Hat gömöri műemlék felújítását segítette tavaly a Gótikus Út PT
A gömöri régió hat műemlékének felújítását támogatta a tavalyi év során a Gótikus Út Polgári Társulás abból az összegből, amely a befizetett adó két százalékának felajánlásából folyt be.

A Gótikus Út Polgári Társulás közölte, a tavalyi év során 2416 eurót fordítottak arra a projektre, amelynek célja, hogy a gömöri egyházközségek ki tudják fizetni a felújítási munkálatok kötelező önrészét.
– fejtette ki a polgári társulás.
A Gótikus Út PT további 2140 eurót fordított a Közép-Európai Alapítvánnyal közös, szintén a veszélyeztetett műemlékek megmentését célzó projektre.
– emelte ki a polgári társulás.
Az adományozott összeg segítségével megújult a szalóci (Slavec) templom tornyának tetőszerkezete, a csetneki (Štítnik) templom oldalhajójának tetőszerkezete, a henckói (Henckovce) templom belső tere, a gecelfalvai (Koceľovce) templom oltára, a ratkói (Ratková) szentségház teteje, valamint a martonházi (Ochtiná) templomban található halotti címer.
