Falufény – Kőhídgyarmat második világháborús története
A kötet szerzője Berecz Attila vallja, jó emberek szívéből született meg a könyv, a Falufény cím is erre utal. Nyolc évig gyűjtötte az adatokat, amelyekből két kötetre való is összegyűlt. Most az első kötet jelent meg, amely a visszacsatolástól 1944. december 27-ig ismerteti Kőhídgyarmat és a szemközti Kicsind történetét, amellyel a harcok során szorosan összefonódott.
„Nem született még olyan mű, amely egyetlen falu második világháborús történetét mesélné el, legalábbis ilyen formában biztosan nem. A szerző ugyanis arra vállalkozott, hogy a Felvidék egy Garam menti községének, Kőhídgyarmatnak ez időszakát szinte napról napra újraalkossa. Olyan történeteket mutat be, amelyek eddig csak a szemtanúk emlékeiben éltek, és amelyekből akár külön-külön is film készülhetne. Aki érdeklődik a parasztvilág, a második világháború vagy pusztán az emberi sorsok iránt, garantáltan nem fog unatkozni”, áll a könyv ajánlójában.
Berecz Attila szerzővel kőhídgyarmati otthonában beszélgettünk.
Berecz Attila 2016-ban visszatért a faluba Győrből, ahol dolgozott és megnősült. Beszerzett egy diktafont és minden szabad idejében gyűjtötte az Ipoly–Garam–Duna mente második világháborús történeteit. Még sok ember tudott neki erről mesélni. Kőhídgyarmatról azonban mindössze két napló került elő, egy leventenapló és Kabók Rudolf naplója, aki szinte napról napra leírta az akkori történéseket. Olyan sok történet gyűlt össze, hogy minden faluról külön könyvet lehetne írni.
– A most megjelent könyvben a kőhídgyarmatiak és a kicsindiek történetei szerepelnek. Legfőbb adatközlőm Kara Terézia volt, vele harmincórás beszélgetést vettem fel. Tavaly, 93 éves korában jobblétre szenderült, nagyon hiányzik, hiszen hozzá minden kérdésemmel elmehettem. Az a tapasztalatom, hogy az akkor gyerekkorukat élőknek erőteljesebbek voltak az emlékeik, könyvem hetven százaléka ezeken alapul. Regényesen akartam megírni, nem csak a száraz tények közlésével – mondja a szerző.
Beszerezte a kőhídgyarmati és garamkövesdi irattárban őrzött halotti anyakönyvi kivonatokat, amelyekből pontos képet kapott a front alatt elhunytakról, haláluk időpontjáról és körülményeiről.
Özvegy Tóth Béláné Érsekújvárból férje emlékiratait bocsátotta a rendelkezésére, Porubszky Bélától, a háborús roncsok kutatójától megkapta azt a kamerafelvételt, amin Kara László mesél doni élményeiről. Kutatott a budapesti hadtörténeti levéltárban, valamint az esztergomi leváltárban, ahol a korabeli sajtóból is szemelgethetett. Az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériumának internetes oldalán rengeteg hadijelentésre bukkant, de felhasznált német forrásokat is.
– Nagy köszönettel tartozom Dunajszky Géza közírónak, akihez a kiadással kapcsolatban fordultam. Elolvasta a kéziratot és csak annyit mondott: Jó helyen kopogtatsz! Ő lett a kiadvány felelős szerkesztője, a kiadó pedig az Engerau–Ligetfalu Polgári Társulás. Azóta sem engedte el a kezem – emelte ki Berecz Attila.
– Adatgyűjtés közben bukkantam Szántó Lóránt (későbbi költő) és a Lamy-malomban dolgozó helyes, szőke Ilonka megindító történetére. A két fiatal között pont a front megérkezése előtt mély szerelem szövődött, a háború szelében az ő szívük könnyű volt a boldogságtól. Alig szökkent szárba szerelmük, amikor Lórántot a szovjetek egy lőszert cipelő csoporttal hajtották át a Garamon. Megdöbbenve látta, a malom romokban, szinte a földdel lett egyenlő. Reszkető kézzel egy malomból származó vasdarabot eltett emlékbe.
A fiatalok soha többet nem látták egymást, Ilonka Németországba, majd az Államokba, Lóránt bácsi Magyarországra került.
Ottjártamkor nekem is megmutatta a vasdarabot, amit még idős korában is levélnehezékként őrzött az íróasztalán. Majdnem elsírtam magam – emlékezik vissza Attila, aki még több ilyen megható történetet is belefoglalt a könyvbe.
A szerző sok helyre többször is visszament, érdeklődött a részletek iránt. Van, aki kétszer is elutasította, de látva a kitartását, harmadszorra megnyílt, s neki az egyik legizgalmasabb történetet sikerült leírnia.
– idézi emlékeit Berecz Attila.
– Többen biztattak, írd fiam, elégtételt adsz ezzel az embereknek az átélt szenvedésekért. Ezzel adom én is a könyvet kedves olvasóim kezébe – zárta beszélgetésünket a különleges kötet szerzője.
Berecz Attila 1987-ben született Párkányban. A szlovákiai magyar írott sajtóban gyermekkora óta folyamatosan jelentek meg írásai. 2012-ben jelent meg verseskötete a Novum Publishing gondozásában, Árnymezőkön hagyott emlékekben járva címmel. Leginkább a regény műfajában érzi otthon magát. Fő érdeklődési köre a második világháború, amelyhez emberi sorsokon keresztül közelít. Első szárnybontogatása az eddig még kiadatlan Csak a csendben adatik meg című borús, sötét hangvételű, háborús regény.
Megjelent a Magyar7 2025/2.számában.
