Felújított számítástechnikai szaktanteremben tanulhatnak a diákok
A nagymegyeri Bartók Béla Alapiskolában sikeresen felújították az egyik számítástechnikai termet a három közül. Az iskola vezetősége a jövőben további szaktantermeket szeretne modernizálni, hogy segítse a diákok tanulását és fejlődését.

A számítástechnikai szaktanterem felújítását a tavalyi év végén megspórolt összegből finanszírozta az iskola.
– mondta el portálunknak Soóky Marián igazgató.
Az alapiskolában holnaptól három (egy alsó tagozatos, kettő pedig felső tagozatos) osztály kénytelen átállni az online oktatásra a huszonkilenc osztályból.
– tette hozzá az igazgató.
Soóky azt is elmondta, hogy még több szaktantermet szeretnének a jövőben modernizálni, már meg is van a projekt, csak a kivitelezést megnehezíti a kedvezőtlen járványhelyzet.