Gyalogosan a pálosok nyomában
Tizenkét napos gyalogos zarándoklat indult szeptember 24-én a magyarországi Márianosztráról a Pozsony melletti Máriavölgybe. A zarándoklat szervezője a Via Mariae polgári társulás, vezetője Méhes Richárd.

Tegnap délután a szőgyéni Nagyboldogasszony templom előtti padokon pihentek meg a zarándokok, ahol elimádkozták az isteni irgalmasság rózsafüzérét. Ott beszélgettem a nyolc résztvevővel.
– mondta el Méhes Richárd a zarándoklat vezetője.
Kitért arra is, Márianosztra és Máriavölgy is pálos búcsújáró hely, mindkettőt Nagy Lajos király alapította és bízta a pálos rendre. Az út során is számos pálos vonatkozással fognak találkozni.
– ezt tesszük most is fogalmazott Gál Attila Párkányból.
Katona Júlia Dercsikáról elmondta, szeptember 23-án, a nulladik napon mentek ki Márianosztrára, ahol József atya már várta őket, és szentmisével kezdték a zarándoklatot. Este egy ott tartózkodó lengyel újságírónővel beszélgettek, aki a pálos kolostorokat kutatja. 24-én indultak útnak és Bényben az Árpás család szőlőhegyi házában aludtak. A zarándoklat résztvevői nem győzik dicsérni a szíves fogadtatást és vendéglátást, bőkezűen még az útra is pakoltak nekik elemózsiát.
Szőgyénből Kürtre tartott a kicsi, de eltökélt zarándokcsoport, akik naponta 20 – 35 kilométert is megtesznek. Lehet hozzájuk csatlakozni az egyes szakaszokra is az alábbi plakát szerint.
