Emléktáblát kaptak a szülőföldjükről elűzött érsekújváriak
Október 8-án emléktáblát lepleztek le a kitelepített, deportált, megalázott és kisemmizett felvidéki magyarok tiszteletére a főtéri Szent Kereszt Felmagasztalása plébániatemplomban. Az avatót a komáromi székhelyű Kecskés László Társaság szervezte, melynek tagjai küldetésüknek tartják a meghurcolt magyarság emlékhelyeinek a kialakítását, emlékeztetőül a ma emberének és az következő generációnak.
Az ökumenikus emlékezésen Ďurčo Zoltán püspöki helynök, érsekújvári esperesplébános köszöntötte a jelenlévőket, kihangsúlyozva, mennyire fontos az embernek, hogy valahol otthon legyen a világban, éppen ezért volt nagyon fájdalmas a közösségből való kiszakítottság. Sasák Attila érsekújvári református lelkész a bibliai József történetéből kiindulva mutatott rá arra, hogy a gyűlölettel csak magunkat mérgezzük, Isten a rosszat is jóra tudja fordítani.
A Kecskés László Társaság nevében Tóth Bertalanné a társaság tagja üdvözölte a deportált családok tagjait, a magyarság képviselőit a Felvidékről és az anyaországból. Bemutatta az eseményen jelenlévő 98 éves Prohászka Marcellt, aki Komáromból látogatott haza szülővárosába. „Marci bátyánk Érsekújvárban végezte el az elemi iskolát és a reálgimnáziumot, majd két fiútestvérével együtt egyetemi tanulmányait Budapesten folytatta. Az egész családjuk életét meghatározta az 1946-ban kézbesített kitelepítési értesítés. A fivérek tanulmányaik befejeztével Magyarországon munkába álltak, a szülők pedig Újvárban várták soruk alakulását, mely 1948-ban úgy végződött, hogy ők otthon maradtak, a fiaik pedig már nem mehettek haza. Marcell 1949-ben a Közgazdasági Egyetemen szerzett diplomát, négy évig Esztergomban tanított, majd Komáromban előbb tanárként, majd igazgatóként végezte a munkáját. Példaértékű életművéért több elismerésben részesült, megkapta az oktatásügy kiváló dolgozója, a kiváló pedagógus kitüntetést, 2013-ban Komárom díszpolgárává választották. Feleségével, Éva asszonnyal hetven éve élnek boldog házasságban. ma már 11 dédunokának is örülhetnek” – mondta el a szónok.
A kitelepítettek a szívük felét itt hagyták
Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere felidézte, 75 évvel ezelőtt kezdődött el a magyarok kitelepítése az akkori Csehszlovákia területéről. Érsekújvárból is 2433 lakost terveztek Magyarországra telepíteni. Eleinte el se hitték, ez az égbekiáltó igazságtalanság megeshet. Mikor mégis el kellett menniük, a szívük fele itt maradt. „Bízunk benne, hogy meghurcolt, megalázott és kisemmizett szlovákiai magyarok a mindenkor hatalmon lévők bocsánatkérését is megélik” – emelte ki a Klein Ottokár beszéde végén.
Komárom, a kitelepítettek és az összetartozás városa immár húsz éve. Molnár Attila komáromi polgármester levelét Tóth Bertalanné olvasta fel, mivel ő egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az eseményen. Hangsúlyozta, emlékezni kötelességünk, nem feledhetjük el soha, ami történt. Ezzel nem csupán elődeinknek tartozunk, hanem önmagunknak is. Meséljünk róluk utódainknak igaz mesét, melyben visszatérő elem az ő helytállásuk.
Prohászka Marcell a katonaság, frontszolgálat és hadifogság után nagy nehézségek árán tért haza szüleihez Érsekújvárba. A határok visszaállítása jelentősen befolyásolta a család életét. Mivel nem voltak megbízható személyek – ünnepelték a magyar honvédség bevonulását a Felvidékre, az apa a magyar városi párt képviselője volt, bátyja pedig egy „nacionalista” tüntetés résztvevője, állandóak voltak a zaklatások. Ezek elől a zöldhatáron menekültek el a fiúk Magyarországra abban a reményben, hogy folytatják tanulmányaikat…Hosszú és nehéz időszak következett, számtalan nélkülözéssel, megpróbáltatással. …A szülők egyik gyermekük esküvőjén se vehettek részt, az unokákat is csak felcseperedve látták. A résztvevők könnyeikkel küszködve hallgatták végig a történetet.
