Baska magyarul beszél, hogy a múlt jól hallható legyen
Baska Barbarával Budapesten találkozunk. Korábban sosem láttuk egymást, mégis, amikor belép a kávézóba, azonnal tudom, hogy ő az. Van benne valami ismerős, egyfajta közös gyökerekből fakadó bensőségesség. Egy finom, kimondatlan kapocs, amely összeköt. Valami felvidéki.
Nem csalódom, sőt, az első pillanattól megvan a közös hang, amely a közös sors terhéből és igazságtalanságából fakad. Egy kimondhatatlanul mély vágy a múlt jóvátehetetlen sebeinek enyhítésére, egy ösztönös törekvés arra, hogy ami egykor elveszett, azt legalább emlékezetben jóváírjuk. A kitelepítés és deportálás borzalmai beszélgetésünk közös nevezője.
A „Baska magyarul beszél” című dokumentumfilm Baska Barbara rendezésében készült, és édesapja, Baska József Munkácsy-díjas festőművész gyermekkorának sorsfordító élményeit dolgozza fel.
Szinte kérdeznem sem kell, magától áradnak belőle a gondolatok. Elmeséli, hogy édesapja már csecsemőkorától mesélte neki Rozsnyó történeteit, a Felvidék hangulatát, az otthon emlékét. Beszél az 1947-es menekülésről is, amikor a Beneš-dekrétumok következtében a rozsnyói Baska családnak egyetlen éjszaka alatt kellett Magyarországra szöknie egy szekéren, hogy elkerüljék a kitelepítést a Szudéta-vidékre.
A film bemutatja, hogyan vált a menekülés élménye Baska József művészetének központi motívumává, és miként segítette a művészet a trauma feldolgozását. Elhangzik az egyik gondolatébresztő kérdés:
Lehet-e művészettel gyógyítani a traumát?
A dokumentumfilmben megszólalnak történészek, pszichológusok, traumakutatók és családtagok is, akik eltérő nézőpontokból világítják meg az eseményeket. Baska József felesége, Rényi Katalin, aki, akárcsak férje, már nincs közöttünk, elmeséli, hogy a Felvidék és az átélt borzalmak mindennapos beszédtéma volt otthonukban, egyetlen nap sem telt el anélkül, hogy ne kerültek volna szóba.
A „Baska magyarul beszél” 2023 novemberében debütált a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, majd 2024 januárjában a Duna Televízió is műsorra tűzte a magyar kultúra napja alkalmából. A film elnyerte a legjobb rövid dokumentumfilm díját a 2024-es MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon. Azóta pedig az Egyesült Államokban és Kanadában is bemutatták: New Yorkban a Museum of Moving Image adott otthont az amerikai premiernek, míg Torontóban a II. Törőcsik Mari Magyar Filmfesztivál keretében vetítették, majd a londoni Magyar Házban is nagy sikert aratott.
Mindezek után Baska Barbara azt mondja: „Hazaviszem a filmet Felvidékre is.”
Nagyot dobban a szívem. Hiszen számára Felvidék sosem volt földrajzi térkép, hanem élő emlék, lélegző örökség. Bár soha egyetlen percet sem élt itt, édesapja történeteiből ismeri minden utcáját, minden fáját, minden bokrát. Úgy beszél Rozsnyóról, mintha ott nőtt volna fel, mintha saját gyermekkori emlékei fűződnének hozzá. Megrendítő látni, hogyan él benne ez az örökség, nem a földhöz, hanem az elbeszélt emlékekhez kötődve, mégis mélyen, legbelül.
Az első felvidéki állomásuk a Komáromi Selye János Gimnázium lesz, ahol a diákok nem csupán a filmvetítés élményével gazdagodhatnak, hanem egy mélyreható beszélgetésen is részt vehetnek a a 20. század megpróbáltatásairól és sorscsapásairól, annak örökségéről és hatásairól. A rendezvény lehetőséget teremt arra, hogy a fiatalok párbeszédet folytassanak a történelemről, a múlt traumáiról és azok jelenre gyakorolt hatásáról.
Baska Barbara célja ez, hogy édesapja történetén keresztül, akit naponta vert meg a tanára az iskolában csak azért, mert Baska magyarul beszélt, egy nemzet némasággal elkendőzött, ám máig lüktetve gennyező sebeit felszakítsa és levegőzni engedje.
A film először azonban kiüti a levegőt, majd nagy dózisban adja azt felszabadításként újra azoknak akik családjának szöknie kellett, a bőrükön érezni az igazságtalanságot, megaláztatást, számkivetettséget, jogfosztottságot.
A pontos helyszínekről és időpontokról a későbbiekben adunk tájékoztatást.
