Egyszer volt, hol nem volt...
Két Ung-vidéki település kreatív asszonyai a régió jó hírét öregbítették azzal, hogy egy mesepályázatra küldött, százötvennél is több alkotásból az övéket is beválasztotta a szakmai zsűri és kiállításra méltónak találta. Két hónapon át Lakitelken az NMI székházában a csicseriek és a kaposkelecsényiek keze munkáját is megcsodálhatták.
Májusban Kárpát-medence-szerte nyílt kiállítás az A Szakkör program kézműves-foglalkozásain született alkotásokból. A Nemzeti Művelődési Intézet által 3 éve megálmodott megmozdulásba a kezdetektől bekapcsolódott néhány Ung-vidéki község is. Az idén az Egyszer volt, hol nem volt című pályázatba nevezhettek be a szakköri közösségek, azon alkotásaikkal, amelyeket a magyar népmesék világa, szimbolikája, mesefigurái ihlettek.
Az összetartó, ügyeskezű csicseri hölgyek a nemezelés, a bútorfestés, a gyöngyfűzés, a szövés fortélyainak elsajátításán túl már makraméznak is. Két csoportban, tizenketten jártak össze, hogy együtt csomózzanak. A két csoportvezetőt, Csanak Gabriellát és Híres Erzsébetet kértem meg, avassanak be munkájuk kulisszatitkaiba. Kezdetben kisebb fejtörést okozott számukra megtalálni a mesét.
Zsóka azonban egy reggel derűs arccal mesélte Gabriellának, hogy megfejtette a talányt, A három kismalac és a farkas története lesz az.
A mese ábrázolásának vázlatával Gabika állt elő. A megvalósításból mindenki lelkesen kivette a részét. Ottjártamkor, a kultúrházban teljes egészében ugyan nem láthattam a művet, mivel akkor még nem tért vissza Lakitelekről, ám a kiállított fotódokumentáción is megcsodálhattam a kreativitásukat. A három rózsaszín sorcsomóval készült malacka szív alakú fülei lettek a kedvenceim. Lapos csomóival bizony farkas koma sem szégyenkezhet, a házikók, a fa, a napocska részleteit már nem is elemzem. Ezt látni kell! A kis virágok, pillangók és egyéb apróságok Gabika türelemjátékának gyümölcsei.
Amikor már majdnem összeállították a mesefalat, a csoportvezetőknek eszébe jutott, hogy az alkotás folyamatát egy saját mese formájában megörökítik.
Ennek mondatai is úgy álltak össze, hogy egymás gondolatait összefűzték egy kerek egésszé. Nagyon élvezték a közös alkotást, úgy érezték, ez hozta igazán össze a csapatot. A szakmai zsűri elismerő oklevéllel jutalmazta a csicseri makramésokat.
A szintén Nagykapos közvetlen szomszédságában lévő faluban, Kaposkelecsényben élő Kovács Anita második alkalommal vezetett vesszőfonás szakkört. Már tavaly, a Himnusz tematikája köré meghirdetett pályázatban is díjazott munkával öregbítette faluja hírnevét a lakitelki kiállításon. Az idei pályázati kiírást olvasva Anitának úgy tűnt, egy mesealak megformálása vesszőből lehetetlen. Ám csak nem hagyta nyugodni a gondolat, s mert szereti a kihívásokat, ezért azon töprengett, hogyan tudná megoldani vesszőből a csodaszarvas térbeli ábrázolását.
Egyszer csak lelki szemei előtt megjelent egy magyar huszár. Előbb gondolatban, csak a fejében volt meg a terv, végül is sikerült megoldania a furfangos feladatot. Elárulta, hogy bizony életében a kosáron és lámpabúrán kívül nem nagyon látott egyéb vesszőből font tárgyat, amin nem is csodálkozik, hisz elég nehezen szelidíthető anyag.
Anita alig várta, hogy megformálhassa János vitézt, mert képzeletbeli huszárjában meglátta a sok kalandot megélt délceg ifjú alakját.
A lábrészét egy szakköri foglalkozás alkalmával készítette el, ami nagyjából 3 órás fonást jelentett. A beáztatott vesszőkből az elkövetkező 3 nap folyamán be is fejezte a teljes alakot. A kardja is fontos kellék volt, amit Anita alaposan kidolgozott. Majd a szemek, a sujtás gombok, a kokárda, a darutoll és a nyúlszőr mentével vált teljessé a kép. Kovács Anita alkotását a szakmai zsűri idén is díjazta, amit a falu tájházának ajándékoz.
A Szakkör felvidéki koordinátora, Gabri Rudolf Lakitelekről múlt pénteken hozta haza a két hónapos vendégeskedéséből János vitézt.
Elmondta, a huszár egyedüli vesszőből készült tárgyként nagy sikert aratott a Nemzeti Művelődési Intézet székházában, számtalan sztárfotót készítettek vele a látogatók.
Megjelent a Magyar7 hetilap 22. számában.
