Csak tavasszal kezdik építeni a kurinci fürdő hullámmedencéjét
Nem készül el jövő nyárig a kurinci fürdő hullámmedencéje, az építési munkák csak tavasszal kezdődnek – erősítette meg Jozef Šimko, Rimaszombat polgármestere.

A versenypályázat már befejeződött, a legkedvezőbb ajánlatot a Metrostav tette. A város vezetése nemrég tárgyalt a céggel, és aláírták a szerződéskiegészítést, melyben szerepel, hogy az eredeti tervnél később készül el a medence.
– mondta a TASR hírügynökségnek Šimko. A következő hónapokban még lezajlik a versenypályázat ellenőrzése. A polgármester azt is elmondta, a következő nyári szezon alatt szüneteltetni fogják az építkezést, így nem fogja zavarni a fürdő vendégeit.
A hullámmedence építését februárban hagyta jóvá a képviselő-testület, októberben pedig a felvett hitel megemelését is megszavazta. Az építkezés teljes költsége eléri az 1,8 millió eurót.