Az Alamizsnás Szent János-kápolna szobrai: Pozsony
A pozsonyi Szent Márton-dóm, vagyis a koronázási templom északi oldalához illeszkedő Alamizsnás Szent János barokk kápolna 1729–1732 között épült. Esterházy Imre hercegprímás temetkezőhelyéül építtette, és a munkálatokkal Georg Raphael Donnert bízta meg. Azt a Donnert, aki Szent Márton lovas szobrát is készítette, és állítólag a szentet Esterházyról mintázta.

A 6. század ismert szentje, Alamizsnás Szent János Kr. u. 556 körül született Cipruson. Az adakozásáról és a szegények segítéséről híressé vált fiatal egyházi férfi Alexandria pátriárkája lett, majd menekülnie kellett, amikor a perzsák elfoglalták Alexandriát. Szülőföldjén, Cipruson halt meg, holttestét Konstantinápolyba szállították.
Alamizsnás Szent János ereklyéit a kápolna oltára fölötti koporsóba helyezték, amit a kápolna bejáratánál, ékes keretű vörös márványtábla fölirata hirdet. Mivel a kápolnát Esterházy Imre érsek temetkezési helyének is szánta, ezért Donner az ő alakját is megörökítette: a térdepelve imádkozó érsek alakja a kiváló szobrász egyik legszebb barokk alkotása.