Felnőtt a Kincskeresők közössége - KÉPEKKEL
Tehetséges és bátor fiatalok gyülekezőhelye a Kincskeresők tudományos konferencia. Az előadó diákok arról győznek meg, hogy nem veszett el a talentum, a következő generációban van elég tudás és erő az értékek kikutatásához, ápolásához és megtartásához.
Több előadást sikerült meghallgatnom az idei Kincskeresők konferencián, amelyet a hagyományokhoz híven a mátyusföldi Galántán, a Pázmány Péter Alapítvány székházban rendeztek meg november közepén. A levegőben szinte vibrált az egészséges vizsgadrukk. Idén is számos motivált, okos felvidéki diák készült az általa kikutatott témát szakmai zsűri elé tárni.
Meglepetésemre egy kislány, a nádszegi Petőfi Sándor Alapiskola ötödikes kisdiákja, Szabó Luca egy olyan személy portréjával, munkásságával rukkolt elő, akivel jómagam is foglalkoztam az elmúlt hetekben. Tanító nénije javaslatára édesapjáról, a latin–magyar fordítóból lett neves feltalálóról, Szabó Gyuláról készítette az előadását. Amikor leültünk beszélgetni, elárultam neki, hogy pár héttel ezelőtt én is interjút készítettem az apukájával, így gyorsan lett közös témánk.
A szakmai zsűri rendületlenül állta a sarat, két napon keresztül értékelt és motivált.
Erősen egyet kell értenem vele, ugyanis sok esetben nem tartom szerencsésnek a diákok versenyeztetését, rangsorolását. Minden munka értékes, amibe egy motivált fiatal időt fektet. A Kincskeresők közössége és a „verseny” légköre éppen azért felszabadult és harmonikus, mert minden bemutatott kutatásban értékelik a befektetett munkát.
A Kincskeresők országos konferencián a diákok olyan értékőrző előadásokkal mutatkoznak be, amelyeket mentoraik segítségével a saját régiójukban végzett kutatások alapján készítenek. Témája lehet néprajzi, történelmi vagy kulturális jellegű, de nagyon gyakran foglalkoznak a tanulók jeles felvidéki személyiségek életével és tevékenységével. Több példa van arra is, hogy az egykori kincskereső ma már bölcsészként, tudós emberként keresi a kenyerét, és vallja, a tudományos kutatás iránti érdeklődését, a tudomány világában szükséges jártasság, a módszeres kutatás alapjaival való megismerkedést éppen a Kincskeresők mozgalmának köszönheti.
Szanyi Mária örül annak, hogy az utóbbi években nagy számban kapcsolódtak be a szakközépiskolák diákjai is, méghozzá remek és nagyon jól kidolgozott témákkal.
– A legnagyobb csodálattal mindig a saját családból hozott portrék iránt vagyunk. De az idén évfordulója van az 1938-as visszacsatolásnak, lám, a diákok ezt a témát is megtalálták. Nagyon örülök annak is, hogy Novák Veronika végre el tudta fogadni a zsűriben való tagságot, így ő levéltárosként tanácsaival sokat tud segíteni a tanulóknak abban, hol és hogyan lehet kutatni. A szlovákiai magyarság körében már erős az az értelmiségi réteg, amely tudja és akarja segíteni a diákokat a kutatásban. Ezek a gyerekek a pedagógusaikkal együtt tényleg nagyon komoly kutatómunkát végeznek. Persze ez a munka akkor megy jól, ha maga a pedagógus is ismeri azt a mikrotársadalmat, amelyből a gyerek érkezik. A Kincskeresők tehát összehozza a pedagógust és a diákokat a kutatás platformján. Ez a Kincskeresők tizennyolc éves történetének a legnagyobb sikere – válaszolta Szanyi Mária a kérdésre, hogy őt magát mi ösztönzi arra, hogy évtizedek óta a felvidéki tudástár és tehetségkutatás szolgálatában álljon.
– Ezek a munkák fontos forrásanyagnak számítanak majd 50-100 év múlva. Jó hallani az újkori előadásokat, de azokat is, amelyek a régi, klasszikus, hagyományos néprajzi, vagy történelmi témákat dolgozzák fel – mondta a zsűri elnöke, Pék László pedagógus, a Mentor TT mozgalom egyik létrehozója. A zsűri tagja volt Novák Veronika, a vágsellyei levéltár volt igazgatója, tanár, levéltáros mellett Takács Mihály régész, a Galántai Honismereti Múzeum igazgatója is.
Megjelent a Magyar7 2023/47. számában.
