Gyermekek megáldása a szőgyéni templomban
Isten Fia emberré lett. Kisdedként jött a szentcsaládba, éppen ezért kerül sor Szent Család ünnepén a gyermekek megáldására a kis Jézus jászolánál. Lelkiatyánk Farkas Zsolt esperesplébános hangsúlyozta a szülők pótolhatatlan szerepét a gyermek Istenhez vezető útján.

Jómagam is azon a véleményen vagyok,
égető szükség lenne a szülők tanúságtételére, hogy azok együtt imádkozzanak gyermekeikkel otthon és a templomban.
Éppen a napokban futottam bele két olyan, egyébként okos és érdeklődő gyermekbe, akik még sosem imádkoztak.
Zsolt atya Isten áldását kérte a kisebb-nagyobb gyermekekre, hogy Isten szeretetében éljenek, nevelkedjenek szüleik és a közösség örömére.
Megáldotta a gyermekek szüleit, hogy gyermekeik számára a hit első tanúi tudjanak lenni, és példájukkal vezessék őket az üdvösségre vezető úton.
Áldását adta a faluközösség családjaira, hogy szeretetben, egyetértésben és örömben éljék mindennapjaikat.
A gyermekek szentképet és mézeskalácsot kaptak és az atya biztatta őket, hozzák el bátran az ünnepek alatt készített rajzaikat a templomba és tegyék a kijelölt fa alá, mert a szívvel készített rajzokat hálásan fogadja a jó Isten.