A csallóközi fiatalember nem nagyon volt még hasonló helyeken, sőt, nem is szerette a túrázást, nem értette, hogy ez miért jó. Végül mégiscsak jelentkezett.
A kezdetek és a Kilimandzsáró
Bejelentkeztem egy irodában, de előtte úgy volt, jönnek a barátaim is. Persze senki nem akart jönni. Annak ellenére, hogy tűfóbiám van, az oltásokat sikerült „megejtenem”, a túrázásról azonban tényleg nem tudtam semmit. Olvasgattam, hogy minek kell megfelelni, milyen sportok ajánlottak ahhoz, hogy az embernek meglegyen a kívánt erőnléte. Se túracipőm, se bakancsom nem volt, így bementem az üzletbe, adtak valamilyen bakancsot, zoknit. Mielőtt elindultam a reptérre, megláttam a fiam sapkáját, gondoltam, elteszem, mert írták, hogy hideg lesz. Elképzeltem, hogy amikor megyünk fölfelé, közben szedem a virágokat és egyszer csak azt veszem észre, hogy jé, hát itt vagyunk a Kilimandzsáró tetején
– mesélte mosolyogva Tamás.
Így került tehát oda teljesen ismeretlenül. Érdekes volt számára, az ember milyen erős is tud lenni, ha akar valamit. Mert addig utálta ezt az egészet, és magát is, hogy minek kellett belevágnia.
Igazából a kalandvágy és a kíváncsiság hajtotta, s a csoport többi tagjának egyre világosabb lett, olyan ember van velük, aki nem nagyon érti, miről szól ez az egész, és meg is ijedtek ettől.
Az első nap azt mondták, hogy megyünk 800 métert. Én úgy két óra után azt mondtam, gyerekek, már mentünk annyit. A többiek azt hitték, hogy viccelek, mert a 800 m nem vízszintesen, hanem függőlegesen volt értendő...
Az első nap végén, amikor megérkeztek a táborba, mindeki elmesélte, hogy addig milyen helyeken járt és hogyan edzett előtte. Tomi a legvégén került sorra, s gondolkodott, hogy hazudjon-e, vagy sem. Végül is az igazat mondta, hogy még soha nem járt a hegyekben, de még csak nem is túrázott. Persze ezen megint nevettek.
Amikor azonban szembesültek azzal, hogy igazat beszél, úgy elkomorodtak, hogy Tomi mégiscsak arra gondolt, valamit gyorsan ki kéne találnia, mert még elküldik.
Azt mondtam, hogy edzettem a futópadon, ám erre is mindenki fogta a fejét. De meg volt döntve 15 fokot, mondtam. Ez sem sokat segített. Végül aztán feljutottam a csúcsra, elég drasztikus volt az egész, mivel majdnem ott maradtam a közel 6000 m magas hegyen... Egy jégeralsó és egy farmergatya volt rajtam, közben mindenki hiper-szuper cuccokban feszített. Akkor arra gondoltam, soha többet nem megyek hegyekbe. De alighogy hazaértem, valami mégis elkezdett hiányozni. Talán az oxigénhiány... Az egy érdekes állapot, mintha teljesen be lennél rúgva, nem tudod, hogy mi van. 3000 m fölött a szervezet ugyanis már elkezd haldokolni, amire nem lehet felkészülni, nem lehet edzeni. Vagy bírod, vagy nem. Ez egy adottság. Nekem szerencsém van, mert viszonylag jól bírtam, de ez nem attól van, hogy mennyire vagyok ügyes vagy edzett. Így kezdődött el ez az őrület, mert ha egyszer a hegyek bűvöletébe kerülsz, akkor nem szabadulsz tőle
– elevenítette fel a sorsfordító pillanatokat Tamás.
Irán, Közép- és Dél-Amerika
Aztán jött a többi, például Peru és a Machu Picchu, Iránban a Damávand megmászása és még sok-sok egyéb kaland.
Az iráni vízum megszerzése sem volt könnyű, ugyanis kellett egy picit kamuzni, hogy hol fogunk lakni és kihez megyünk. Mivel ott nagyon nincs turista, odajöttek az emberek a csoportunkhoz, hogy mit gondolunk róluk. Hihetetlen kedvesek voltak, meghívtak bennünket mindenhova. Iszfahánban is voltam, ami egy csodás város. Ott van a világ második legnagyobb zárt tere, a Mejdán Sah, az első a Tienanmen tér Pekingben. Mohammad Reza Pahlavi sah idején, a diktatúra ellenére, Perzsia gyakorlatilag egy Európa-szerű országnak számított, Khomeini ajatollah uralkodása idejétől számítva azonban radikalizálódni kezdett. Az is nagy élmény volt, hogy Teheránban meg tudtuk nézni a sah kincseit és a bezárt amerikai nagykövetséget.
Amikor Costa Ricából Nicaraguába keltek át, az sem volt egyszerű történet, mert az utóbbi sokkal zártabb ország.
