Hangulatos, kézműves karácsonyi vásárok
Méz- és forralt bor illata terjeng a levegőben, baráti társaságok beszélgetnek „kapusztnyica” mellett. Hangulatos zene, felemelő műsor, saját termékeiket kínáló árusok és hát Mikulások, akikről azt gondoltuk, már régen továbbszáguldottak rénszarvas húzta szánjaikon.

Meg is kérdeztük egyiküket, mit keres még mindig mifelénk. Elmondta, ajándékozó kedve marasztalta, hiszen sok jó kisgyerek is kijön a vásárba, őket mindenképpen meg szeretné ajándékozni, és persze vesz még egy két különleges ajándékot a kedves kézművesektől a feleségének, mielőtt hazatérne lappföldi otthonába.
A különleges dolgokat kerestük. Köbölkúton rá is találtunk a babaárusra, aki régi ruhákba öltöztetett porcelánbakákat árult nagyon baráti áron.
Szépségesek voltak, igazi lányokra hasonlítottak, ám a mostani kislányok csak a fejüket rázták, nem ilyenre vágynak. Szőgyénben egy farnadi fiatalasszony többek közt apja almatartóját is kínálta.
Olyan nagyon mutatós és célszerű, hogy levédetni is megérné. Egy másik extravagáns karácsonyfára való textildíszeket kínált, a harmadik textiltáskákat és efféle hasznos holmikat. De lehetett venni rezgős szőgyéni túrósrétest és bejgliket, otthon sütött ostyát, szappanokat, termékeket a füvesasszonytól, különféle naptárakat és ezer más szépet, hiszen a kreativitásnak nincs határa.
Szőgyén község az évente megrendezett alkotótábor műveiből rendezett képvásárt első ízben, melyeket az alkotótábor vezetője árazott be.
A szervezők is meglepődtek, hogy szépen fogytak a különböző technikákkal készített alkotások, és hogy milyen széles skálán mozgott a vevők ízlése. A képekből még az elkövetkezendő héten is lehet vásárolni.
Nézünk akkor szét a köbölkúti és szőgyéni vásárokban!
