppeket és szirupokat is.
Milyen üzenetet adnál át olvasóinknak a háztáji gazdálkodással kapcsolatban?
Kerüljék a bolti élelmiszereket, de főleg a patikát. Aki teheti, neveljen állatot, termesszen zöldséget, gyümölcsöt. Amellett, hogy tudja, mit eszik, azt is látja, ahogy az a kis állat megszületik, felcseperedik, követi a kertben a növény növekedését a virágzástól a betakarításig. Bízom benne, hogy egyre több ember kedvet kap ehhez, s hogy egyre többen leszünk, akik igazi örömmel, büszkeséggel mondhatjuk el, hogy: „Ezt én termeltem.“
