Egy kisiskola diszkrét bája
A bodrogközi Ladmóc nem tartozik a forgalmas települések közé, hiszen a főútvonaltól távolabb, a nyelvhatárhoz viszont közelebb fekszik a falvak többségénél. Itt és a szomszédos Zemplénben még többségben él a magyarság, ám tőlük észak-nyugatra már –kisebbségi nyelvű iskola híján— a magyar lakosság szép lassan elveszíti eredeti identitását. Ladmócon van még magyar óvoda, az óvodaprogram keretén belül felújított épületet 2019. januárjában vehették birtokba a gyerekek. A magyar tannyelvű alsó tagozatos kisiskola is ezen az udvaron található, azt a helyieken kívül még zempléni gyerekek látogatják, bár mindössze heten vannak. Úgy látszik, itt is kiváló táptalajra lelt az a buta propaganda, mely szerint egy gyerek csupán szlovák iskolából tud érvényesülni.

A ladmóci oktatási intézmény tanító nénije, Kanda Erika 21. tanévét kezdi az épület falai között. Amikor megérkeztünk (az első tanítási nap délutánján), épp a gyerekeket kísérte vissza az ebédről, amit az óvodában kapnak. Vele beszélgettünk a tanévkezdésről, az oktatás módjáról, a kisiskola előnyeiről és hátrányairól.
„A két faluból összesen két magyar elsősünk, három másodikosunk és egy negyedikesünk van, azaz három ladmóci és négy zempléni gyerek jár hozzánk.
Pedig a fenntartó és az iskola jó viszonyt ápol, semmiben sem szenvedünk hiányt, a falunak is érdeke, hogy iskolája legyen” – mondja.
Hogyan lehet három osztály diákjait egyszerre lefoglalni?
Ha az egyikkel szóban foglalkozom, a másik kettő írásbeli feladatot kap. A gyerekek hamar megszokják ezt a rendszert, nincs vele gond. Általában egy adott időben minden évfolyamnak ugyanolyan órája van, kivétel például az angol nyelv, amely csupán harmadikban jelenik meg az órarendben. A gyerekek hamar megtanulnak kétfelé figyelni, hiszen a kisebbek, ha tudnak, szívesen válaszolnak a nagyobbak számára feltett kérdéseimre. Emlékeznek olvasmányok tartalmaira, mindig bizonyítják, hogy akkor is hegyezték a fülüket, amikor épp nem velük foglalkoztam.
Hogyan zajlott az elmúlt hónapok távoktatása?
Csak egyetlen gyerekkel nem tudtam interneten keresztül tartani a kapcsolatot. Ővele telefonon értekeztem. De feladatlapokat is kaptak szép számmal, azok összegyűjtését is megszerveztem.
Minden gyerekkel külön foglalkoztam, annak tükrében, mikor felelt meg az a szülőnek.
Megmondom őszintén, komoly szervezést igényelt a dolog, nagyon elfáradtam ezekben a hónapokban.
Ön anno teljes felépítésű iskolában is tanított, van tapasztalata ezzel kapcsolatosan is. Véleménye szerint milyen előnyei vannak a kisiskoláknak?
Ezek a pici iskolák roppant családiasak. Reggel hozom, délután hazakísérem a zempléni gyerekeket. Minden szülőt személyesen ismerek, ismerem a gyerekek családi hátterét, képességeit, tudom, kitől mit várhatok el.
A szülőkkel szinte naponta találkozom. Nincs külön irodám, én mindig a gyerekek társaságában vagyok. Ráadásul ebéd után én vagyok a nevelőnő is, akivel játszanak, tanulnak, elkészítik a házi feladatot. Otthon már csak át kell ismételniük a tananyagot. A hátrányokat illetően csak azt tudnám említeni, hogy nekem hiányzik egy felnőtt kolléga, aki meghallgatná a véleményemet, akivel szakmai kérdésekben konzultálni tudnék.
Az oktatáson kívül sem kapnak kevesebbet ezek a gyerekek, mint másutt?
Bízom benne, hogy nem. Járunk szavalóversenyre, küldünk rajzokat a Tücsök újságba, eljárunk Kassára, az adventi vásárra, de voltunk a repülőmúzeumban, az opálbányában, a nyíregyházi állatkertben, nevelési koncerteken, a planetáriumban, a Cédrus Társulat előadásán… Megemlékezünk ünnepeinkről, beszéltünk Trianonról, március 15-éről, készítettünk papírhuszárokat, feldíszítjük a faliújságot, énekelünk, szavalunk, s erről videóüzenetet küldünk a szülőknek… A tiszteletes asszonynak köszönhetően még furulyázni is megtanulhatnak.
Ha a gyerekek itt befejezték tanulmányaikat, hol folytathatják azt tovább?
Általában Bodrogszerdahelyre kerülnek, de mehetnek akár a szomotori iskolába is.
Büszke vagyok rá, hogy bárhol fel tudják venni a versenyt társaikkal, hogy ügyesek és jól tanulnak. Többen egyetemi végzettséget is szereztek már.