Dél-Amerikában általában kérdőíveket kell a határon kitölteni. Nicaraguában pedig beírtam foglalkozásnak, hogy rocksztár, hiszen itthon a HaddelHadd nevű rockbanda billentyűse vagyok. Amikor a helyi emberekkel, tyúkokkal és ki tudja mi mindennel mész át a határon éjjel, ahol mindenhol sötét van és mindent fegyveresek őriznek, engem leszállítottak a buszról, mert ők ezt nem vették annyira viccesen. De aztán halálosan komoly arccal mondtam, hogy otthon én bizony rocksztár vagyok, ezt komolyan kell venni. Átengedtek... Különben imádom Közép- és Dél-Amerikát. Annyira mások az emberek, teljesen pozitív beállítottságúak, annak ellenére, hogy sok helyen hihetetlen nyomor és szegénység van.
Peruban először három hetet töltött Tamás, mert ott túráztak is, és természetesen a Machu Picchu nem maradhatott ki.
Később a családdal is visszatért ide. Létezik egy Panamához tartozó autonóm tartomány, ahol sok kis szigeten él egy indián nép, a kuna.
Képzelj el egy 50 méteres szigetet, ami a mesékben szerepel: fehér homok, pálma lóg be a víz fölé, nincs édesvíz, úgy hoznak be mindent, de mégis ott élnek az emberek. Nos, ilyen szigetből van vagy 400. Van egy fővárosuk, ahová csak úgy tudtunk bemenni, hogy a sámán engedélyt adott. Pont egy névadóra csöppentünk be. Az ő kutúrájukban a lányoknak 12 éves korukban adnak nevet. Beöltöztek a népviseletükbe, ittak egy fehér alkoholos löttyöt, amit biztos ami biztos alapon mi is megittunk, és így táncoltak körbe. Tehát transzban voltak, és ez három napig tart...
– elevenítette fel hősünk a különös történetet.
Ha Tamást arra kérik, hogy meséljen egy olyan távoli országról, ahol már járt, akkor mindig megkérdezi az illetőt, hogy el akar-e oda menni vagy sem, mert akkor úgy mesél róla.
Panama hihetetlenül fejlődik, főleg a csatornának köszönhetően, amely jó sokat hozzáadott az ország GDP-jéhez. Mindenki Dubajtól van elámulva, de Panamában ugyanezt látod. Csak a közép- és dél-amerikai államok történelmét átszövik a félkatonai diktatúrák. Mindenesetre Közép-Amerika Svájca Costa Rica, ami a világ egyik legboldogabb és legzöldebb országa
– mesélte tapasztalatait Tamás.
Nepál, az Everest és Suhajda Szilárd
Tamást Nepál mindig érdekelte. Először még a Kilimandzsáró megmászásának évében jutott el az 5600 méteren található alaptáborba, ahonnan nagyon szépen lehet látni az Everestet, de az, hogy milyen egy magashegyen az időjárás, nem tudjuk elképzelni, ugyanis egy másodperc alatt minden megváltozhat. Idén májusban egy héttagú csoporttal Tamásék újra ellátogattak Nepálba.
Az utat magyarokból álló iroda szervezte, amelynek a szolgáltatásait már többször igénybe vette.
A tulajdonos hölgy nagyon jóban volt Suhajda Szilárddal, folyamatos kapcsolatban voltak egymással.
Szilárd már több hónapja ott volt, akklimatizálódott. Mondtunk egy májusi időpontot, hogy akkor leszünk az Everest alaptáborában, amire azt válaszolta, rendben, de ha ő már nem lesz ott, az jó jel, mert följebb tudott menni. Minden nap kérdeztük a hölgyet, hogy mi van Szilárddal, s ő mindig próbált tájékoztatni bennünket. Személyesen ugyan nem tudtunk találkozni, de nagyon kedves volt és üdvözölte a csoportot. Én 20-án értem vissza és pár napra rá történt a tragédia.
Tamásék kirándulása sem volt zökkenőmentes, ugyanis két embert közülük helikopternek kellett kimenteni. Többen is mondták, ebben az évben hihetetlenül rossz időjárás volt.
Nepálban már hatszor jártam, 2017-ben kaptam egy ottani szerzetestől, aki megáldott bennünket, egy imasálat. Az úton van egy függőhíd, a Hillary-híd, amelyen mindenki átkel, aki az alaptábor felé tart, ugyanis arra vezet az út. Arra rákötöttem a sálat és lebegtette a szél. Ekkor valami mélységes megnyugvás fogott el. Jártam sok helyütt a világban, de úgy gondolom, hogy aki fölmegy egy hegyre és lejön, akkor picikét jobb ember lesz.
Hív a haza
Antal Tamás következő céllálomása Grönland lesz augusztusban. Oda nem a papírok miatt nehéz eljutni, és nem is az a kérdés, hogy mennyit késik a gép, hanem hogy indul-e egyáltalán. De már őszre is van programja: októberben Ománban készül túrázni, novemberben pedig Reuniont keresi fel.
A vers vége azonban mindig az, hogy Tamás hazatalál.
Nekem a Csallóköz tényleg maga a Tündérkert. Sok helyen voltam, nagyon szép helyeken jártam, de a szülőföldem mégis teljesen más, ide visszatérni a legjobb érzés. Élhető, van víz, van zöld. Mindenkinek azt mondom, hogy a világ csodaszép, menjetek, lássatok belőle minél többet, de mindig gyertek vissza, mert ennél jobb hely nincs.
