Adni is öröm!
A muzslai Endrődy János Alapiskola tanulói karácsonyi ajándékot készítettek rászoruló gyerekeknek. Ezeket a magyarországi Lélekgyógyító Alapítvány osztja szét a Felvidék rászoruló családjai, szervezetei, intézményei között.

Ölveczky Árpád az iskola igazgatója elmondja Csányi Erika, az iskolatanács tagja, egy másodikos kisfiú édesanyja kereste meg a vezetőséget az ötlettel, segítsenek az alapítványi gyűjtésben.
„Szép munkát végeztünk” – mutat a tanáriban felhalmozott dobozokra hozzáfűzve, nemcsak az alapítványnak, de a muzslai rászoruló gyerekeknek is gyűjtöttek.
Fundánek Szilvia igazgatóhelyettes hozzáfűzi, utánanéztek az alapítvány munkájának, akik többirányú segítségnyújtással foglalkoznak. Először a bántalmazott anyákat karolták fel, majd a rászorulókat, főleg a gyerekeket. Nagyszerű munkát végeznek, tényleg sokaknak segítenek mind lelkileg, mind anyagilag.
Az adományok itt lesznek szétosztva a Felvidéken. Elsősorban tartós élelmiszereket, édességeket és drogériaszereket gyűjtöttek. Csányi Erika tartotta kezében a folyamatot. Maga köré gyűjtötte azokat, akik tudtak és akartak segíteni. A másodikosoknak külön kis akciójuk is volt. Erika néni kezdeményezésére elhoztak egyet a kedvenc játékaikból és megtöltöttek vele egy nagyobb dobozt. Erika még egy kisbiciklit is adományozott.
– sorolja a helyettes asszony.
Papp László a Lélekgyógyító Alapítvány elnöke fáradtan, de jókedvűen érkezik az iskolába, hiszen csak ebben a fél hónapban hétezer kilométert levezetett. Elmondja, itt a Felvidéken sok segítőre akadtak, rengeteg a jó ember, akik az igaz ügyért készek áldozatot vállalni. Több helyre visznek adományt, tegnap Komáromban jártak egy óvodában, holnap pedig már kelet felé veszik az irányt.
– mondja el az alapítványi elnök, majd a diákok segítségével bepakolják az adományokat a furgonba, hogy vigyék a szeretetet Felvidék szerte.