Az úton végig kell menni
Bárdos Ágnes rádiós-televíziós szerkesztő, műsorvezető volt a vendége a Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete által szervezett Irodalmi Kávéháznak, amely során beszélgetőpartnere Pék Zoltán, egykori televíziós kollégája volt. A beszélgetés során szó esett a sókszelőcei gyermekévekről, a szülői háttérről, a szárnybontogatás pozsonyi gimnazista, egyetemista éveiről, majd a rádiós, később pedig a tévés szerkesztői munkájáról, egyszóval mindarról, ami Bárdos Ágnest a költészet, az irodalom és a szép magyar beszéd szeretetéhez vezette.
A beszélgetés során Bárdos Ágnes, aki gyermekkorától foglalkozik versmondással, a számára kedves versekből, prózai szövegekből is elmondott egynéhányat a hallgatóságnak, vidám, helyenként komorabb, de mindenképpen elgondolkodtató irodalmi alkotásokat, olyan szerzőktől, mint például Nagy László, József Attila, Gágyor Péter, Soóky László, Grendel Lajos, Szilágyi Domokos, Száz Pál, Szenczi Molnár Albert, Böröndi Lajos, Bárdos Kinga és mások.
Bárdos Ágnes útja szülőfalujából, Sókszelőcéről a pozsonyi Duna utcai gimnáziumba, majd a Comenius Egyetemre vezetett, ahol magyar-szlovák szakos tanári oklevelet szerzett.
1982-ben a Szlovák Rádió Magyar Adásának a munkatársa lett, majd a Szlovák Televízió 1983 októberében indult magyar adásának első bemondója, majd a Magyar Műsorok Főszerkesztőségének szerkesztője, riportere, műsorvezetője lett.
Bárdos Ágnes televíziós munkássága mellett időről időre előrukkol egy-egy elgondolkodtató, fajsúlyos irodalmi összeállítással, ismert és kevésbé ismert szerzők alkotásait hozza közelebb ezáltal a hallgatóságához, egy-egy darabot a szívéből is elénk rakva ilyenkor mindig. Legutóbb a Budapesti Magyarság Házában mutatkozott be Nálunk, New Hontban című irodalmi összeállításával, amelynek címét Grendel Lajos Kossuth-díjas írónktól kölcsönözte, aki az Áttételek című művében írja:
Most a pozsonypüspöki közönség élvezhette a Bárdos Ágnes életéről szóló kötetlen hangulatú beszélgetést, egy-egy remek verssel vagy prózarészlettel megbolondítva a Kávéház vendégének előadásában, illetve a Bárdos Ágnesre jellemző humorral megspékelt hozzájuk fűződő magyarázatokat.
De hogyan is lett Bárdos Ágnesből vers-, illetve prózamondó, mi az, ami az irodalom, a költészet szeretetének útján őt elindította az önmegvalósítás felé? „Az első vers, amit kétéves koromban megtanultam, egy gyermek ima volt: Ó, én édes őrangyalkám,/ szépen kérlek, vigyázz rám! /Légy vezérem, amíg élek, /mindig jó és jámbor legyek. /Holtom után vezess be /Jó Istenhez Mennyekbe. /
Ámen. Aztán következett az, hogy: Édes anya, édes apa! Mondjátok csak, mi a haza? Azóta eltelt néhány évtized, de máig sem nem tudom” – kezdte a beszélgetést Bárdos Ágnes, hozzátéve, a versmondást közönség előtt az alapiskolában kezdte, majd a Duna utcai gimnáziumban folytatta, ahol a Kulcsár Tibor által vezetett Forrás Irodalmi Színpad Ady Endre-összeállításában szerepelt.
– fűzte hozzá.
Az egyetemi évek után aztán jött a pályakezdés időszaka, amikor a színészi ambíciók helyett a rádiós, majd tévés szerkesztői munkát választotta. Később a televíziós munka mellett megszülettek Bárdos Ágnes első irodalmi összeállításai, amelyek mind-mind gondolkodásra késztetik az értő embert, a csupa tűz, csupa energia előadásmód pedig magával ragadja a hallgatót.
Arra a kérdésre, hogy mi alapján válogatja össze a verseket, irodalmi részeket, amikor egy-egy ilyen összeállításra készül, Bárdos Ágnes Kányádi Sándor egyik gyönyörű versével, az Előhanggal válaszolt: vannak vidékek gyönyörű /tájak ahol a keserű / számban édessé ízesül / vannak vidékek legbelül /szavak sarjadnak rétjein / gyopárként sziklás bércein / szavak kapaszkodnak szavak…
Arra jötten rá, hogy gyakran nem egy verset mondok, hanem több versből állítok össze egy újat. Vannak olyan versek ugyanis, amelyek ugyan megszólítanak, de nem mindegyik sorukkal tudok azonosulni. De nagyon szeretem azokat a verseket is, amelyek szinte zenélnek, meg se kell zenésíteni őket, maguktól is muzsikálnak a dupla mássalhangzóik, hosszú magánhangzóik ringatókká teszik a költeményt” – mondta. Hozzáfűzzük, Bárdos Ágnes mindezek mellett nagyon fontosnak tartja a helyes magyar beszédet és stilisztikát is, ami mellett csökönyösen kitart, bár sok médiában dolgozó kollégája ma már csak kötelező rossznak tartja ezt.
Kányádi Sándorral élve, Bárdos Ágnes lelkében is nyilvánvalóan szép vidékek vannak legbelül, amelyekből egyet-egyet nekünk is felfed, amikor előadásában egy-egy mélyen szántó verset vagy prózarészletet hallhatunk.
S ezekhez a szép tájakhoz, a költészethez, irodalomhoz egész élete során hű maradt, mint ahogy választott hivatásához is.
Kevesen mondhatják el manapság magukról, hogy egy hivatást művelnek több mint 40 éven át lélekkel, szeretettel, ugyanolyan lelkesedéssel, ma is, mint 1982-ben, a pályakezdéskor. „Van egy vers, aminek az a vége, hogy az úton végig kell menni, én ezt szerettem, érdekes emberekkel ismerkedhettem meg, akiktől nagyon sokat tanulok a mai napig, és ez nagyon jó érzés” – zárta a beszélgetést Bárdos Ágnes.
