Bűntelenül kerültek lágerekbe
A második világháborút követő felvidéki magyar történelem sokáig tabuként kezelt, máig fájó gyalázatáról, a málenkij robotról tartottak november 29-én nemzetközi szakmai konferenciát Kisgéresben. Abban a faluban, ahonnan 80 évvel ezelőtt a régió települései közül a legtöbb, szám szerint 170 férfit vittek el szovjet földre „három napi munkára”.
A konferencia számtalan tartalmas előadásából a megjelentek emlékezetébe, személyes érintettségük okán is, a dr. Cservenka Ferdinándtól hallottak ivódtak be leginkább. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Gulág- és Gupvikutató Intézetének levéltárosától számos új információval gazdagodtunk a felső-bodrogközi civilek 1944-ben történt tömeges elhurcolásáról.
A Felső-Bodrogközbe 1944. november 24-én Csap irányából léptek be a IV. ukrán front csapatai, mögöttük az NKVD (belügyi népbiztosság) egységei megkezdték a férfiak összegyűjtését. Az első szakasz 1944. december 1-jétől 6-ig tartott, a vasútvonal menti 17 település, köztük Ágcsernyő, Kis- és Nagytárkány, Bély, Dobra, Kis- és Nagygéres, Királyhelmec, Lelesz és Bodrogszerdahely lakosait érintve. A második szakaszban december 7-étől karácsonyig a kisebb falvak férfi lakosságát előbb a királyhelmeci sorozó parancsnokságon vették nyilvántartásba.
Mivel a férfiak a kihirdetett háromnapi munka gondolatával indultak el otthonról, öltözetük hiányos volt és sokuk egészségét megtépázta útközben a hideg.
Csapról a 2-es számú szolyvai gyűjtőtáborba kerültek a Felső-Bodrogközből elhurcolt férfiak, ahol katasztrofális állapotok uralkodtak. A vízhiányból adódó tisztálkodási lehetőség híján járványok pusztítottak és 1944. december 12-e és 1945. január 1-je között, flekktífuszban naponta átlagosan 100, összesen 2000 fő vesztette életét. Jeltelen tömegsírokba temették őket. Azt a kevés ételt, amit kaptak, benzines vagy olajos hordókban főzték, rozsdás konzervdobozokból ették a borsó-, a kukorica-, vagy a marharépalevest, néha 20 deka kenyeret is kaptak.
A szolyvai gyűjtőtábort a szambori átmeneti elosztótábor követte, amelyet az utókor a fogságból hazatért mokcsakerészi (Ung-vidék) Géczi Lajos leírásaiból ismerhet meg. Szamborban osztották el az embereket, a felső-bodrogköziek a gorlovkai, a bezsicai és a boriszovi lágerbe kerültek. A meglévő adatbázisokat kutatva dr. Cservenka Ferdinánd eddig 197 olyan regisztrált felső-bodrogközi elhurcolt személyt azonosított, aki ezekben a táborokban halt meg.
A lágeri körülmények megrázó részleteit mellőzve a kutató ismertette a hazatérés folyamatát is.
A csehszlovák hatóságok akadályozták a magyar nemzetiségű állampolgáraik visszatérését, a kassai kormányprogramot követően az államhatalom egyenesen megtiltotta. A felvidéki elhurcolt civilekből lett hadifoglyok nagy része a máramarosszigeti, míg mások az Odessza melletti luisdorfi táboron keresztül tért haza. Vagy eleget tettek a reszlovakizáció kényszerének, alávetve magukat a megbízhatósági vizsgálatnak, vagy vállalták a zöldhatáron való hazaszökést. Amennyiben hivatalosan akartak Magyarországról visszatérni a szülőföldjükre, nem kerülhették el a megbízhatósági vizsgálatot.
Az előadás végén dr. Cservenka Ferdinánd szemléletes példákon azt is megmutatta, hogyan kutathatjuk fel a málenkij robotra elhurcolt családtagunkra vonatkozó, eddig talán nem is ismert adatokat, amelyek a Magyar Nemzeti Levéltár adatbázisában érhető el.
Megjelent a Magyar7 2024/49. számában.
