Az Összetartozás Táncával a magyar közösség építéséért
Örömében majdnem Klapka György tábornok is táncra perdült az oroszlánjával, látva a róla elnevezett komáromi téren a Nemzeti Összetartozás Napján összegyűlt sokaságot. A mintegy ezer óvodást, diákot és tánccsoport-tagot, akik négy órától lelkesen ropták együtt az Összetartozás Táncát, hirdetve: a nemzeti sorstragédiánk keserveit, sérelmeit nem cipelhetjük béklyóként. Ahelyett inkább e méltó emlékezés által felemelő, közösségépítő formára váltják a veszteséget.

Az Összetartozás Táncának kezdeményezői: Jókai Andrea ötletgazda, a Szövetség párt dunamocsi önkormányzati képviselője, Zink Vass Nóra, a Szövetség Megyercsi Helyi Szervezetének elnöke és Korpás Éva, háromszoros Harmónia- és kétszeres Fonogram-díjas, valamint a Külhoni Magyarságért Díjjal kitüntetett népdalénekes a médián át korábban arra sarkallták az óvodásokat, alapiskolásokat és az őket oktató-irányító pedagógusokat, hogy a magyarlakta vidékeken polgári táncok bemutatásával tegyék emlékezetessé az idei Nemzeti Összetartozás Napját. Hozzátéve: aki teheti, az az Összetartozás Táncát június 4-én 16 órától a kezdeményezés központi eseményén vagyis a komáromi Klapka téren ropja, a többiek pedig ugyanakkor más helyszíneken csatlakozzanak a szebb magyar jövő és közösségünk építésének dalos-táncos formájához!
Hozzájuk és a Szövetség párthoz a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) és a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes is szívesen társult.
Miután a felhívásuk Kárpát-medence-szerte meghallgatásra talált, június 4-én délután közel negyven oktatási-nevelési intézmény és tánccsoport képviseletében mintegy ezren, többen népviseletben ropták az Összetartozás Táncát az Összetartozás Városában. Korpás Éva és zenekara, valamint a gyermekkórusa közreműködésével megmutatták, hogy együtt egy összetartó közösséget alkotunk. Több mint száz csoportosulás pedig másutt csatlakozott az összmagyar felhíváshoz. Hangsúlyozva: a trianoni gyalázat következtében elszenvedett sérelmeink, veszteségeink ellenére újult erővel kell építünk a magyar közösséget, erényeinket erősítve, fejlődve, tanulva a mulasztásokból. Az eseményről videó-felvétel is készült. Akik pedig a központi rendezvény helyett ugyanakkor a saját településükön perdültek táncra, az arról szintén készített felvételeket folyamatosan elküldhetik a www.osszatartozastanca.sk weboldalra.
A bő 8 percben közösen bemutatott polgári társastáncok (A pozsonyi sétatéren, Háromlábú görbe szék, Hogy a csibe, hogy?) a tánczenével együtt először a felnőttek kedvencei voltak, majd tőlük azokat a gyerekek is könnyen eltanulták, s fokozatosan a népi kultúránk részévé váltak. Azok felelevenítése előtt Zink Vass Nóra a kezdeményezők nevében üdvözölte a jelenlevőket. Leszögezte: ekképp június 4-én hagyományt teremtettek.
Majd Fekete Irén, az SZMPSZ országos elnöke a beszéde elején hangsúlyozta: összetartozunk a Felvidéken és a Kárpát-medence-szerte élő összes magyarral, hiszen
Kiemelte: bár Trianon szétszakította az országunkat, de a nemzetünktől nem szakíthatott el. Majd óvva intett az önkéntes asszimiláció rémképétől.
– magyarázta.
Azt is elárulta, hogy hozzávetőleg 150 intézmény, óvoda, iskola és tánccsoport jelentkezett a felhívásukra. A Klapka térre 35-40 helyről érkeztek táncosok, zömmel a Komáromi járásból, de képviselteti magát az Érsekújvári, a Nyitrai, a Dunaszerdahelyi járás és Magyarország is.
– szögezte le, s valamennyi közreműködőnek köszönetet mondott az önzetlen munkájáért – a művészetek, a hit és az összetartás szolgálatáért.
Utána Forró Krisztián pártelnök, a kezdeményezés fővédnökének beszéde következett. Először a gyerekekhez szólt, őket a nap hőseinek nevezve. Leszögezte, hogy nagyon büszke a több mint 5000 gyerkőcre, akik Felvidék- és Kárpát-medence-szerte csatlakoztak e kezdeményezéshez. Köztük a saját fiára is, aki a szülőfalujában, a mátyusföldi Nagymácsédon táncol. Reméli, hogy jövőre még többen lesznek, a Kárpát-medence más tájairól is... Majd a kezdeményezőkön és a hozzájuk csatlakozó szervezőkön kívül a felkészítő pedagógusoknak mondott köszönetet, s néhány próbán átélt élményei alkapján állította: azokon „tapintani lehetett a felkészítő tanárból áradó szeretetet”. Azt is elárulta: az ötletgazdák sem hitték, hogy a Klapka téri központi rendezvényen ilyen sokan lesznek.
– említette a közelgő választások kapcsán is az összefogás fontosságát.
– zárta beszédét a Szövetség országos elnöke.
Mindehhez már csak annyit teszünk hozzá: különös érzés volt átélni a Klapka téren uralkodó vérpezsdítő, szívmelengető hangulatot, s bízunk e nemes kezdeményezés jövő évi folytatásában.
