Három megye szakmai konferenciájáról is tárgyalt Farkas Iván Balogh Csaba nagykövettel Muzslán
A múlt héten Dr. Balogh Csaba Magyarország szlovákiai nagykövete Párkány mellett Muzslára is ellátogatott, ahol munkaebéden fogadták őt.

Farkas Iván Muzsla polgármestere portálunknak kifejtette, beszéltek a község ügyeiről, a megvalósult fejlesztésekről és befektetésekről, a jövőbeni tervekről.
Ezen felül megtárgyaltuk, milyen gondokkal küszködnek a párkányi régió települései, milyen fejlesztések lennének sürgetőek, milyen megyei fejlesztési terveink vannak kilátásban. Nyitra megyei képviselőként és a Szövetség megyei frakciójának elnökeként ismertettem a nagykövet úrral Nyitra megye déli járásainak helyzetét, gondjait. Sok mindenről szót tudtunk váltani. Számomra megtisztelő, hogy érdeklődik úgy községünk, mind a régió és a megye ügyei iránt és a támogatásáról biztosított” – részletezte Farkas Iván.
Megtudtuk, Komárom-Esztergom megye, Nyitra megye és Nagyszombat megye részvételével a tavasz végén egy szakmai konferencia szerveződik.
Balogh Csaba és Farkas Iván beszéltek ennek előkészítéséről is, valamint arról, hogy lehetne bebiztosítani a konferencia magas szakmai színvonalát.