A vonal fátyolba öltése – Egy különleges kiállítás a Liszt Intézetben
Mazán Anikó képzőművész, képzőművész tanár Textura Temporaris et Statii című önálló kiállítása volt az első kiállításmegnyitó az idei évben a pozsonyi Liszt Intézetben.
Mazán Anikó a gútai iparművészeti szakközépiskolában kezdte meg középiskolai tanulmányait, majd a budapesti „Kisképzőben”, vagyis a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem előképző iskolájában folytatta tanulmányait. A festőművész szakot már a képzőművészeti egyetemen végezte el, majd egy évvel később képzőművész tanári diplomát is szerzett. Jelenleg az udvardi Majtényi Alapiskolában tanít, és Dunaszerdahelyen tart felvételi előkészítőket középiskolások számára.
„Mazán Anikó alkotói tevékenysége a természetművészet és a performansz köré összpontosul. Az elmúlt két évben csatlakozott az IN SITU szimpózium köré csoportosuló művészekhez” – mondta megnyitó beszédében a Liszt Intézet, Pozsony igazgatója, Venyercsan Pál. Hozzátette, a fiatal művész a csoporttal közösen kiállított már a somorjai At Home Galleryben és a pozsonyi „NOCkában”, azaz a Szlovákiai Művelődési Központban is.
„A Liszt Intézet céljai közt szerepel, hogy pályájuk elején lévő szlovákiai magyar képzőművészeknek is bemutatkozási lehetőséget biztosítson. Örömünkre szolgál, hogy Mazán Anikó elhozta nekünk ezt a különleges kiállítást” – mondta az intézetigazgató.
„Anikó már egy jó ideje kamerát szerelt a gépkocsijába, amely az elsuhanó tájról videófelvételeket készít. Mintha abból a gyakorlati megfontolásból tett volna így, hogy a ki tudja hány millió képkockából majd néhányat megfest” – kezdte a kiállítást méltató beszédét annak kurátora, Pálmai László képzőművész, hozzátéve, Anikó a kamera által rögzített felvételeket elmenti, és személyes vizuális megfontolás szerint képeket válogat belőlük.
S ebben a megfestésben a mindenkori alkotó totális jogot formál a világra, s Anikó a kamera személytelen objektivitását teljesen szubjektív világérzéssé formálja a táj megfestésében” – mondta a kurátor. Hozzátette, a gesztuálisan megfestett tájkép így nemcsak az emlékezés próbája, nemcsak egy intellektuális kaland, hanem a tapasztalati világ személyessé tételére irányuló totális igény alkotói tevékenységben kiélve.
„A munkafolyamat és a mű következő meglepően izgalmas része, hogy Anikó a gesztuális jelekként megfestett tájképeket áttetsző fátylakkal írja felül, melyekkel az eredeti tájakat kivarrja. Az első rétegben a felfestett jellel az időpillanatból lobban a jelenlétbe, ennél a második rétegnél pedig a meggyújtott időből” – fogalmazott a kurátor, hozzátéve, a vonal fátyolba öltésében a megfestett kép egyszerre fedetik el és fedetik fel.
Ez a fátyolba öltögetett vonalréteg ráadásul négydimenziós vonalakból áll össze képpé. Térbeli vonalainak természete a szemlélő mozgásának szöge, iránya, gyorsasága és ritmusa szerint tárul fel, tovább bővítve így a mű sokdimenzionális nyitottságát.
– mondta Pálmai László.
A kiállításon látható rétegzett képek a mulandóság nyomai. Egy autó mozgásának pillanatképei, a gyorsan múló idő törékeny dokumentumai. A festett tusvonások a valóság utolsó érintéseit őrzik, de a hímzések által ezek a vonalak újra megszületnek – mint ahogyan az emlékezés mindig új formát ad a múltnak. A harmadik réteg, amely kiselejtezett függönyök anyagára kerül, maga az emlékezet, elhalványulva és szétfoszlóban, mint egy régi álom.
A kiállítás egyik darabja, az „1079 nap” című alkotás az idő végtelenbe nyúló spiráljának lenyomata. A számsor, amely az ukrán-orosz háború napjait jelöli, folytatódik, mint az idő, amely egyszerre mérhető és felfoghatatlan. A rétegek és a hímzések nem csupán technikai elemek, hanem a lét törékenységének filozófiai metaforái. Az emberi tapasztalat itt a pillanatok múlandóságának és az emlékezés szubjektív félhomályának szövedékévé válik.
„Ez a kiállítás is, mint minden más dolog, ami megtapasztalható a világban, egy térbeli is időbeli tapasztalat. A képek kiindulópontja egy fedélzeti kamera objektívén keresztül rögzített valóság, gépi szem által látott világ, ami emberivé válik.
Egy megnyitó mindig egy belépés egy térbe, amelyet a művek és a néző tekintete együtt alakítanak ki, ez igaz akkor is, ha alkotóként nézem és akkor is, ha a mű befogadójaként vagyok jelen. Most egy ilyen átmenet részesei lehetünk, nem csupán passzív részesei vagyunk a térnek, hanem aktív formálói is” – fogalmazott a kiállított művek alkotója, Mazán Anikó, aki a kiállítás végén az 1079 nap című befejezetlen művére felírta a következő számot, ami azt jelzi, hogy február 6-án, azaz a kiállításmegnyitó napján hány nap telt el az orosz-ukrán háború kitörése óta.
A kiállítás 2025. február 28-áig tekinthető meg a pozsonyi Liszt Intézet kiállítótermében.
