Élet a Covid után: a long-COVID tüneteivel küzdő olvasóink mesélnek
Aligha akad olyan ember, akit ne érintett volna valamilyen módon a világjárvány. Akik nem tapasztalták meg közvetlenül annak egészségügyi hatásait, azok is kénytelenek voltak elszigetelődni embertársaiktól, rosszabb esetben tágabb családjuktól, elvesztettek egy-egy ismerőst, barátot. És ez még a kisebbik rossz, hiszen emberi életek lettek a járvány áldozatai, családok élete változott meg gyökeresen. Ez utóbbiak közé tartozik a Bodrogközben élő L. Ildikó családja is, akik nagyon megszenvedték a koronavírus következményeit!
"Minden azzal kezdődött, hogy édesanyám kolléganőjének férje megfertőződött. Ám a felesége nem vonult karanténba, hanem néhány napon át még munkába járt. Azután ő is pozitív lett. Édesanyám is egyre rosszabbul kezdte érezni magát. Fejfájás, végtag- és izomfájdalom gyötörte, általános gyengeség vett rajta erőt. A teszt nála is egyértelműen kimutatta a fertőzöttséget. Köhögni kezdett, napról napra erősebben. Végül már feküdni kényszerült. Február 9-én kihívtuk hozzá a gyorsmentőt.
Édesapám mindig egészséges ember volt, nem is hagyta el soha magát. Egy háztartásban éltünk, és ő is megbetegedett. Hol lázas volt, hogy meg hőemelkedésről számolt be, így töltött el otthon egy hetet. Csakhogy állapota nem javult, hanem egyre rosszabbul érezte magát. Végül a gyorsmentő őt is Tőketerebesre szállította. Egy ideig édesanyámmal egy szobában feküdt. Hamar kiderült viszont, hogy számára nem elegendő az oxigénterápia, a vérnyomása is gyors emelkedésbe kezdett, végül az orvosok úgy döntöttek: elaltatják és lélegeztetőgépre kapcsolják. Sajnos, ettől sem lett jobban, pedig még plazmaterápiát is alkalmaztak nála, végül március 4-én azzal hívott bennünket a kórház, hogy édesapámat elveszítették. Azon a napon, amikor számunkra lejárt végre a karantén. Édesanyámmal már nekem kellett közölnöm a rossz hírt. Anyukámat március 8-án engedték haza a kórházból, de hamarosan újra visszakerült, ezúttal már Királyhelmecre. Ott sikerült olyan állapotba hozni őt, hogy ma már otthon lehet. De a post-Covid tünetei azóta is gyötrik. Tüdeje 50 százalékos kapacitással működik, 4-5 m megtétele után fullad, a tüdőgyógyászt rendszeresen látogatja. Hazakerülése után pánikrohamok gyötörték, mert folyton attól rettegett, hogy megfullad. Hozzátenném: szüleim mindketten idén készültek nyugdíjba, anyukám februárban, apukám márciusban. Édesanyám hamarosan 21 napos gyógykezelésre megy a Magas-Tátrába, ettől reméljük a gyógyulását. A csodával határos módon a 90 éves nagymama, aki szintén velünk lakik, megúszta a fertőzést, minden tesztje negatív lett."
A királyhelmeci Juhász János családja is megtapasztalhatta a fertőzés következményeit.
Előbb ő, majd a felesége, végül felnőtt lányuk is pozitív lett. A betegség felesége szervezetére hatott legsúlyosabban, aki végül a helyi kórház Covid-osztályán kötött ki. Kiderült, tüdeje mindössze 30 százalékban működik. Oxigénterápiát kapott, egy hetet töltött az osztályon. A feleség után a férj is kórházba került, hiszen annyira legyengült, hogy 10 m megtételétől már elfáradt, végtelen gyengeség jellemezte. Ő 4 napot töltött kórházban. Elmondása szerint nem azért került haza, mert rendbejött, hanem azért, mert az ágyára nála súlyosabb állapotban lévő betegek vártak. Lányuk otthon vészelte át a Covidot. Ami pedig a post-Covid tüneteket illeti, feleségének azóta elkezdett hullani a haja, állandó szédüléssel él, a tüdőorvost is rendszeresen látogatja a tüdején maradt apró hegek miatt. Jánosnál, aki azóta egy térdműtéten is átesett, post-Covid szindrómaként az orvos szívritmuszavart állapított meg.
A szaglásával azóta is gondjai vannak. Lányuk sem úszta meg a fertőzést következmények nélkül, a mai napig étvágytalanság gyötri, amely abból adódik, hogy minden szagot és ízt végtelenül büdösnek érez.
