Akit a norvég hajó füstje megcsapott – Molnár Ali útjai
Molnár Aladár, vagy ahogy mindenki ismeri, Ali, a hatvanas évek közepe óta népszerű muzsikusnak számít Dunaszerdahelyen. Már alapiskolás korában zenekarokban játszott, hogy aztán később a norvég és svájci szórakozóhelyeket bejárva szlovák sztárfellépők mellett billentyűzzön.
Ali 1952-ben született Pozsonyban, de a család Dunaszerdahelyen lakott.
– mesélte Ali, aki aztán beiratkozott a zeneiskolába.
Az egyik első szerdahelyi bandában játszott Gútay Laci, aki a nagymegyeri kultúrház vezetője, és bevették maguk közé Alit is. Ez volt a Devils (Ördög) zenekar, amelynek nevét érdekes módon nem cenzúrázta ki az akkori szocialista „kultúrpolitika”, talán mert a csapat nem volt országosan ismert. A Devils az ifjúsági klubban muzsikálgatott hétvégenként este, 1966–1967 környékén. Gútay Laci volt a gitáros és a zenekarvezető, Filisztov Karcsi a basszusgitáros, Rajtyik Iván a dobos és Ali volt a billentyűs. Mivel Ali akkor még alapiskolás volt, így a többieknek ki kellett kérniük őt a szüleitől.
Az ifiklubban egy Magyarics nevű elvtárs volt a főnök és tőle már „gázsit” is kaptak a muzsikusok Princesky keksz és tea formájában. Persze, hosszú évek múltán kiderült, hogy igazi gázsit is kellett volna kapniuk…
A DS zenekar 1972-ben alakult, és már jóval ismertebb formáció volt. Ezután jött az MGT Tilajčík Imivel (a rövidítés a muzsikusok vezetéknevére utalt, azaz Molnár–Gútay–Tilajčík). 1978-ban a Világifjúsági Találkozó tiszteletére egy „szolidaritási” koncertet szerveztek Dunaszerdahelyen, ami abban az időben talán a legnagyobb rockzenei megmozdulás volt a járásban, és a fesztiválon is fellépő MGT akkoriban már a környék legismertebb formációjának számított.
Az MGT után Ali „felkerült” a pozsonyi Album zenekarhoz, közben zongoraórákat adott egy zeneiskolában, ahol a zenekarvezető Tono Lančarič felesége, Marika, harmonikajátékot oktatott.
– meséli. Az Album általában diszkókban játszott, mindig 1-2 hónapra mentek ki Norvégiába tíz éven keresztül. A dobos disszidált, a Slovkoncert meg egy énekesnőt akart rájuk erőltetni, de ebbe már nem egyezett bele Lančarič. Ekkor jött egy Rédey Tamás nevű érsekújvári magyar srác, s érkezett egy dobos is, Peter Szapu, ők ismert zenekarokban játszottak, tehát Ali itt már „első ligás” muzsikusok mellett billentyűzött.
– Az Album után jött az After Eight, ahová megint bevettük Tilajčík Imit, mint basszusgitárost. Egyszer Bergenben játszottunk egy hajón, onnan mentünk volna le Dániába, de tűz ütött ki, és csónakokkal mentettek bennünket a halászhajókra.
Az After Eight után jött a Rédey zenekar.
– Történt, hogy Dunaszerdahelyen megálltunk a kocsival, mert kattogott valami. Mondom, Norvégiába megyünk, nem egy kilométerre. Erre zenésztársam azt válaszolta, hogy a szerelő szerint Norvégiáig kibírja. Megyünk keresztül Norvégián, mínusz 30-40 fok, egyszer csak katt és megáll az autó. Valahogyan aztán bevontattak bennünket, de ráment az egész gázsi. Egy másik alkalommal Almási Róbert festőművész öccse, Laci adott nekünk kölcsön egy ZSUK kisteherautót. Már Pozsonyban éreztem, hogy valahogyan nem húz, így elvittük egy szerelőhöz. Megyünk, szintén Norvégia, most „csak” mínusz húsz fok, egy nagy durranás, felnyitom a kocsit, hát szinte „kikönyökölt” az oldalán a hengerdugattyú. Úgy vontattak el bennünket a szerpentineken, hogy hullott a jeges eső. Lenézve a mélybe a tengeri hajók gyufásskatulyáknak tűntek. Egy óra után lefagyott az akku és már nem ment az ablaktörlő...
elevenítette fel a lélegzetelállító történetet a billentyűs.
Az oslói Urtegata utcán áll egy emeletes épület, ott lakott minden olyan külföldi vendéglátós zenész, aki a városban vagy a környéken játszott, többek között Charlie is.
Mindenesetre nagyon kedvesen viselte. Amikor évekkel később Dunaszerdahelyen játszottak, kezemben egy jófajta whiskyvel odamentem hozzá: Szevasz, mond neked az valamit, hogy Urtegata? Persze, hiszen ott laktunk Oslóban, válaszolta. Én is ott voltam, csak te már nem emlékszel rám, és mondtam milyen zenekarban játszottam. Ja már tudom, te voltál a dobos, mondja. Igazad van, de nem is ez a lényeg, hanem hoztam egy whiskyt.
Ali később aztán a pozsonyi Plus Bandbe került. Ezzel a zenekarral Dušan Hlaváčekot majd Júliát és Peter Hečkot is kísérték. Végigcsináltak velük egy komplett turnét a Szovjetunióban, a Csehszlovák Kulturális Napok keretében és egészen Vietnámig is eljutottak, Ho Si Minh-városban különféle tereken koncerteztek, hihetetlenül sok ember előtt. A koncertek után mindegyikük Ho Si Minh-város díszpolgára lett, tudtam meg Alitól, aki így folytatta:
– Most elmesélem azt a történetet is, amire nem vagyok túl büszke. Mečiar választási kampányán is mi játszottunk Kelet-Szlovákiában. Én voltam az egyetlenegy magyar a zenekarban és akadtak kellemetlen helyzetek... Sergej Kozlík volt a „főmufti”, ő vezette a kampányt, és mikor látványosan előhúzta a „magyar kártyát”, a zenekar többi tagja rám nézett, de nem lehetett mit tenni… Mit mondjak, nem volt túl kellemes érzés...
Ali otthon már nem nagyon szeretett volna visszamenni tanítani, így még Oslóban átigazolt a Plus Bandbe. A zenekar otthon, Szlovákiában Dežo Ursinyval játszott. A Tisíc izieb című koncertlemezén például az összes számot ő zongorázta, meséli, majd megadóan hozzáfűzi:
– mesélte nosztalgiázva.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2023/14. számában.
