2025. március 9., 15:29

Érsekújváriak udvardi zarándoklata

A szentév alkalmából az érsekújvári hívek első zarándokútja az udvardi kálváriára vezetett. A helyi közösséggel és Nagy András esperesplébánossal együtt járták végig a keresztutat, elimádkozták az Isteni Irgalmasság rózsafüzérét és a fájdalmas olvasót, majd a szeretetasztalnál osztoztak a vendéglátók által készített finomságokon.

Udvardi Kálvária
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Bokor Klára

A zarándoklatot Ďurás Márk atya vezette, aki elmondta: ez csupán az első állomása az idei jubileumi év zarándoklatainak. Március 29-én Bénybe indulnak közös esperességi zarándoklatra, május elején Medjugorjéba, ahová már két busznyi hívő jelentkezett. Emellett terveznek látogatást Garamszentbenedekre és Nyitrára is – ez utóbbi egy gyermekzarándoklat lesz a Prágai kisjézuskával.

Keresztút az udvardi kálvárián
Fotó:  Bokor Klára

A zarándoklat résztvevőit arról kérdeztem, hogyan élik meg a nagyböjti időszakot.

István egy éve vállalta el a sekrestyési szolgálatot az udvardi templomban. „Látom, érzem, nyugdíjasként sokkal több lehetőség van arra, hogy mélyebben átéljük a nagyböjti időszakot. Ami a lemondásokat illeti, az ember igyekszik kicsit visszafogottabban élni, de ahogy Ferenc pápa is mondta, nem az önsanyargatás, de a másokhoz való szeretetteljes hozzáállás a legigazibb átélése a húsvét előtti időnek. Más időszakban is így kellene élni, de most még inkább ezekre az értékekre van irányítva a figyelem” – hangsúlyozta István, aki a kálvária megszépítéséből és a zarándokok méltó fogadásából is kivette a részét.

Keresztút az udvardi kálvárián
Fotó:  Bokor Klára

„Szárnyal a lelkem, mert különösen szép módon indult a zarándoklat” – mesélte Adri. „Mi, udvardiak a templomnál gyülekeztünk, és onnan közösen vonultunk a kálváriára. A keresztutat a szüleimért és családomért ajánlottam fel, valamint a Szentatya gyógyulásáért. Asszonytársaimmal nagy örömmel sütöttünk pogácsát és süteményeket az érkező zarándokoknak.”

Olgi apró, de tudatos lemondásokat vállalt a nagyböjtben. „Nagyon szeretem a kávét, de megfogadtam, hogy csak vendégségben fogadom el. A közösségi médiát is tudatosabban használom: napközben egyáltalán nem lépek be, és lájkokat sem küldök” – mesélte.

Udvardi kálvária
Fotó:  Bokor Klára

A kálváriához vezető út tanösvénytáblája így ír a kálvária történetéről:

Már a 11. században az egykor bővizű Zsitva folyó mellett, a Szent Márton-halmon királyi udvarház és kápolna állt. Valószínűleg I. István király építtette. A kúria és a kápolna a tatárjárás idején jelentősen megrongálódott. 1309-ben a Szent Márton kápolnában tartották meg az udvardi tartományi zsinatot. A zsinat elfogadta Károly Róbertet magyar királynak, és elrendelte az Angyali üdvözlet elmondásával az esti harangszót, amely az egész világon először Udvardon kondult meg. 1554-ben a törökök felgyújtották a Szent Márton halmon található erődítést, ekkor égett le a kápolna is. 1855-ben Majthényi Adolf udvardi plébános célul tűzte ki, hogy Szent Márton dombján kálváriát építtessen, maradandó emléket állítva ezzel az udvardi tartományi zsinatnak. Terve megvalósításához összefogta a magyar főpapságot és kereszténységet. A domb idomtalan alakját átalakították. Az udvardi, a fűri és a szentpéteri hívek 12000 szekér földet hordtak össze. A kálváriát 1860. szeptember 16-án szentelték fel.

Keresztút az udvardi kálvárián
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.