Elkötelezetten és elhivatottan
A XXXVIII. Városi Kulturális Napok része volt az az egész napos rendezvénysorozat, amely során a kitelepítettekre és a szabadságharc aradi és pozsonyi vértanúira emlékeztek a pozsonypüspöki és pozsonyi magyarok október 6-án a Csemadok Országos Tanácsa, Pozsonyi Városi Választmánya, a Liszt Intézet, a Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete és Ifjúsági Tagozata szervezésében.
A megemlékezések sora a Felvidékről kitelepítettek emléknapja alkalmából a megbékélés jegyében tartott szentmisével indult, amelyet Bošňák András káplán celebrált.
Jégh Izabella, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának az elnöke köszöntőjét azzal kezdte a pozsonypüspöki magyar alapiskola kertjében a kopjafánál, hogy megbékélt szívvel emlékeznek és hajtanak fejet a püspöki rokonok, barátok, falubeliek előtt, akiket erőszakkal deportáltak és telepítettek ki szülőfalujukból, szülőföldjükről.
– emlékezett az ünnepség szónoka, Neszméri Tünde, Pozsony megyei képviselő, a Csemadok Országos Elnökségének a tagja.
Az ünnepi beszéd után elhelyezték a kopjafánál az emlékezés virágait és koszorúit, köztük a kitelepített Szelepcsényi család leszármazottja, a Csemadok, az alapiskola, illetve az önkormányzat képviselői.
Ezt követően még a délelőtt folyamán a pozsonyi Kecskekapu utcai evangélikus temetőben szabadságharcunk aradi és pozsonyi vértanúinak emlékét felidézve, Jeszenák János sírboltjánál és Rázga Pál sírjánál tartott megemlékezésen vehettek részt a pozsonyi és a környékbeli magyarok.
– Amikor az áprilisi törvényeket itt, Pozsonyban elfogadták, pecsét került valamire: a polgári átalakulásra, de ennek előzményeit a reformkor évtizedeiben kell keresnünk – fogalmazott, hozzátéve, ez üzenet nekünk is, mostani felvidékeiknek, dolgunk van! Nemcsak a politikai elitnek, hiszen nemcsak a katonai elit áldozta életét a magyar szabadságért, tették ezt pozsonyi hazafiak, közemberek is.
– Így aztán dolga van a felvidéki magyar újságírónak, dolga van a tanárnak, dolga van a vállalkozónak, dolga van minden magyarnak, akinek a szíve a helyén van. Merthogy mindannyiunkra szükség van ahhoz, hogy valóban elmondhassuk, korszakváltás történik a Felvidéken.
Az ünnepi szónok szerint a reformkor példájából kiindulva új kulturális és szellemi pezsgésre van szükség.
– tette hozzá Kolek Zsolt.
A mártírok, a vértanúk mához szóló üzenetet közvetítenek, mondta, s ott, ahol nem emlékezünk rájuk, nem születnek újabb hősök.
– Nekünk már nem az életünket kell áldoznunk, a mi áldozatunk a magyar szó megtartása, megőrzése és továbbadása, a mi áldozatunk az életben való helytállás – fogalmazott. Hozzátette, jogos büszkeséggel őrizhetjük a múltat, s ezt a büszkeséget kell a jelenben megmutatni, átadni, hogy továbbra is legyen magyar jövő.
– Ennél érvényesebb üzenete egyetlen emléknapnak sem lehet – mondta, hozzátéve, feladat van bőven, szilárd nemzeti elkötelezettség, jövőbe vetett hit és a múlt, a hősök tisztelete.
Rázga Pál evangélikus lelkész azzal írta be magát a történelembe, hogy lefordította németre Kossuth Lajos beszédét, amelyet a Zöldfa vendégfogadó erkélyéről mondott el. Megkoszorúzott sírjánál Kaszás Kornél, a Csemadok Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa Kossuth Lajos utolsó beszédéből idézett.
A nap utolsó programjaként a pozsonypüspöki Vetvár kultúrházban idén is átadták a Pozsonypüspöki Magyarságának Megmaradásáért Csemadok-díjat. Az ünnepi aktus a Kitelepítettek Emléknapja rendezvényének már 2011-től szerves része. Ebben az évben Nagy Orsolya kapta a díjat, anyanyelvi kultúránk, hagyományaink ápolásáért, továbbadásáért, az utánunk jövő generáció neveléséért, ön-azonosságtudatunk erősítéséért.
A díjazottat Nagy Elza, a Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezetének elnöke méltatta. Nagy Orsolya 48 éves Csemadok-tagsága, 38 éves vezetőségi tevékenysége során jelentős mértékben kivette a részét a szervezet munkájából.
– A nemzeti és etnikai kisebbségeknek saját erőből kell biztosítaniuk fennmaradásukat, mivel a parlament és az államigazgatási szervek látszatintézkedései nem segítenek. Nehéz feladatot kell vállalnunk az ebből eredő negatív folyamatok, valamint az asszimiláció megállítására – fogalmazott Nagy Elza, aki szerint ezért is fel kell hívni a közösség figyelmét az olyan tevékeny tagokra, mint amilyen Nagy Orsolya, aki férjével és gyermekeivel közösen keresi a gondok megoldásának, a beolvadás megállításának módját.
A díj átadása után Nagy Orsolya elmondta, házassága révén került Pozsonypüspökire idestova 49 esztendeje, és itt került kapcsolatba a Csemadokkal is.
– Mindig szívesen járultam hozzá a munkámmal a Csemadok működéséhez, magyar kultúránk megőrzéséhez – mondta, hozzátéve, hálásan köszöni az elismerést, a bizalmat és a támogatást.
– Külön köszönöm, hogy velem együtt hisznek abban, hogy a felvidéki magyarság kultúrája, identitása és nyelvi öröksége olyan kincs, amit meg kell őriznünk és tovább kell adnunk a következő generációknak – fűzte hozzá a díjazott.
A díjátadó után a jelenlévők négy tehetséges fiatal, a budapesti Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium Színész szakképzés tagozata diákjainak az előadását hallgathatták meg. A Csillagvér verséneklő együttes tagjai: Czirok Laura, Molnár Maja, Zsédely Zita és Ozsvald Damián az iskolában végzett munkán kívül szívesen töltik szabadidejüket énekléssel. Mígnem egyszer eszükbe jutott, milyen jó lenne ezt másoknak is megmutatni.
Repertoárjukban szerepelnek saját versmegzenésítések, ám nagyrészét népdalokat énekelnek, amelyeket mindig igyekeznek új formában színpadra állítani, akár saját szerzeményű kórusművek formájában, olykor újraritmizálva, sokszor pedig egy szál gitár kíséretében.
Pozsonypüspöki műsorukban is egy ilyen összeállítással léptek a közönség elé, kibővítve programjukat kortárs dalokkal, amelyeket saját szájízük szerint adtak elő, mindamellett visszatértek egy kicsit a népzene hagyományos formáihoz is.
Megjelent a Magyar7 2024/41. számában.
