Drágul az iskolai étkezés is! Utánajártunk, mennyivel
A vágtató infláció mindenre rányomja bélyegét. Régóta nem emelkedett annyira az élelmiszerek ára, mint az elmúlt közel egy évben. Erre még csak rátettek egy nagy lapáttal az elszabadult energiaárak. Ennek pedig többek között az is a következménye, hogy az iskolai étkeztetés is többe kerül.

Január elsejétől minisztériumi rendelet alapján emelkednek az iskolai intézményes étkeztetés árai. A konyhafőnököknek december végéig kellett leadniuk egy kérvényt az önkormányzatokhoz, ami alapján a testület elfogadja, melyik zónába tartozik az adott iskolakonyha.
Jelenleg az óvodásokra, alsó- és felső tagozatosokra, valamint a középiskolásokra főző üzemi konyhákat öt zónába lehet sorolni. A kisebb és középnagyságú települések üzemi konyhái általában a 2-es vagy 3-as kategóriában találhatóak.
Az önkormányzatoknak február 28-ig rendeletben kell kiadniuk, melyik zónába tartozik januártól az iskolakonyhája.
A nagymácsédi Mészáros Dávid Alapiskola konyhafőnöke elmondta, az ő konyhája évek óta a kettes zónában van, most is ezt kérvényezte az önkormányzatnál. Mivel a helyi testület csak a későbbiekben ülésezik majd, így a januári csekkekre még a régi árral számolt. A nagymácsédi iskolakonyhán tíz centet számolnak fel a rezsiköltségekre minden ebéd árához.
Számításaink alapján elmondható, hogy a tavalyihoz képest átlagban 6-7 euróval fizetnek majd többet a szülők gyermekeik étkeztetésére egy hónapban. (szomolai)
„A komáromi városi önkormányzat a decemberi ülésén hagyta jóvá a 10/2022. számú általános érvényű rendeletet, amely szerint az áremelésekkel összhangban, a helyi óvodákban és alapiskolákban január 1-től egységesen emelkedik az étkezés ára. A mi konyhánk hét helyi óvodára is főz. Azok esetében a napi étkezésért, beleértve a tízórait, ebédet és uzsonnát is, tavaly 1,70 eurót kellett fizetni, ami az új évben 2,20 euróra nőtt.
– ismertette a változásokat Majer Péter, a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola igazgatója.
Hozzátette: az ovisok által fizetendő 2,20 eurós árból 1,90 euró az alapanyagokra, 30 cent pedig a rezsire költhető.
„Az utóbbi a testületi döntés értelmében 20-ról 30 centre ugrott fel, az alapanyagok esetében pedig az illetékes minisztérium 5 ársávot határozott meg, amelyek közül az önkormányzat a 2. sávot hagyta jóvá. Így az elfogadott árért tudunk gyümölcsöt, joghurtot adni a meleg ételek mellé.”
Az igazgató hangsúlyozta: ezentúl is ugyanakkorák az adagok, mint eddig voltak.
A Nyitrai Megyei Önkormányzat által fenntartott középiskolákban is számítanak az ebédár emelkedésére, amire az esetükben januártól még nem került sor. Ugyanis az ahhoz szükséges általános érvényű rendeletet, amely szabályozza a sávbeli besorolásunkat, még nem hagyta jóvá e testület – mondta el Andruskó Imre megyei képviselő, a Selye János Gimnázium igazgatója.
– szögezte le. (nagy miskó)
Amint arról kérdésünkre a zselízi alapiskola igazgatónője, Máté Anikó beszámolt, Zselíz város 2022. december 15-én elfogadott és 2023. január 1-jén hatályba lépő új, 1/2022 számú általános érvényű rendelete értelmében az iskolai klub és az étkezési térítési díj is módosult.
„2022 december 31-éig az alsó tagozatos tanulók szülei egy tízóraiért 0,52 eurót, egy ebédért pedig 1,21 eurót fizettek, a felső tagozaton ugyanez 0,56 euró, illetve 1,30 euró volt.
A zselízi alapiskolát jelenleg 265 tanuló látogatja, közülük 67 tízórait, 148 pedig ebédet igényel. Az áremelkedés után az intézményben egyelőre nem tapasztalható semmilyen kijelentkezési hullám az étkezésekről; eddig mindössze egyetlen tanuló jelentkezett ki tízórairól. (kaszmán)
Nagy Katalin, a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója portálunknak elmondta, hogy ők már novemberben megemelték pár centtel az ebéd árát. A rezsiköltségeket illetően most fogják megkapni az első számlákat és azokból majd kiderül, hogy mennyivel emelkedett az energia ára, s annak a függvényében fogják megszabni a költségeket.
Február 10-ig kell jelezniük a fenntartó felé ezt a kérésüket, hogy mennyivel akarják emelni az üzemeltetési költségeket a konyhán és a testület aztán a márciusi ülésen dönt róla.
Akkor nem szól semmiről az iskola, ha csak fűteni fogunk, meg világítani, a fejlesztésekre is kell, hogy jusson. E tekintetben bizakodóak vagyunk, az biztos, hogy be kell húzni a nadrágszíjat, de vannak olyan területek, ahol tudunk majd spórolni. Ezt már átgondoltuk, átbeszéltük, hogy miként tudnánk tudna biztosítani a fenntartást és azt, hogy jól működjön az iskola és a fejlesztésekre is jusson elég forrás” – közölte Nagy Katalin. (virsinszky)