A régió legnagyobb iskolájában is átadták a beiratkozási ösztöndíjakat
A párkányi Ady Endre Alapiskolában átvehették a gyermekeiket magyar iskolába írató szülők a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíját. Az oktatási intézményben az idén négy első osztály nyílt.

A vendégeket Bacsó Péter igazgató köszöntötte.
"Béres József, a Béres-csepp megalkotója azt mondta: „a gondolat legyen jó és igaz”. Engedjék meg, hogy ezt ekképpen értelmezzem: a magyar iskolaválasztás egy jó és igaz gondolat, mert nemcsak észből, hanem szívből is fakad. Van mögötte küldetés, elszántság és hit" - hangsúlyozta beszédében az igazgató és megköszönte a Rákóczi Szövetségnek és az iskolaválasztási program minden támogatójának az anyagi és erkölcsi támogatást.
Párkány városa az intézmény fenntartója. Szabó Eugen polgármester beszédében köszönetét fejezte ki a szülők iránt, akik az Ady Endre Alapiskolába íratták gyermekeiket.
– fogalmazott Szabó Eugen.
Molnár Karolina Magyarország belügyminisztériumának helyettes államtitkára három üzenetet adott át. Az első, hogy Magyarország kormányának fontos minden olyan fiatal támogatása, aki a magyar nemzethez tartozik, a második a hála kiemelése a Rákóczi Szövetség, a szülők, a tanárok és a fenntartó felé, harmadik üzenet pedig az, hogy a múltra támaszkodunk, de minannyian a jövőbe tekintünk. Fontos hogy kapjon a fiatal kiváló tudásalapot és mindig érezze, ő egy közösség része.
Dr. Béres József és felesége Béres Klára, aki állandó támogatói a beiratkozási programnak, értékes ajándékot hoztak a szülőknek. A Szép magyar ének könyvet, melyben gyerekdalok, népdalok, népies dalok és szent énekek találhatók. A vaskos könyv 646 éneket tartalmaz.
A kultúrprogramban a végzős tanulók beszámoltak a nyári Rákóczi táborban átélt élményeikről, és a négy első osztály kisdiákjai kedves műsorral örvendeztették meg a résztvevőket, a levonuláskor boldogan integetve szüleiknek.
