Álljunk hát helyt együtt itt a Zsitva és a Nyitra ölelésében, Martoson!

Államalapítás és Szent István ünnepe alkalmából 10.00 órai kezdettel a helyi református templomban ünnepi istentiszteletre és az új kenyér alkalmából úrvacsora kiosztására került sor. Igét Nt. Szénási Szilárd esperes lelkész hirdetett.

Az istentisztelet után a millenniumi emlékműnél folytatódott az ünnepség, ahol Méry János, Somorja város önkormányzati képviselőjének ünnepi gondolatai hangzottak el, majd Gombás Ádám, a Gergely Theáter és Moravetz Produkció énekes - színész tagja énekelt. Az ünnepség a nemzeti imánk eléneklésével és koszorúzással zárult.

Augusztus 20-a Magyarország hivatalos államünnepe, melyen az államalapításra és az államalapító I. (Szent) István királyra emlékezünk.

Szent Istvánt 1083. augusztus 20-án avatta szentté Szent László király. Az Árpád-korban az uralkodó dinasztia legitimációját szolgálta az István-kultusz. Később ezt a hozzá kapcsolódó Szűz Mária-tisztelet az egyházhoz kapcsolta.

1686-ban XI. Ince pápa elrendelte, hogy miután visszafoglalták Budát, évente meg kelljen emlékezni Szent Istvánról, 1771-ben Mária Terézia pedig az egész ország számára ünneppé tette első királyunk napját, majd Budára hozatta a Szent Jobbot, amivel azt akarta kifejezni, hogy a Habsburgok legitim magyar uralkodók. Az 1848–49-ben, a szabadságharc leverése utáni nem ünnepelhették az első magyar királyt, mely a független magyar államot jelképezte, viszont Ferenc József császár 1891-ben munkaszüneti nappá nyilvánította augusztus 20-át. A két világháború között törvénybe iktatták Szent István ünnepét, amit a kommunista hatalom nem szüntetett meg, hanem a népköztársaság és alkotmány ünnepéként ülte meg. A kommunizmus után az Országgyűlés kiemelt állami ünneppé nyilvánította.

A tudósítás végén pedig közöljük Méry János beszédének teljes szövegét:

Gyakran mondanak beszédet helyi ünnepségeken távoli vidékről érkezett szónokok, s beszélnek arról, hogy helyieknek mit, s hogyan kéne csinálniuk, ami szerintem nem éppen szerencsés.

Én most mégis hasonló helyzetben vagyok: somorjaiként állok itt önök előtt.

Ezeket a sorokat maga Szent István fogalmazta meg fiához, Imre herceghez írt intelmeiben, melyben az öreg király útmutatást kívánt adni fiának, aki a trón várományosa volt, de mint tudjuk, még édesapja életében tragikus körülmények között fiatalon elhunyt.

Mélyen tisztelt martosiak és környékbeliek!

Üdvözletemet hozom a somorjai végvárról, melynek legrégebbi templomát még Szent István felhívására alapították, az új templomunkat, mely 1722-ben épült, pedig augusztus 15-én szentelték fel, azon a napon, amikor a hagyomány szerint 1038-ban, Boldogasszony napján, végső óráiban Szent István felajánlotta a koronát és ezzel együtt az országot Szűz Máriának, majd ő maga is ezen a napon tért meg Teremtőjéhez.

Ma, pontosabban augusztus 20-án arra emlékezünk, hogy Szent László 1083-ban ezen a napon avatta szentté az államalapító királyunkat, akit az évszázadok során rengetegen próbáltak megrágalmazni, mindhiába: Szent István királyunk olyan országot alapított, melyre 1024 év távlatából is büszkék lehetünk.

Martos község történetében az áll, hogy a közeli Aba domb már a régmúlt időkben is lakott volt, s ott, ahol ma a martosiak szőlőjüket művelik, a VI. században avar település működött, ahol a régészek több avar kori és ősmagyar sírt is feltártak. Ezen a részen telepedtek le a honfoglaló magyar törzsek is, és a szájhagyomány szerint a név Aba Sámuel vezértől származik.

Most arra kérem Önöket, képzeljék el magunk elé az Aba dombot, az 1500 évvel ezelőtti települést, és az önök őseit, akik valószínűleg ma is ott nyugszanak egy-egy jelöletlen sírban. S aki már vette a bátorságot, és töltött el több időt egy-egy ilyen, vagy ehhez hasonló történelmi szent helyen, egyedül, halkan, csendben, az tudja, hogy a domb, a helyszín, az ősök emléke jelen van és mesél. Mesél a múltról, figyeli a jelent és üzen a jövőbe. S ha jól figyelünk, innen, a templom tövéből is meghalljuk az üzenetet.

Mesél a múltról: Szent Istvánról, aki bizonyíthatóan járt ezen a vidéken, Gég községről, melynek lakói a hagyomány szerint Martost megalapították, s melynek lakóiból I. Géza király 1075-ben több tucat halászt adott a garamszentbenedeki apátságnak halászati joggal, hogy ellássák azt hallal. De mesél a török pusztításról is, mely után 1576-ban mindössze 10 lakható ház maradt, az Esztergomi érsekségi jobbágyfalu 72 adófizető jobbágyáról, akiket 1848-ban felszabadítottak, s a 104 évvel ezelőtti trianoni gyalázatról is, mely Martost leszakította a Magyar Királyság testéről, de történeteket suttog a két háború közti időszak legendás személyiségéről, Vecsey Lajosról és kegyetlen meggyilkolásának történetéről, majd pedig a kitelepítésekről, a kommunizmus megalkuvásairól, és a rendszerváltoztatás után történtekről is.

De az Aba domb nemcsak a múltról mesél, az ősi helyszín ma is éber és figyel. Figyeli, hogy 1024 évvel Szent István megkoronázása után hogyan állunk ki nemzetünkért, hazánkért és kereszténységünkért. S éberen kémleli azokat is, akik párbeszéd nélkül, úgy akarnak ítélkezni egyes emberek felett, hogy nem kíváncsiak az igazságra.

Szent Istvánt már úgy nevelték, hogy életét Krisztusnak szentelje.

Viszont apját, Gézát nem nevelték keresztényként, s lehet, hogy nem is hitt igazán. De megértette, hogy Jézus tanítása olyan üzenet, amit tovább kell adnia fiának. Megértette, s ezért Gellért püspök személyében méltó nevelőt állított mellé, és ezzel elindította fiát a kereszténység útján.

Ma olyan világot élünk, ahol egy olimpiai megnyitón kigúnyolhatják a vallásunkat, ahol megcsúfolhatják az egyes női sportokat. De nekünk nem elsősorban azokkal van dolgunk, akik ilyen képtelenséget megengednek. Mert az az oldal úgy jutott el idáig, hogy hosszú évek alatt belecsúsztak ebbe a helyzetbe, mert egyes generációk nem tudtak nemet mondani a bírálóiknak, a másik oldalnak. Pontosabban nem tudtak kiállni a saját kultúrájuk keresztény, nemzeti, de akár nemi identitása mellett, s megtartani a határokat a másikkal szemben.

S miért mondom el ezt? Mert az utóbbi években megtanultam, hogy azzal, hogy az ellenfél mit csinál, hogyan támad, azzal semmit sem tudunk csinálni. De magunkkal tudunk. Fel tudunk készülni ellene fizikailag, de ami még fontosabb, meg tudjuk határozni, kik vagyunk, honnan jöttünk és hova tartunk. Meg tudunk erősödni az identitásunkban, s akkor nincs az az ellenfél, mely ki tudna zökkenteni minket abból, akik vagyunk.

– írtja Seneca, római filozófus több, mint 2000 évvel ezelőtt.

Mi hányszor esünk bele abba a hibába, hogy nem tudunk kiállni vallásunkért, magyarságunkért? Hányszor sütjük le a szemünket, mert a kényelmesebb?  Hányszor nem szólalunk fel, amikor nemzetünket, vallásunkat, papjainkat szidják?

S minden egyes ilyen ki nem állás alkalmat ad a másik oldalnak arra, hogy egy lépést tegyen az ő igazságának elfogadtatása felé.

Pedig az Istent, egy papot, egy vezetőt úgy is meg lehet védeni, hogy a saját életünkből hozunk fel egy-egy személyes példát. Például: igen, tudom, hogy nem hiszel Istenben, de én azt tapasztaltam, hogy amikor padlón voltam és kértem a Jóistent, hogy segítsen, akkor meghallgatta a kérésemet és átölelt. Vagy igen, azt beszélik, hogy az pap mogorva, és rideg, de amikor én beszélek vele, folyamatosan segít, és törődik velem.

Tisztelt emlékezők!

Hadd vetítsem le az előbb elmondottakat helyi szintre. Nekem 2019 óta van részem abban a megtiszteltetésben, hogy gyakorlatilag havonta többször járok ide, az Holt-Nyitra partjára, s azt látom, hogy van itt több tucat olyan martosi ember, aki tiszta szívvel, alázattal tesz a községért, fáradságot nem ismerve. Azt tapasztalom, hogy ezeket az embereket nagy tisztelet és megbecsülés övezi. Viszont azt is látom, hogy amikor ezeket az embereket támadás éri, akkor a helyiek nem elég hangosan, nem elég keményen, nem eléggé közérthetően állnak ki ezek mellett az emberek mellett. S azoknak, akik ezeket a támadásokat intézik, egy-egy ilyen ki nem állás, egy kis lépés előre afelé, hogy elhitessék: ezek az emberek nem elég dolgosak, nem elég becsületesek, nem elég jók. Pedig de. S amit tesznek, az egész községért és minden martosi lakosért teszik. Ezért minden martosi lakos számára megismételném Szent István Királyunk fenn említett intelmét:

Jó lenne, ha tényleg mindenki megfogadná ezeket az intelmeket, és félretéve, illetve kibeszélve a vélt vagy valós sérelmeket, mindenki a község és a martosiak érdekében tevékenykedne tovább.

Tisztelt ünneplő közösség!

A fenn említett Aba domb viszont nemcsak mesél, nemcsak figyel, de üzen is nekünk. Azt üzeni 1024 évvel István megkoronázása után, hogy felvidéki magyarként nincs helye a megalkuvásnak, amikor a nyelvünkről van szó, sem az árulásnak, ha hazánkról. Sem a félelemnek, sem a lemondásnak, de beolvadásnak sem.

A múltunkat megpróbálhatták eltörölni, történelmi emlékeinket megpróbálhatták eltüntetni, közösségeinket megpróbálhatták szétzilálni. De ha visszatérünk szüleink és nagyszüleink tudásához, a magyar hagyományokhoz és Szent István keresztény törvényeihez, s abból kezdünk el építkezni, akkor hiába a szlovák elnyomás, hiába az vegyes eszméket hirdető hamis próféták, hiába az új nyugati káros ideológiák és hiába a sátán mesterkedése! A martosi és a felvidéki magyarság élni fog!

Én tudom, hogy Martoson is több olyan ember van, aki most itt állhatna, és elmondhatná ezt a beszédet. Így tulajdonképpen igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy nem szerencsés, ha idegen vidékről érkezett szónokok beszélnek arról, mit kellene tenni.

Mert nem elég beszélni, cselekedni is kell!

Édesapámtól 2006-ban érettségire Jankovics Marcell: Húsz esztendő Pozsonyban c. könyvét kaptam, melybe a következő idézetet írta:

Álljunk hát helyt együtt itt a Zsitva és a Nyitra ölelésében, keressék azt, ami összeköt, s ne, ami szétválaszt, hogy 100 év múlva majd a dédunokáik is büszkék lehessenek, amikor az Aba dombon nyugvó ősök majd Önökről mesélnek.