Danyi László, aki nagyon ritkán emelte meg a hangját
Legendás füleki focicsaládból származik, volt idő, amikor egy egész focicsapatot kitettek. Fülekről Rimaszombatba került, s talán maga sem gondolta, hogy élete hátralévő része ebben a városban telik majd el. Hosszú évekig volt a csapat meghatározó egyénisége, majd edzőként és sportvezetőként is szolgálta szeretett klubját. Nemrég Zólyomban beválasztották a közép-szlovákiai edzőlegendák csarnokába. Pár éve még dolgozott, de az elmúlt években több családi tragédia is megkeserítette az életét, s az egészsége sem a régi már, így az idén 75. születésnapját ünneplő Danyi László úgy döntött, befejezi. De szerencsére van mire büszkén emlékeznie.
Az élettársával, Ilona asszonnyal várnak rám a vasútállomáson, s már a kocsiban boldogan meséli, az elmúlt hétvégén Feleden jártak egy ifjúsági focitornán, ahol hatalmas vastapssal köszöntötték. „Látja, ezekért a pillanatokért volt érdemes élnem” – mondja, s ahogy beérünk a lakásba, büszkén mutatja az egyik szekrényt, amely tele van az elmúlt évtizedekben szerzett elismeréseivel, köztük a 2005-ben kapott Év edzője díjjal, s a minap átvett újabb fontos elismeréssel, ugyanis a Közép-Szlovákiai Labdarúgó-szövetség négy társával együtt őt is beválasztotta az edzőlegendák csarnokába. De Danyi László nemcsak edzőként ért el sikereket…
Az édesapja egy 5:1-re megnyert focimeccsről érkezett az esküvőjére, amelyen négy gólt lőtt, s a maga is lelkes drukker lelkész azt kívánta útravalóul, legalább annyi gyereke szülessen, amennyi gólt lőtt aznap. A kívánsága végül nem teljesült, hiszen csak két testvére született, s közülük is csak ő maradt hű a focihoz. Tibor technikusként dolgozott a kultúrházban, évekig volt a Mázik István vezette Zsákszínház egyik mindenese, míg a nála 13 évvel fiatalabb húga, Irén színészként öregbítette a család jó hírnevét, évekig főszerepeket játszott a kassai Thália Színpadon (ő volt A tanítónő címszereplője is), majd hazatérve a füleki Zsákszínházban játszott fontos szerepeket. Ahogy az ő fia sem követte apja fociőrületét, magyar-történelem-német szakos tanár lett.
Mivel apja a pálya mellett lakott, László szinte belenőtt a fociba, s élete egyik legnagyobb élményeként tartja számon, hogy egy fél évadon át 17 évesen együtt játszhatott az akkor 40 éves édesapjával.
De fontosnak tartotta a tanulást is, így középiskolás éveit a helyi gimnáziumban töltötte, ahol egy szintén fociőrült tanár, az orosz-testnevelés szakos Tóth Lajos volt az osztályfőnöke, de több tanára is rajongott a fociért. „Magyartanárom, Princz Ernő titokban még Salgótarjánba is elvitt párunkat a Vasa elleni bajnokira.
Akkoriban a helyi SBTC NB1-et játszott, a Vasasban pedig olyan legendás játékosok szerepeltek, mint a későbbi szövetségi kapitány, Mészöly Kálmán, a Szőke Szikla vagy Puskás Lajos és az ismert énekes, Ihász Gábor bátyja, Kálmán”. Életre szóló élmény volt az ifjú középhátvédnek, aki akkoriban bontogatta a szárnyait a füleki csapatban. Jó kis iskola volt akkor a füleki gimi, emlékszik vissza, egy évvel alatta járt Farkas Ottó, G. Kovács Gyula, s az élettársa, Geduly Ilona is, aki egy év után Rimaszombatban folytatta a Kereskedelmiben.
Közben kiderül, hogy Ilona ugyanúgy focirajongó, mint a férje, aki ma is elkíséri férjét a mérkőzésekre. „Főleg Fülekre járunk” – mondja, ott sokkal családiasabb a hangulat, mint Rimaszombatban, pedig itt alig pár méterre van a lakásuktól a stadion. S amikor megkérdezem, mi lehet ennek az oka, kertelés nélkül válaszol: Füleken nagyrészt a helyi tehetségekre építenek, míg Batyiban állandóan, félévente átalakul a teljes keret, s a tehetséges fiatalok többsége a környékbeli focicsapatokban keresi a boldogulását. Igaz, egyre nehezebb helyzetben vannak, mert Gömörben alig maradt működő focicsapat, a gömöri pályák nagy részét mára belepte a gaz.
eltartsa a családját, így a rendszerváltás körüli 60-70 csapatból mára alig pár maradt. A járási VII. ligában jelenleg öt csapat vegetál, köztük a pár éve még két osztállyal feljebb játszó Ajnácskő is.
1971-ben Danyi László hosszas hezitálás után elfogadta a rimaszombatiak ajánlatát, de akkor maga sem gondolta, hogy ez egy életre szóló döntés lesz. Az aktív játékosévek után folyamatosan lépett feljebb az edzői ranglétrán, s eljutott az UEFA A licencig, ami azt jelenti, hogy akár első ligás csapatot is irányíthatna. Bár tehette volna, mégsem igen hagyta el Rimaszombatot, legfeljebb egy-két vidéki csapat kedvéért tett néha kivételt. Hosszú évek során fiatalok ezreit edzette, az utolsó években nem egy olyan fiatal gyereket, akiknek az apjuk is nála ismerkedett a labdarúgás fortélyaival. „Volt olyan serdülő csapatom, amellyel bekerültünk az első ligába is”.
