Főhajtás a hódoscsépányi honvédek sírja előtt
Koszorúzással egybekötött kegyeleti megemlékezésre került sor múlt héten a Klenóc község határában, több mint 800 méter tengerszint feletti magasságban fekvő pusztaréti temetőben, ahol 12 magyar katonát takar a sírhant.
A hosszú évtizedeken át szinte elfeledett síremléket a Magyar Honvédség támogatásának köszönhetően a Memoriae Patrum Honismereti Társulás újíttatta fel idén szeptemberben.
Bréda Tivadar, a társulás alapító elnöke elmondta, hogy először 2015-ben próbálták felkeresni az említett sírt Pusztaréten (Skorušina). Már akkor megfogalmazódott benne, hogy rendbe kellene tenni magát a sírhelyet és környékét. Erre végül idén ősszel kerülhetett sor. A sír régi betonalapjára új fekete márvány borítás került, valamint a 12 elhunyt hódoscsépányi katona nevét megörökítő kopott sírkövet is lecserélték újra. A síron elhelyezésre került még egy másik márványtábla is, amely a felújításnak állít emléket.
Dr. Horváth Csaba ezredes közölte, hogy a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiemelten foglalkozik a határon túli magyar katonasírok sorsával.
– közölte a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnok-helyettese.
A megemlékezésen Zlata Kaštanová, Klenóc polgármesterasszonya üdvözölte a jelenlévőket, köztük az elhunyt katonák leszármazottait, a Gömöri Lovas Hagyományőrzőket, az ózdi Gárdamotorosok küldöttségét, valamint az ózdi Vasvár Úti Általános Iskola diákjait, akik egy tanulmányban foglalkoztak a magyar honvédek sorsával. A tragikus események felelevenítése után a jelenlévők csendes főhajtással és koszorúzással, majd a Himnusz eléneklésével emlékeztek a 77 évvel ezelőtt kivégzett katonákra.
1944 őszén a német és magyar csapatokat már a Kárpátokig szorították vissza az előrenyomuló szovjet erők. Harcaikat, de főleg ellátmányuk célba juttatását akadályozta a hátországban felerősödő partizán-tevékenység. Ilyen körülmények között érte támadás november-december fordulóján a frontvonalak mögött, a Vepor-hegység közelében, az ellátmányt szállító hódoscsépányi honvédekből álló csapatot.
Az utókor és a leszármazottak emlékezete szerint a „fekete tábornokként” is ismert Alexej Mihajlovics Szagyilenko parancsnoksága alá tartozó partizánok előbb lefegyverezték, majd besorozták a magyar katonákat egy munkásszázadba, ahol favágás volt a feladatuk. Mindeközben folyamatosan próbálták rávenni a honvédeket arra, hogy maguk is csatlakozzanak a partizánokhoz. Annyi bizonyos, hogy a 12 csépányi honvéd, név szerint Csépányi Bárdos József, Csomós György, Göböly Gusztáv, Gömöri András, Illés Antal, Koós József, Koós Lajos, Koós Pál, Lestál László, Papp Árpád, Ríger József és Szögedi József nem kívántak csatlakozni hozzájuk, mert nem akartak tovább harcolni és a szovjet előrenyomulást elősegíteni. Ezért a döntésükért az életükkel fizettek. A foglyul ejtett katonákat a hadijognak ellentmondó módon 1944. december 22-én kivégezték, majd tavasszal tömegsírba temették.
A közös sírhely az emléküket őrző leszármazottaknak, rokonoknak, a történetüket ismerő kisszámú helybélinek köszönhetően máig fennmaradt és őrzi emléküket, példát mutatva az utókornak.
A témával bővebben foglalkozunk a Magyar 7 hetilap következő számában.
