Esti mese felnőtteknek
A mesék nemcsak gyerekekhez, hanem hozzánk, felnőttekhez is szólnak. Mesefoglalkozásokon a mesék segítségével átgondolhatjuk az emberi kapcsolatainkban megjelenő tipikus mintákat. Aki felnőttként érti a magyar népmesék üzenetét, az jól tud mesélni a gyermekének, unokájának.
A napokban a bodrogközi Kistárkányba napközis gyermektáborba hívták vissza a komáromi Benyó Erzsébet kineziológust. Több évtizedes gyakorló terapeutaként a család - és rendszerállítás – mint sikeres stresszoldó terápia - mellett, a mesék gyógyító erejét is használja képesség - és személyiségfejlesztő foglalkozásain.
A hónapokig tartó, nyomasztó bezártság idején online foglalkozásokat tartott. Kreatív mesecsoportjai már a járványt megelőzően is voltak. A vesztegzár idején rengeteg online mesecsoportja volt külföldiekkel, más kontinensen élő magyarokkal, de igény mutatkozott nagyszülő-unoka foglalkozásokra is.
A szigorítások feloldását követően, amikor már végre mozoghattunk, Erzsébet arra gondolt, csakúgy, ahogy a mesében a szegény fiú világgá megy, ő az irodája 4 falának egy időre búcsút mondva, Mesemisszióra indul ezen a nyáron.
Sokfelé szerette volna elvinni a nem csak gyerekeknek, de felnőtteknek is szóló foglalkozásait. Az volt a célja, hogy közel hozza az embereket egymáshoz, hozzájuk pedig a meséket, történeteket. Szeretné, ha mindannyian újra könyvet vennénk a kezünkbe és naponta olvasnánk. Ne nyugodjunk bele abba, hogy mindent készen kapunk! Egyszerűsödjünk le, szűrjük meg azt a sok ingert, ami nap mint nap ér bennünket! Merjünk újra egy kicsit gyerekek is lenni!
Bandukolva erre, arra meg amarra Felvidék-szerte, július utolsó hetében – batyujában 2 pakli mesekártyával - Erzsébet megérkezett az ország legkeletibb szegletébe, egy kőhajításnyira a hármas határtól.
A táborból a gyerekek 5 órakor hazamentek, három kora este pedig felnőttek gyülekeztek itt mesehallgatásra. Voltak köztük olyanok, akik számára ez nem volt újdonság, mert már a 2019-es gyerektábor nyári estéin is találkozhattak. Aki eljött az első estre, az már eljött a következőkre is. Világviszonylatban több, mint 2000 típusba sorolható mesét ismerünk, amiből a magyar népmese-kincsben kb. 1900 fellelhető. Kistárkányban ezúttal három különböző típusú népmese hangzott el. Ezt követően spontán beszélgetések kerekedtek.
A mese helyzeteit, problémamegoldási stratégiáit kielemezve ötletelgettek, ezáltal összekovácsolódott egy kis csapat. A résztvevők között voltak férfiak, nők és házaspárok is. Mindenki élvezte a beszélgetés inspiratív, vidám hangulatát, bekapcsolódott, hozzászólt. Bár közösen elemeztek egy témát, a magánélet említését mellőzve beszéltek egy fontos helyzetről, mégis különböző érzéseket fogalmaztak meg. Egyesek szemén látszott, hogy a történet fájdalmas emléket idézett fel bennük, de néha el is nevették magukat. Páran bevallották, hogy közösségben még soha nem mertek hangot adni véleményüknek, most pedig könnyen megnyilatkoztak.
A kreatív mesefoglalkozások küldetése egyrészt az, hogy olvassanak az emberek. Másrészt, hogy a történet által inspirálódva észrevegyék az egyes élethelyzetekben a fontos dolgokat, vagy éppen azt figyeljék meg, hogy hogyan érzik magukat egy adott pillanatban.
Ezeken a foglalkozásokon feltörhetnek régi, elfojtott emlékek, amikre új színben néznek. Átbeszélték a hozott szülői mintákat, a kulturális ráhatásokat. Az önismereti csoport egy védett hely, nem az a célja, hogy lenézzük, megalázzuk egymást. Valójában egyenrangú emberek beszélgetnek egymással egy történetről. 7 órakor kezdődtek a felnőttmesék és bizony volt, hogy éjfélkor értek véget. Nem és nem tudtak hazaindulni, mert eszükbe jutott még valami.
Ez pont úgy nézett ki, mint valamikor régen a családokban, amikor beszélgettek egymással az emberek és minden különösebb külső inger nélkül is jól érezték magukat.
Ha ma megnézünk egy hollywood-i filmet, elképesztő sok inger ér bennünket, nagyon intenzív a zene, a képek, agresszívek a történetkifejezés eszközei, minden csattog-villog. A mai felgyorsult világot ezeken az estéken tudatosan lelassították. Ültek egy természetes, egyszerű közegben a zöldellő udvar közepén, falócákon. Aki megszomjazott, citromos-mentás csapvizet ivott üvegkorsóból, harapott egyet a sarki szomszédasszony meggyes-mákos bejglijéből. Nekik nem kellett több a boldogsághoz. Teljesen természetesen, lazán élvezték az illatokat, hangokat maguk körül. Leegyszerűsítettek mindent. Érdekes, hogy az együtt töltött órák alatt senki nem nyúlt a mobilja után, nem érezte szükségét, hogy telefonáljon. Belefeledkeztek az idő múlásába. Elvonatkoztattak a hétköznapi világtól, félretették hivatalos énjüket, a mindennapi szerepeiket. Leegyszerűsödve saját magukat is érezték, a létezéseiket, az érzéseiket, miközben foglalkoztak egy történettel, de mégis az életről beszéltek. Ez valójában a felnőtt mese.
Régen az emberek anekdotáztak, vicceket, történeteket meséltek egymásnak, pletykáltak. Ez utóbbinak épp az volt a funkciója, hogy megbeszéljék, ki hogy járt, mit hogyan intézett – ebből tanultak. Megvolt annak a maga értelme, hogy miért mondták mindezt el egymásnak - azért, hogy a másikat felkészítsék a hasonló helyzetekre.
Külön köszönet illeti Kondás Arankát, aki panziójában a gyermektáboron kívül a felnőtteket is szívesen fogadta esténként. Jövő nyárra éppúgy visszavárja őket, mint a kedvet kapó új érdeklődőket is.
