Gyógyszertári munkáját háztájira cserélte - KÉPEKKEL
Iszomfalva (kéméndi pincefalu) bejáratát székelykapu jelzi. Itt vár vendéglátóm, hogy együtt menjünk a felújított pinceházhoz, ahol párjával azt az életet élik, amelyet leginkább szeretnek.
A kéményéből apró füstbáránykák szállnak az ég felé, a verőfény ellenére befelé hívogatnának, de előbb szétnézünk a ház mögötti apró farmon. A nyuszik akkorák, mint egy malacka, a kakas felszegett fejjel jár körbe birodalmában, a libák hangosan gágoknak gazdasszonyuk láttán, a kacsák olyan kövérek, hogy attól félek, legurulnak a lejtős talajon.
A gazdasszony lelkesen meséli, a kacsák Aylesbury fajták, amelyeket majd Izabella színű pézsmarécékkel keresztez, a libái emdemi fajták leszármazottai, a kéklábú kakas Bresse Gauloise, amely olyan páratlan ízű, hogy 16 euróért adják kilóját a franciák, mert savóba áztatott darával etetik. – Nálam is pont ilyen a húsa, de nálunk ki adna ennyit érte? – nevet fel Reni. Látszik, alaposan meggondolja, milyen fajtákat neveljen.
Reni hosszú éveken keresztül járt Kőhídgyarmatról Komáromba a gyógyszertárba. Hajnalok hajnalán kelt, hétre már Komáromban volt. Ez különösen télen volt nehéz, a csúszós utakon.
Párom, Béla jött ki elsőként a pinceházba, de rövidesen én is követtem. A gyerekek már nagyok, a két fiatalabb Párkányban jár iskolába és a nagymamájuknál alszanak. Amikor feladatokkal látom el őket, sokszor hallom tőlük, anyu menj inkább dolgozni! Bár egyes munkáktól húzódoznak, de ha favágás van, nagyobb ganajozás vagy az állatok ellenek, mind a négyükre lehet számítani. Csakúgy, mint a páromra, akinek szintén az idegeire megyek, mert egyfolytában tudok feladatokat adni neki. A múltkor, amikor kacsákért mentem, mondtam, jó lenne, ha állna az ól, mire hazajövök. És állt – meséli Reni és cinkosan néz párjára.
Béla párkányi vállalkozását hagyta felnőtt fiára, de hetente kétszer még bejár lángost sütni. Emellett Renivel több parcella szőlőt művelnek, nyáron kaszál, szénát gyűjt, rendezi a környéket, ha itt az ideje bort készít.
– Húsz éve foglalkozom szőlővel és borkészítéssel. Jönnek szépen az eredmények, a legutóbb Gyarmatról és Kéméndről is én hoztam el a sampion díjat – mondta és mutatja a falat, ahol sűrű sorokban állnak az oklevelek. Reni is szereti a szőlő és a bor körüli munkákat, az Ister-Granum Borlovagrend oszlopos tagja.
Sokan kérdezik, mikor kelek, amikor lefeküdnék? Valahogy így. Virradatkor a párom megrakja a tüzet a sparheltban (ha kialudt), majd az állatok ellátása és fejése következik. Extenzív tartásban vannak, ami azt jelenti, hogy minden reggel kiengedem őket a zárt helyről, kint vannak az udvaron, nyáron a zöldben, este pedig visszamennek az ólakba. Fontos az elzárás, mert sok errefelé a róka és más ragadozó. Később végzem a napi teendőimet az évszakoknak megfelelően – tollat fosztok, kalácskenőket készítek, tömök, lekvárt és savanyúságot teszek el, kenyeret sütök, kertet, szőlőt művelek és sok-sok egyebet csinálok, mondta Reni.
Az egyik ilyen a sajtkészítés. Reni nem azért kezdett el „sajtozni”, hogy a gyerekei lássák, a tehén nem lila és a sajt nem a bolti polcokon terem, hanem azért, hogy tudják, mi kerül az asztalukra.
Az alapokat egy környékbeli nénitől tanulta, de mára már saját, kipróbált receptjei vannak. Viccesen megjegyzi, továbbképzésre a közösségi hálóra jár. Eleinte kecsketejből készítette a sajtokat, de mivel egyre nagyobb lett a kereslet a tehénsajt iránt, talált egy megbízható kisgazdát a környéken, akitől a tehéntejet beszerzi. A megszállottak lelkesedésével sorolja, a sajt számára szerelem, művészi alkotás.
Ugyanilyen fajták mennek füstre is, korbácsok, eidami, kéksajt, füstölt sajtrétes, képtelenség minden fajtát felsorolni. Még a savót is visszafőzöm, Miláčik ízű édesség lesz belőle. Kilószámra vinnék, ha lenne elegendő. A savóból még ricotta sajt, sőt cukorkaként fogyasztható savókaramella is készül.
Barterben dolgoznak. Az állatok húsát gabonára cserélik, a tejért sajtot adnak, habtortáért hízott kacsát. Náluk nincs olyan, hogy „eladásra”. Minden úgy van előállítva és fűszerezve, mintha csak a családnak készülne. Reni és párja szerint azért is jó visszatérni ehhez az ősi kereskedési formához, mert a gazdák, barátok így támogatják egymást, a csere kapcsán találkoznak, beszélgetnek, ami jó dolog. Nevetve teszik hozzá, ritka a kettecskén töltött este, hozzájuk mindig benéz valaki.
Sokszor bemennek hozzájuk a gyerekek, csak úgy az útról, meghallva az állatok hangját. Ezt könnyen meg tudják tenni, hiszen portájuk nincs elkerítve.
A múltkor is csak besétáltak, megsimogatták az állatkákat és már mentek is, az udvaron tevékenykedő háziasszonnyal mit sem törődve. Reni számára a legnagyobb elismerés az, amikor a faluból jönnek fel idős nénik megnézni a háztájit és kicsit elmélázni a múlton. Ők olyan ősi hiedelmek tudói, ami ma már babonaságnak tűnhet, de évszázados tapasztalatra épül. Érdekes tanácsok egész sorát kapta tőlük: csak páratlan napon szabad libák, kacsák, tyúkok alá rakni a tojást, hétfőn és pénteken tilos, de mindezek mellett még a Hold-naptárat is figyelembe kell venni.
A tollfosztáshoz én is leülök, s közben azt is megtudom, mindketten szakácsiskolába járnak. Bélának erre a lángos sütéséhez van szüksége, Reninek pedig a sajtkészítő műhely működtetéséhez.
Sokáig azonban már nem beszélgethetünk, mert gazdasszonynak hozzá kell fognia a sajtkészítéshez. Hatalmas fazekakban melegszik a tej 42 fokra, amikor elbúcsúzok a vendégszerető háziaktól.
Megjelent a Magyar7 2022/5. számában.
