Eleink élete is sokszor volt csapásokkal teli: marhavész, dögvész, tűzvész nehezítette sorsukat
Sokat szenvedett az Esztergomhoz közeli Szőgyén a kuruc-labanc harcokban. Mikor a fegyverropogás elült, új ellenség jelentkezett.
Az embereket a pestis, a jószágot a marhavész pusztította. Esztergom lakosságának negyede halt bele a pestisjárványba, amely Szőgyénben 1710-ben aratott. Egész családok váltak e megfékezhetetlen ellenség áldozatává. Az állapotokat jól tükrözi egy, az esztergomi levéltárban megmaradt levél:
Mind Németszőgyén, mind Magyarszőgyén lakossága annyira megfogyatkozott, hogy ismét idegenek betelepítését látták jónak az illetékesek. Az új lakók több hullámban érkeztek.
Már 1711-ben 15 német család a Rajna mellékéről, 1716-ban és 1720-ban újabb 10 – 10 család ugyaninnen.
A svábok között iparosok is voltak. Őket a jobb megélhetés reménye sodorta Európa közepébe, ahol a lakosság fogyatkozása miatt szívesen fogadták, sőt csalogatták őket. Az újak hamar megszokták a vidéket, ahol megtalálták számításukat, megbarátkoztak és házasságok révén gyorsan keveredtek az őslakos magyarokkal, melynek következtében nyelvüket is hamar elfelejtették.
1716-ban újabb csapás érte a községet, ezúttal vagyonuk fele pusztult el tűzvészben. Leégtek még a szőlőhegyen lévő hajlékok is.
A templom a plébániával, a benne lévő eszközökkel együtt porrá égett, még Jókay plébános reverendája is meggyulladt és csak nehezen szabadította ki magát a veszedelemből. A templom kegytárgyait ugyan sikerült megmentenie, de az anyakönyvek és iratok elpusztultak. 1754-ből újabb tűzvészt jelez a krónika. A szőgyéniek két kápolnát és egy keresztet is állítottak hálául az 1710-es pestisjárvány túléléséért, de sajnos, már egyik sincs meg.
Gábris József: Szőgyén című könyve nyomán
