Gyújts te is egy gyertyát!
Az idő és a történelem könyörtelenül halad előre, vannak azonban olyan tragikus események a múltunkban, amelyekről nem szabad megfeledkeznünk.

Nem azért, hogy az emlékezéssel szenvedést okozzunk magunknak, hanem azért, hogy a következő nemzedékek emlékezetében is megmaradjon, s mintegy mementóként figyelmeztesse az utánunk jövőket is arra, hogy a béke nem természetes dolog, valakiknek nagy árat kellett fizetniük érte.
Nyolcvan éve, 1943. január 12-én, a második világháború idején indult a Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, ami a magyar hadtörténet egyik legszomorúbb eseménye lett: a második Mohács. A 2. magyar hadsereget a németek követelésére, kormányközi egyezmény alapján küldték ki a keleti frontra, és a küldetés teljes kudarcot vallott. Ennek okai máig vita tárgyát képezik, tény viszont, hogy megfelelő fegyverzet és felszerelés híján a gyalogosan odavezényelt honvédek és munkaszolgálatosok ezrei próbáltak megküzdeni a lehetetlen feladattal, miközben tudták, szinte szemernyi esélyük sincs a mínusz 35 fokos orosz télben szembeszállni a szovjet hadsereggel. Több mint 120 ezren estek el, sebesültek meg, vagy estek fogságba ebben az egyenlőtlen küzdelemben. Emlékezni kell rájuk, mert nekik is köszönhetjük, hogy ma békében élhetünk itt, Európa közepén!
A megemlékezés az iskola egyik diákja, Silló Simon énekével kezdődött, majd Matus Mónika iskolaigazgató emlékezett meg a hősi halált halt magyar áldozatokról.
– mondta Matus Mónika.
"A Jányi Gusztáv vezérezredes által vezetett hadtest hiányos és korszerűtlen felszereléssel védte a 208 km-es szakaszt, mínusz 30, 35 fokos hidegben, miközben betartotta a német fasiszta vezetés parancsát, amely megtiltotta számukra a visszavonulást, sőt, gyávasággal vádolta az ellenkező katonákat. Tettéért Jányit 1947-ben háborús bűnösként végezték ki" – fűzte hozzá az iskolaigazgató. Amint azt beszédében elmondta, szenci adatokat a Hadtörténeti Intézet és Múzeum 2. világháborús adatbázisában talált. Csak az 1943. január 12-étől február 4-éig terjedő háromhetes időszakban legalább 45 szenci polgár (magyarok, szlovákok, zsidó munkaszolgálatosok), többségében 30 év körüli férfiak haltak meg vagy tűntek el, 34-en biztosan a 2. magyar hadsereg tagjai voltak a Donnál.
A megemlékezés végén a résztvevők meggyújtották az emlékezés mécseseit és elénekelték nemzeti imánkat.
"Megható volt látni, ahogy a megemlékezés után a gyerekek keresték a hozzátartozóik, a dédnagypapák nevét az emlékművön. Bízom benne, hogy mindez erős élményként marad meg bennük, és kialakul egyfajta kötődés náluk az emlékmű iránt is, amely mellett nap mint nap elmennek" – fűzte hozzá Matus Mónika.