De sportigazgatóként vezette a felnőtt csapatot is, ahogy nem egyszer állt a másik rimaszombati legenda, a nála tíz évvel idősebb Vas Ferenc, vagyis Feri bácsi mellett is.
Utóbbi volt a felelős a taktikáért, míg ő a gyakorlati foglalkozásokat vezette. „Nagyon szerettem Feri bácsit, ahogy Tóbisz Tibort is, mindkettejüktől nagyon sokat tanultam, főleg szakmai alázatot. Sok tehetség került ki a kezünk közül, például a szlovák válogatottságig is eljutó Piszár József, aki jelenleg is irányítja a felnőtt csapatot, de Michal Doležal, a szintén sztárcsapatokig eljutó Rák Robi vagy a kapus Nôta Gyula”. Vele azon a végzetes napon délelőtt még az edzést vezette, s este tudta meg, hogy délután máig tisztázatlan körülmények között megölték. „Általában mindig akkor kaptunk bizalmat legfelső szinten Rimaszombatban, amikor válságba került a csapat. De Vas Feri bácsival mi remek kettőst alkottunk, talán egyedüli hibája az volt, hogy túl sokat beszélt”.
Emlékszik fontos meccsekre, ahol bizony nagy szükség volt a legendás türelmére, de edzőtársaival ellentétben ő alig emelte fel a hangját. „Héthárson (Lipany) fociztunk, ahol káromkodva fogadták a magyarokat, de lelkére kötöttem a játékosaimnak, hogy ne vegyék fel a kesztyűt, s ne reagáljanak a hazi szurkolók provokatív megnyilvánulásaira. Végül 1:0 arányban győztünk”. De ugyanígy járt a második ligás női csapattal is, akik Besztercebányán szerepeltek, ahol szintén 1:0 arányban győztek.
A mérkőzés után a hazaiak hölgyedzője magán kívül dühöngött, még az ajtóba is belerúgott, mondván, sokkal több helyzetük volt, mind a batyiaknak. Danyi László halkan csak annyit jegyzett meg, hogy ez igaz, de a focit gólra játsszák. Több ajánlatot is kapott felsőbb osztályokból, de frontosabbnak érezte a családi biztonságot, s Rimaszombatban a cégnél, ahol dolgozott, megbecsülték, s amikor pedig nyugdíjas lett, a felesége lebetegedett és ápolásra szorult, így csak környékbeli csapatok ajánlatát fogadta el.
Igaz, akkor Tornaljának olyan fociimádó polgármestere volt, mint a tragikusan fiatalon elhunyt Dubovszky László (Dubcsek), aki egy ideig minden nap vacsorára invitálta. De ő gyorsan megunta, mert este már szeretett volna otthon lenni a családja körében. „Egyszer egy fogadásra még a legendás Détári Lajost is meginvitálta, s úgy ünnepeltek kettőnket, mint valami félisteneket” – mondja Danyi László nevetve. Ma a tornaljai csapat a VI. ligában játszik, de a nézők még így sem hagyták cserben a csapatot.
Mindig annyit vállalt, amiben biztos volt, hogy meg tudja csinálni, de ebben nem ismert lehetetlent. „Volt, amikor Fazekaszaluzsányban a listavezető ellen hazai meccs előtt három játékos volt csak bevethető, mi a klub elnökével végigjártuk a falut, s legalább annyi játékost összeszedtünk, hogy ki tudjunk állni. Végül 2:1 arányban kaptunk csak ki” – s ez a hozzáállás volt jellemző az egész életére. Felesége elvesztése után visszavett a tempóból, bár maradt a Közép-Szlovákiai Labdarúgó- szövetség edzői bizottságának az oszlopos tagja, s Rimaszombatban is tovább végezte az edzői munkáját a különböző korosztályos csapatoknál. Egykori játékos-, majd edzőtársa, a rimaszombati Városi Hivatal jelenlegi vezetője, Szántó István érdeklődésemre elmondja, hogy Danyi Lászlót még fiatal játékos korából ismeri.
2021-ben újabb személyes tragédia érte, 41 éves korában meghalt a fia is, s ezt az újabb csapást már nagyon nehezen tudta feldolgozni. Szerencsére az élettársa ott volt mellette, aki maga is nagy focirajongó, s ha egészsége engedi, együtt járják ma is a focimeccseket. Kérdezem, van- e kedvenc csapata, mire nemmel válaszol, minden mérkőzésen a taktikát s a két csapat játékát elemzi, s mindig a jobbiknak szurkol.
Élettársával is gyakran hajba kapnak egy-egy mérkőzést nézve, amíg felesége például nagy Szoboszlai-rajongó, addig Danyi Lászlószerint egy kicsit elkapatták az egyébként rendkívül tehetséges játékost. „Látta a tegnap esti Fradi-meccset?” – kérdezi, mielőtt elbúcsúznánk. Mikor nemmel válaszolok, csendesen megjegyzi, maga járt jól, ez egy csapnivaló Fradi volt amely meg is érdemelte, hogy most kikapott. Ma már nincs klubhűség, így az edzőnek sokszor arra sincs ideje, hogy összeszoktassa a csapatot, s ez nagyon meglátszott ezen a meccsen is.
Danyi László pár éve végleg abbahagyta az aktív edzősködést, lába sem bírja már, de van mire emlékeznie. Az egykori füleki Danyi famíliára, akikből édesapja annak idején össze is állított egy teljes csapatot, amellyel több alkalommal is kiálltak különböző jótékonysági mérkőzéseken, s minden alkalommal győztek. Igaz, nem is volt más választásuk, hisz a Danyi név erre kötelezte őket.
