Egy kis kórházban nagy szívvel
Földes Henrietta, a dunaszerdahelyi kórház ápolási igazgatóhelyettese a közelmúltban elnyerte a Slovenka lap és az RTVS közös díját, az egészségügy kategóriában ő lett 2024-ben az Év hölgye (Slovenka roka). Hogy nem érdemtelenül, az sok mindennek köszönhető, de leginkább kitartásának, innovációinak és természetéből fakadó emberségének.
Óvónőnek készült, de a hivatás, amit végül választott nem áll távol ettől, sőt egészségügyi vezetőként évente részt vesz gyermektáborokban. Kiskora óta jó érzéssel tölti el, amikor segíthet az embereknek, s mivel a szüleinél is ezt látta, ez ösztönösen beépült az értékrendjébe. A dunaszerdahelyi gimnázium és a pozsonyi egészségügyi felépítményi után 1991-ben vették fel a dunaszerdahelyi kórház belgyógyászati osztályára általános nővérnek.
Henrietta végül 15 év szakmai gyakorlattal és komoly tapasztalattal 2008-ban tért vissza a dunaszerdahelyi kórházba, az akkori igazgató, Horváth Zoltán invitálta a rehabilitációs osztályra, amelynek a főnővére lett. Bár nagyon szerette németországi munkáját, elvállalta, mivel a folytonos ingázás miatt a gyermekeire már nem jutott annyi ideje.
"Azt gondolom, jó, ha az ember több helyen is látja, megtapasztalja ugyanazokat a dolgokat, mert mindenhol némiképp más módszerrel közelítenek egy adott kérdéshez. Ezt aztán jól lehet kamatoztatni otthon is, mert mindig lehet valamit jobban csinálni" – vallja.
2015-ben lett Henrietta a dunaszerdahelyi kórház ápolási igazgatóhelyettese lett.
"Azóta ebben a „székben” ülök, s bár imádom ezt csinálni, de hiányoznak a betegek. Elmesélek egy történetet, ma reggel történt!
A nappali ellátó egységben kerestem egy diáklányt, aki most nálunk dolgozik, mert szerettem volna áthelyezni egy másik részlegre. Ott feküdtek a betegek és infúziót kaptak, megkérdeztem tőlük, hogy vannak, miről beszélgetnek? Kinek mekkora a paprikája a kertben, ki mennyi krumplit szedett ki a földből? Erre azt mondják nekem, hogy de jó kedve van, nővérke, most már nekünk is jó kedvünk lett!
Nekem nagyon hiányzik ez a beteg-nővér kapcsolat. Tapasztalatból tudom, hogy egy kis könnyed beszélgetéssel mennyi energiát tudok adni a betegeknek, és mindjárt jobb a közérzetük. Ma itt volt egy rózsaszín angyalka maguk között, és meg fogják jegyezni, hogy jó kedvet hoztam, mondtam nekik, és akkor már együtt nevettünk."
Megtudtam, hogy ezt a „rózsaszín angyalt” még a főnővérek is Szélvillámnak nevezik, mert mint a fergeteg, úgy jelenik meg, aztán dolgát végezve elszáguld. Ezt is megírhatom? – kérdeztem Henriettát. Hogyne, hiszen nem titok, válaszolt nevetve.
Az igazgatóhelyettes az egyre súlyosabb méreteket öltő nővérhiányt hat évvel ezelőtt a Nyári iskola projekttel próbálta orvosolni, amelynek lényege, hogy a helyi egészségügyi szakközépiskolából harmadéveseket gyakorlatoztat.
Földes Henrietta minden évben szervez szakkonferenciát, amelyen egy kisfilmet is bemutatnak a Nyári iskoláról.
"Komolyan mondom, akárhányszor megnézem ezt a kisfilmet, mindig sírok, mert nagyon megható. Hisz ők a mi „fecskéink”, akiket lényegében a saját gyermekeimnek tartok, mert én neveltem ki őket, és azt csinálják, amit szeretnek. És ami fontos, hogy hűségesek, hiszen érzelmileg ide kötődnek. Képzelje el, három fiú is van közöttük! Kitűnően végzik a munkájukat és imádják. Tudja, mi a jó ebben? Nem fognak elmenni gyermekgondozási szabadságra" – mondja kacagva.
A jó humorról tanúskodik az igazgatóhelyettes másik innovatív kezdeményezésének az elnevezése is. A Denevér projekt ugyanis még véletlenül sem a vérszívással van kapcsolatban, hanem a kifejezés a medikusok éjjeli gyakorlatára utal.
Ha ez így működik, akkor – elméletileg – az utánpótlással se kellene, hogy gond legyen, kérdezek vissza kissé félve.
"Most valóban nincs gond ezzel, és nem is igazán értem, hogy más kórházakban miért nem alkalmazzák ezt, hiszen nálunk bevált módszer. Amikor a miniszter asszonnyal beszélgettem, mondta is, hogy ezt máshol is népszerűsíteni kellene."
Henrietta tavaly megkapta a Fehér Szív-díjat is, ami az egészségügyben elérhető legmagasabb kitüntetés. Ezt Dunaszerdahely polgármesterének emléklapja követte, majd idén a „Slovenka roka” díj. Henrietta elhivatottsága és ötletei végül a szakmáján túlmutatva is rezonálnak a közéletben és így nagyobb esélye lehet annak, hogy ezeket az ötleteket máshol is felhasználják.
"Tudja, már az furcsa volt, hogy az ember magyar névvel ott áll a színpadon annyi ember előtt, és akkor most Henike, szólaljál meg... Nem volt egyszerű, megmondom őszintén. Mindenesetre nagyon megtisztelő volt számomra."
Hogy milyen útravalóul látná el azokat, akik ezt a szakmát választják, a többi között a következőket válaszolta:
Megjelent a Magyar7 2024/28. számában.
