Alma a fájától - élmények teli kiállítás
Apa és lánya – néhai Pallos Sándor és Koczkáné Pallos Katalin - közös festménykiállítására került sor péntek este a bényi kultúrházban.
Kremmer Szabolcs polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, és örömét fejezte ki afelett, hogy a kultúrház nagyterme a vírusjárvány után újra a kultúrát szolgálja. „Ízelítőt kapunk ezen a kiállításon apa és lánya műveiből és mindannyian láthatjuk, az alma nem esett messze a fájától” – hangsúlyozta.
Katalin a megnyitón elmondta, édesapja festményeivel tele a házuk. Mikor lánya elköltözött, a nagyapa egyik téli tájat ábrázoló festményét is magával vitte. „Nagyon hiányzott a falról és – több, mint negyven évesen - ekkor vettem először ecsetet a kezembe, hogy a hiányzó képet pótoljam” – szól a kezdetekről.
Vavreczky József, a kiállítás kurátora mutatta be Pallos Sándort, aki a múlt század derekán ismert alkotó volt a környéken.
„Pallos Sándor 1918-ban született Érsekkétyen. Az alapiskola és a lévai gimnázium elvégzése után Budapesten folytatta tanulmányait a Tungsram villamossági iskolájában. A budapesti iskola nem rendelkezett kollégiummal, így megfizethető albérletet kellett keresnie. Albérletének szomszédságában lakott egy festő-és ötvösművész, akinek műtermében gyakran megfordult és csodálattal leste a képek születését. A festő biztatására maga is leült a festőállvány elé, és már az első ecsetvonások után kiderült, hogy bizony nem kis tehetség lakozik a fiatalemberben. A mester biztatására bontakozott ki életre szóló szereleme a festészet iránt. A világháború után feleségül vette Meliskó Rozáliát, 1951-ben született meg leányuk, Katalin. A munkájában mindig pontos elektrotechnikus csaknem minden szabadidejét a festészetnek szentelte. Képei nagyrészt otthonát díszítették, de a barátok, rokonok és munkatársak is örülhettek egy-egy Pallos-szignóval ellátott festménynek. 1986-ban bekövetkezett haláláig csaknem 150 festmény született. Életében szinte minden környező településen volt kiállítása. Kétyen, Csatán, Kéménden, Bényben, de kiállították képeit Érsekújvárban, Komáromban és halála után 2006-ban a párkányi galériában is.”
Képein a barna, szürke, fehér és fekete színek dominálnak, egészen különleges fényképszerű jelleget adva nekik. Tájképein misztikus, csendes magány ül. Emberábrázolásai, csendéletei is különlegesek. Jómagam nem ismertem, de képei láttán megszerettem az alkotót.
A kurátor Koczkáné Pallos Katalinról szólva elmondta:
„Katalin 1951-ben született. Annak ellenére, hogy festőállványok és vásznak között nőtt fel, nem vonzotta őt sem gyermekkorában, sem kamasz évei alatt a festészet. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem csodálta édesapja munkásságát. Családja, munkája és a hétköznapok küzdelmei, nemigen adtak lehetőséget a művészet felé fordulásra. Később a közéleti munka, a hagyományőrzés, kézműves tevékenység, kulturális rendezvények szervezése vitt el rengeteg szabadidőt és energiát. A múlt század kilencvenes éveiben kerültek elő a padlásról a festőeszközök, leporlódtak az állványok, új festékek, színek jelentek meg, megelevenedtek a vásznak. Elsőként édesapja hiányzó alkotását szerette volna pótolni, később a természet és környezete nyújtott ihletet a témaválasztásban. Képein érződik a pillanatnyi hangulat - a szomorúság vagy a felszabadult derű.”
Különös élmény volt apa és lánya alkotásainak együttes bemutatása. A téli tájat pedig egymás mellett látni Pallos Sándor és Koczka Katalin megformálásában, egészen különleges.
Nézzünk bele e nem mindennapi kiállításba a képek segítségével:
