Alig várták a nyitást - képriport a párkányi Vadas termálfürdőből
Május elsején nyitott a párkányi Vadas termálfürdő. Jó idő volt, rengetegen kilátogattak. Pár nappal a nyitás után néztem szét a helyszínen, kik azok, akik az elsők között látogatnak el ide.

Az ég ragyog, a nap éget, a víz meleg és kristálytiszta. Vannak már a strandon, de tömegről még nem beszélhetünk.
Elsőként egy népes családot szólítok meg, pár hónapos kisbabával. Lengyelországból jöttek az ukrán határ mentéről. Hozták a két nagyit is. Mindkettő egészen fiatalos. Egyik barátjuk ajánlotta a párkányi fürdőt, mint nagyon kellemes helyet. Nekik is tetszik, főleg az, hogy meleg van és a víz is ideális. Öt napig maradnak. Voltak már kisvonattal a bazilikánál, most fedezik fel a fürdő területét. Egészen lelkesek és felírják, hol nézhetik majd meg a róluk készült képet.
A pezsgőmedencében olyan meleg a víz, hogy szinte éget. Egy idősebb pár Ostraváról érkezett. Az asszony innét származik Dunaszerdahely mellől, már mond is mindent magyarul, hiába néz a férje értetlenül. Tavaly fedezték fel a helyet, most különösen élvezik, hogy kevesebb a látogató.
Egy idős bácsitól is tudakolom, honnét való. Próbálkozok magyarul, szlovákul, csehül… English – mondja végre. Where did you come from? How do you like here? – kérdezem. Látom, nem érti, és hasra fordult.
A szállások körül bóklászok, amikor két nagyon jókedvű hölgy megy el mellettem. Mondják, Prágából érkeztek, 2013-tól évente jönnek. Kiemelik, a meleg víz és időjárás mellett Esztergom városa az, ami ide vonzza őket. A fürdőben meg különösen jó energiákat tapasztalnak, a szállások is kitűnők.
A Csillagmedencében
Tavaly átadott napozólépcsők
A fiatalasszony a mellékhelyiségeket tartja rendben, már három éve dolgozik itt a szezon alatt. Jelenleg még két épületben tart rendet, csúcsidőben csak egyben.
A lakókocsis utcákban pezseg az élet.
Egy cseh házaspár 15 éves lányukkal jöttek, sokáig nem maradhatnak, mert még tart az iskola. A férj elmondja, évente háromszor is ellátogatnak Párkányba, szeretik ezt a strandot, többek közt azért, mert közel lehet leparkolni a medencékhez. Szeretnének tovább fürdeni, de így előszezonban ez csak hatig megengedett.
Jól feltalálják magukat, grilleznek, beszélgetnek a többi karavánossal. „Sajnos még dolgozni kell, de ha tehetnénk, mindig úton lennénk – télen síelni járunk, nyáron pedig a strandokat látogatjuk” – mondja mosolyogva az apa, és még a kocsiba is bekukkanthatok.
Az úszók közül többen nagyon várják már a júniusban nyíló ugrómedencét.
Párkányiakat is lehet látni a strandon. Egy anya felnőtt fiával van itt. Elmondja, ők nyáron is rendszeres látogatói a fürdőnek, azt se bánják, ha nagy a tömeg