Apáról fiúra száll a bronzöntés tudománya
Bartusz Zsolt öntödéjében vagyunk Kéménden. Az üvegtetős műhelyben formázószekrények, égetőkemence, bronzolvasztó, sínek, emelők, forgatható asztal. Látványnak se mindennapi. Bartuszék izgalmas szakmaként élik meg, nem csoda, hogy már a negyedik generáció marad a mesterségnél.
Bartusz Zsolt elmondja, 1928 körül nagyapja cserepeket, kútgyűrűket gyártott. A háborúban a műhely megsemmisült, nagyapja elhunyt. Úgy látszott, az öntöde végképp eltűnt a család életéből.
– Apukám testvérbátyja, Bartusz György ismert szobrászművész unszolta apámat, öntsön szobrokat. Ő vonakodva felvállalta, ám a szocializmus alatt csak munka mellett tudott ezzel foglalkozni, miközben Magyarországra járt a szakmát elsajátítani. Sajnos, nagyapám után semmi eszköz nem maradt, mindent, ami itt a műhelyben látszik, apám épített ki – meséli a mester.
– Én ebbe a szakmába belenőttem – mondja mosolyogva Zsolt, hozzátéve, gyerekként a műhely körül játszott, néha hívták őt segíteni, de akkoriban még nem érzett vonzódást a bronzöntés iránt. Kitanulta az épületasztalos szakmát, szerette is, de behívták katonának és mire leszerelt már úgy érezte, az apja mellett a helye.
Meséli, hogyan készülnek a bronzszobrok, nem nagyon értem, ezért javaslom, menjünk a műhelybe, hátha az eszközök láttán többet megértek a folyamatból.
Zsolt magyarázza, a művészek gipszből megformált szobrot hoznak. Mivel a legtöbb szobor köztéri és életnagyságú, ezeket szét kell darabolni, hogy beleférjenek a formázótáblába.
– magyarázza a mester, hozzátéve, amit itt látunk, azt mind édesapja építette, azt a földbe süllyesztett kemencét is, ahol a bronzot olvasztják.
A gyártási folyamat a homokforma bronzzal való felöntésével folytatódik, majd jön az összehegesztés, a köszörülés, a csiszolás.
– Vannak művészek, akik részt szeretnének venni a munkafolyamatban, de ez nem szerencsés. Én arra biztatok mindenkit, a kész művet nézze meg. Természetesen, ha az illető ragaszkodik a jelenléthez, megteheti – veti közbe Zsolt. Kitér arra is, az öntés több-
emberes munka, egyedül nem lehet végezni. Ilyenkor 45-50 fok van a műhelyben, csakis védőruhában dolgoznak. Ez akkora koncentrációt igényel, hogy bár a műhelyben szinte mindig szól a rádió, ekkor kikapcsolják és csak az ő instrukcióira koncentrálnak. Mostanában már viaszba is öntik a szobrokat, mindig aszerint, ahogy a megrendelő kéri.
Mivel ezt a szakmát nem tanítják iskolában, Márk vízszerelőnek tanult, de nem műveli a szakmát, hiszen őt is fogva tartja a bronzöntés szépsége, amely változatos és kihívásokkal teli. Örömmel van apja mellett. Zsoltnak segít az apósa is, igazi családi vállalkozás az övék.
– Minden nap kijövök a műhelybe, sokszor még vasárnap is – mondja Zsolt, s ez az a mondat, amit éppen meghall hazaérkező felesége.
– Zsolt maximalista, nem tud kiadni a kezéből olyan munkát, amivel önmaga nincs százszázalékosan megelégedve. Éppen ezért túlhajszolja magát, bár próbálom rábeszélni, szakítson több időt a pihenésre – szól közbe Viktória, aki egyébként büszke családjának férfi tagjaira, mert igazi remekművek kerülnek ki a műhelyükből. Ő is besegít, általában a könyvelési munkákat végzi.
Amikor a fényképeket nézegetjük, eláll a szavam, egyik munka szebb, mint a másik. Ők készítették például Érsekújvár két legismertebb emlékművét, II. János Pál és Széchényi György szobrát, de a tardoskeddi István király-szobor bronzba öntése is az ő műhelyükhöz köthető. Szülőfalujában, Kéménden az iskola falát díszíti egy általuk öntött Petőfi-emléktábla, a közeli Bényben pedig a turulmadár. A legnagyobb alkotás, amit kiöntöttek, egy 3,6 méter magas szlovák katona szobra.
Vannak alkotásaik Szlovákia- és Magyarország-szerte, két éve készült el bronzból az a zongora, amit egy valóságos hangszer alapján terveztek, mellette Lasica–Satinsky–Filip életnagyságú szobraival, ami egy pozsonyi köztéren áll.
Még egy kávéscsésze is található rajta. Páratlan alkotás. Zsolt elmondja, a magyarsággal kapcsolatos szobrok, címerek, emléktáblák, érmék kiöntése áll a legközelebb a szívéhez, és az, amikor ajándéknak szánja az alkotást. Legutóbb például a barátjának egy ágyút formázott meg, amelyhez maga kereste meg a fegyver alkotóelemeit. Egy-egy nagyobb alkotás 300-400 kilogramm is lehet, bár a belseje üreges.
– Érdekesség, hogy a gipszszobor soha nem olyan szép, mint a bronzból kiöntött. Ilyenkor életet kap minden kis részlet. A bronz örök, s ha simogatják, mind fényesebb lesz – mondja mintegy végszóként Bartusz Zsolt.
Megjelent a Magyar7 2024/30.számában.
