Az Érsekújvári járás legidősebb aktív tűzoltója
A Bajtán élő 88 éves Sajli Sándor 16 éves korától tűzoltó. Előbb önkéntesként, majd hivatásosként szállt szembe a lángokkal. A tűzoltóság ikonikus alakja, ismerik és elismerik, a legidősebbektől a legfiatalabbakig. Bevetésre már nem jár, de ott van a legtöbb versenyen, a tűzoltósághoz kapcsolódó ünnepen és máig elnöke a bajtai önkéntes tűzoltószervezetnek.
Fényképalbumok, kitüntetések között beszélgetünk, de előkerül az egyenruha is. Sajli Sándor 1952-ben állt tűzoltónak, amikor szülőfalujában, Leléden toboroztak a szervezetbe. Első dolguk az volt, hogy az Úr sírját őrizzék a templomban húsvét előtt.
Igazából a kézi kétsugaras fecskendő tetszett meg neki, amelyet mindkét oldalon négy-négy ember pumpált. Nagyon nehéz munka volt, de érdekesnek tűnt.
Ezzel mentek az első tűzoltóversenyre is Szalkára. 1956 őszén elvitték katonának Csehországba, s amikor a laktanyában tűz keletkezett, ő volt az, akinek sikerült beüzemelni a tűzoltóautót. Akkor bízta meg a felettes tiszt azzal, hogy alapítson tűzoltócsapatot.
A leszerelés után a szomszéd faluba, Bajtára nősült. Még abban az évben át is léptett a bajtai önkéntesek közé.
– Apósom is tűzoltó volt, később a fiam, sőt lányunokám is. Akkoriban kaptunk egy „nyolcas” gépet, amely érdekelte az embereket, mert azt hitték, száz méterről is felhozza a vizet. Emlékszem, elvittük a fecskendőt a kocsmába, feltettük az asztalra én pedig egy sör mellett elmagyaráztam nekik a működését és azt, hogy csak nyolc méter mélyről képes felszippantani a vizet. Abból volt pénzünk, hogy néhányan kaszáltuk a kovácspataki tábor területét, az ott kapott pénzből tudtunk ruhát venni a tagoknak. Az évek során voltam gépész, parancsnok és elnök, immár 44 éve. Emellett tizenkét évig a járási plénum tagja is voltam – sorolja a történéseket Sanyi bácsi. Hozzáfűzi, 1975-ben már 12-es fecskendőt kaptak, amely 1200 liter vizet lő ki percenként. Tűzoltóautójuk máig nincs, mert Bajta környékén nincs árvíz, belvíz se nagyon, és a környező falvak, ahol vannak autók, közel vannak.
Kitér arra is, hogy lánycsapatuk is volt, ők azonban hamar feloszlottak, férjhez mentek, tanultak.
Az idők folyamán a tűzoltószertárt háromszor is felújították. „Aludj is ott, ha neked mindig az az első!”, mondta neki időnként a felesége, amikor munka után még a tűzoltószertár rendbehozatalával foglalkozott. Egyszer egy évben fogadják az óvodásokat, akik kis tömlőkkel öntözhetnek, ezt nagyon élvezik.
Sanyi bácsi nemcsak az önkéntes tűzoltószervezetben tevékenykedett, hanem foglalkozásának is ezt a hivatást választotta, a párkányi állomáson volt a tűzoltócsapat tagja. Innen ment nyugdíjba. Volt munkájuk bőven. Az volt a legveszélyesebb, amikor mozdonytűzhöz kellett kivonulni, mert szinte a lángok közt kellett tüzet oltaniuk, közben az elektromosság csak úgy szikrázott, mondta Sanyi bácsi. Emellett hívták balesetekhez és tűzestekhez a környék cégei és lakosai is. A lyukas tartályszerelvényeket is ők javították.
Érdemei elismeréseként számos kitüntetést kapott, amelyek közül a legemlékezetesebb az 1998-ban kapott érdemrend, amelyet Minárik Jozef országos tűzoltóparancsnoktól vehetett át. Úgy emlékszik, még a könnye is kicsordult a meghatottságtól.
Sajli Sándor maga a tűzoltóság krónikája, aki anyagot gyűjtene erről, ne habozzon felkeresni.
Megjelent a Magyar7 2024/49.számában.
