Börze az érsekújvári kórházban
A pszichiátriai osztályon kezelt betegek által készített kézműves tárgyak kiárusítását szervezte meg Valentin napra az érsekújvári egyetemi kórház.

Az egészségügyi intézmény aulájában sokan megálltak az asztaloknál. Juli az édesapját ment látogatni. Nem tervezett semmit venni, ám amikor meglátta a szebbnél szebb tárgyakat, egy horgolt játéknak nem tudott ellenállni, és meg is vette unokájának.
– mondta el az ötvenes évei végén járó hölgy.
Andrea Ninisová a pszichiátriai osztály ergoterapeutája. Elmondta, az ergoterápia munkával való gyógyítást jelent. A páciensek aszerint vannak beosztva a kezelésekre, hogy mit javasol az orvos. Van férfi és női műhelyük, ahol az ápoltak a nővérek vezetésével tevékenykednek. A nők főleg kézimunkáznak – kötnek, horgolnak, varrnak, kivarrnak, papírból vagy műanyagból készítenek tárgyakat. A férfiak fával dolgoznak, melyből játékok, kis bútordarabok és egyéb tárgyak készülnek.
„Arra kell ügyelni, ne essen a munka pácienseink nehezére, hogy sokszor dicsérjük őket, és ők nagyon szívesen adják az elkészült tárgyakat erre a börzére. Hasznosnak érzik magukat, s ez így is van” – ismertette munkájukat a terapeuta.
Erika Nosianová, az osztály orvosa az elmondottakhoz hozzáteszi, nekik, orvosoknak is nagy segítségükre van ez a tevékenység. Aszerint, hogy a páciensek mennyire és milyen módon kapcsolódnak a munkaterápiába, látják, mennyit haladtak a gyógyulás felé.
– avat be tevékenységükbe Darina Jantošíková, a pszichiátriai osztály főnővére. Elmondja még, a börzét mindig novemberben szervezik, de tavaly a kórház felújítási munkálatai miatt elmaradt. Ezt most pótolták és természetesen novemberben szintén várják a börzére az érdeklődőket.
