Árpád-kori szakrális helyek feltárása Kőhídgyarmaton
Elkezdődtek az ásatások a község Szent Móric temploma mellett, mert a földradaros mérés föld alatti rendellenességet diagnosztizált.
Mivel Kőhídgyarmat község Párkány gyűjtőteréhez tartozik, az ásatásokon részt vett Juhász Gyula a Párkányi Városi Múzeum vezetője is, aki annak idején megírta Gyarmat monográfiáját. Vele beszélgettünk a feltárási munkálatokról.
Juhász Gyula elmondta, Paterka Pál régész, a Nyitrai Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal komáromi kirendeltségének munkatársa már rég elkezdte gyűjteni az adatokat, kérdezgette a helytörténészeket hol lehettek a közelükben Árpád-kori templomok, temetők, kolostorok. És mivel ő már kutatta ezt a területet, tudott is neki támpontokat adni.
Juhász Gyula kifejtette, feltételezhető volt, hogy a szentély körül valamiféle védőfal húzódik, esetleg egy középkori körtemplom, vagy kálvária alapjait rejti a föld. Az ásatás során a legrégebbi földrétegnek a sekrestye mögötti középkori habarcsos épülettörmelék bizonyult, amelyet egy 17–18. századi piactér lekövezett rétege követ, kb. 1 m mélységben, állatcsontok és mázas kerámia kíséretében.
A következő réteg egy sötétbarna kitöltés, amelyet egy feketére égett pusztulási réteg zár.
Ez feltehetően az 1720-as tűzvész maradványa, amikor is az egész falu a tűz martalékává vált, leégett a plébánia és a községháza is. Ezek után következnek a templom építéséből származó, téglákat és egyéb törmelékeket tartalmazó rétegek, amelyet egy vízelvezető agyagréteg zár. Ez a réteg a 19. sz. végi–20. sz. eleji templomalap víztelenítési eljárásának a maradványa. Majd az egész területet egy 40–50 cm-es, 20. századi kavicsos feltöltés zárja.
Míg az előbbi alapozását kőből készítették, a templom alapját már egymásra rakott tégla képezi.
Mivel a 2018-ban elvégzett földradaros mérés arra utalt, hogy a középkori Szent Mihály templom a mai templom helyén volt, jogos volt a feltételezés, hogy a régi temetőnek a templom körül kell lennie. Bár az ásatás folyamán találtunk emberi és állati csontokat is, de sírokat nem. Viszont óriási segítség volt számunkra a halottak anyakönyve egyik bejegyzése. Tudvalevő, hogy Borsos István plébánost 1741-ben a templom főoltára előtt temették el.
Csakhogy a mai templomot 1742-ben kezdték építeni, így nyilvánvaló volt, hogy még az öreg templom főoltára előtt helyezték őt örök nyugalomra. És itt jön a halottak anyakönyve 1741-es bejegyzése, miszerint „Az új templom megépítése után közvetlenül a korábbi templomtestet kijelölő boltív jobb oldala előtt, a templomtestben és nem a szentélyben nyugszik.”
Ebből világosan következik, hogy az új templomot ráépítették az öreg templomra.
Ha viszont ugyanott volt az Árpád-kori templom, akkor ott kellett lenni a temetőnek is. Ez akkor nyert bizonyítást, mikor néhány héttel később vízelvezetési munkákat végeztek az adott területen. Ekkor bukkantak elő a templom déli oldalán azok a koporsós sírok, melyek már több száz éve a régi gyarmati temető részét képezik. Érdekesség közülük egy pártás sír, ahol egy fiatal lányt textilpártával a fején temettek el, és a koponya a párta réz tartójától teljesen bezöldült. Ezen kívül sok kovácsolt vasszeg, egy 18 – 17. századi pénzérme, valamint az újkortól egészen az őskorig terjedő kerámia töredékek, de II. világháborús lőszerek is előkerültek.
– nyugtázta az eddigi történéseket a múzeumvezető.
