Dunaszerdahelyen továbbra is magas a fertőzöttek aránya
Az országos COVID-19 tesztelés következő fordulóját a csallóközi települések önkormányzatai is zökkenőmentesen teljesítették.

Albáron a szombati napon a 637 letesztelt emberből 7 személynek lett pozitív a tesztje. A pozitív tesztek aránya 1,09%-os.
Csiliznyáradon 471 személyt teszteltek, ebből 7-nek lett pozitív tesztje, a pozitivitás százalékosan pedig 1,48%.
Dunaszerdahelyen 4903, ebből 98 lett pozitív, a pozitivitás aránya pedig 1,9%, ami ismét elég magas, de a tesztelés még vasárnap és hétfőn is zajlik. A hétvégén megerősített csapatokkal dolgozott a város, az alapiskolákban egy-egy helyiség állt nyitva a teszteltetők előtt. Hétfőn délelőtt a városi alkalmazottakat tesztelik majd le, délután pedig a lakosokat várják a hat mintavételi helyen, de ekkor már csak egy csapat dolgozik a szűrésen. ,,Ami a tesztelést illeti, nagyon sok szabad hely van még vasárnap délutánra az iskolákban, ezt igyekezzenek kihasználni az emberek, feleslegesen ne álljanak sorba!” – tanácsolta Hájos Zoltán polgármester, akinek a pénteki PCR tesztje mutatta ki a pozitív eredményt.
Kisudvarnok polgármestere, Marczell Zoltán portálunknak beszámolt a mai eredményekről: 583 személyt teszteltek, ebből 13-nak lett pozitív az eredménye. Ebből 331 ember volt kisudvarnoki lakos, amelyből 6 volt pozitív. ,,A múltkori tesztelés eredményeihez képest jobb az arány. Nálunk vasárnap, hétfőn és kedden is zajlik még a tesztelés, mert szeretnénk minél inkább kiszűrni a pozitív eseteket. Így talán végre sikerül” – tette hozzá a polgármester.
Felhívták a figyelmet, hogy az idős lakosok, a várandós kismamák, illetve a mozgásukban korlátozott személyek lehetőség szerint vasárnap délelőtt 09:00 és 12:00 óra közti időpontot válasszák vasárnap-hétfő-kedd). Kisudvarnokon a tesztelés elvégzéséhez nincs szükség regisztrációra. Azért is próbáltak kialakítani több időpontot, hogy minimális várakozással biztonságosan mindenki sorra kerülhessen.
Abban az esetben, ha mégis nagyobb sor alakulna ki a faluház előtt, az emberek biztonsága érdekében az érdeklődők jöjjenek vissza a tesztelésre későbbi időpontban.
Nagypakán 616 személyt sikerült letesztelniük, ebből 1 embernek lett pozitív az eredménye.
Pódatejeden ma 594 mintát vettek le, amelyből 16 volt pozitív. A falu közösségi oldalán figyelmeztették a lakosokat, hogy a tesztelést követően a pozitív eredménnyel rendelkező lakosok tartsák be a 10 napos karantént, ahogy azt a tanúsítvány is tartalmazza és elrendeli, mert voltak olyanok, akik ennek a felszólításnak nem tettek eleget.
Ez a súlyos kihágás akár 1650 eurós büntetést vonhat maga után, arról nem is beszélve, hogy veszélyeztetik a lakosság egészségét.
Sárosfán 516 személyt teszteltek le, s ebből 2 embernek lett pozitív a tesztje. Egy nap alatt több mint 500 embert letesztelni nagyon húzós volt, de sokkal jobb lett az eredmény, mint a múltkor – mondta el Földváry Terézia polgármester asszony.
Előre felállított besorolás szerint érkeztek az emberek, nem kellett sokat várakozni a sorokban. Nagyjából ugyanannyi ember jött el a tesztelésre, mint a múltkor, de a legutóbbi tesztelés során sok pozitív esetet mutatott fel Sárosfa. A Dunaszerdahelyi járásban itt volt a legnagyobb a pozitivitás aránya.
Nagyszarván is ma teszteltek, itt 673 embertől vettek mintát, amelyből 6 pozitív, a holnapi nap folyamán zajlik majd a mintavétel Macházán, valamint Csallóköztárnokon és Bacsfán.
Somorján a délelőtti adatok szerint 1472-en teszteltettek, ebből 16 volt pozitív. A kultúrház előtt kialakult sort a nem somorjai lakosok alkották, akik nem regisztráltak előre a tesztelésre. Egyébként zökkenőmentesen haladt a szűrés, a nap végére pedig összesen 3251 tesztet végeztek el, s ebből 32 lett pozitív. ,,A múltheti adatokhoz képest ez sokkal jobb számadat, és még csak szombat van” – nyilatkozta Orosz Csaba polgármester.