A Pozsony megyei magyar középiskolák egyelőre nincsenek veszélyben
Tavaly nyáron jelentette be az oktatási tárca, hogy optimalizálni szeretné a középiskolák hálózatát, amit azzal indokolt, hogy több oktatási intézmény már most is a túlélésért küzd. A miniszter úgy véli, az optimalizálás nélkül a középiskolák még rosszabb helyzetbe kerülnek. Tomáš Drucker tárcavezető szerint Szlovákiában több mint nyolcvan olyan középiskola van, amelyekben a diáklétszám a 100 főt sem éri el.

A miniszter szerint a megoldást a kisebb oktatási intézmények összevonása jelentené. Az intézkedés a magyar tanítási nyelvű, illetve kétnyelvű középiskolák közül is többet érint. A minisztérium tervei szerint a 2025/2026-os tanévet már az új hálózattal indítanák el. A középiskolákkal kapcsolatos jelenlegi helyzetről és az esetleges összevonásokról Pozsony megyében Neszméri Tünde megyei képviselőt kérdeztük.
„Pozsony megyében két olyan magyar tanítási nyelvű középfokú oktatási intézmény van, amely a fenntartója a megyei önkormányzat. Ezek közül az egyik a pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, amelynek nincs problémája jelen pillanatban, s remélhetőleg nem is lesz gondja a jövőben sem a diáklétszámmal” – fogalmazott portálunknak Neszméri Tünde.
A statisztikai adatok szerint az oktatási intézmény diáklétszáma évről évre nő, a 2014/15-ös tanév 369 fős diáklétszámával összehasonlítva a 2023/24-es tanévben 460-ra növekedett az intézményben tanuló diákok száma.
„Az alapiskolai évfolyamok diáklétszámát nehezebb befolyásolni, hiszen az nagyrészt a demográfiától függ, a középiskola – gimnázium iránt pedig, mivel az színvonalas oktatást nyújt, nagy az érdeklődés. Általában inkább túljelentkezés van, és nem is tudnak mindenkit felvenni, de ennek a túljelentkezésnek köszönhetően az iskola jövője biztosítva van, s valószínűsíthető, hogy ez a trend meg is marad” – fűzte hozzá a képviselő.
A megyei fenntartás alá tartozó másik középiskola a Szenci járásban van, Szencen, egy közgazdasági és pedagógiai szakközépiskola.
A statisztikai adatok szerint itt is folyamatos a diáklétszám növekedése. A 2014/15-ös tanévvel szemben, amikor is 98 diák látogatta ezt az oktatási intézményt, a 2023/24-es tanévben már 165 diákja volt az iskolának.
Ez ugyan nem éri el a minisztériumi dokumentumokban emlegetett 200 fős határt, az intézmény szerencsére mégsincs veszélyben. „Ebben az intézményben viszont történtek változások. Az óvodapedagógia és a logisztika szak mellett, amely évek óta jól teljesít, lehetőség van itt pedagógiai asszisztens szakra is jelentkezni, ami ugyanúgy érettségivel végződő, négyéves képzés” – mondta a képviselő. Hozzátette, ami azonban még nagyobb változást jelent, az az, hogy a gimnáziumi részleget korábban – mondhatni, előrelátóan – a megye megszüntette, többek közt azért is, hogy ne üssék ki egymást a pozsonyi Duna utcai gimnáziummal.
– mondta Neszméri Tünde, hozzáfűzve, a szenci magyar gimnáziumban évek óta alig volt diák, ezért lépték meg ezt a lépést.
„A felmérések is azt mutatták, hogy a szenci gimnázium iránt nem volt nagy érdeklődés, Pozsony is közel van, a Nagyszombat megyéhez tartozó galántai gimnázium is elérhető közelségben van, és Somorja sincs messze. Azok számára a szenciek számára tehát, akik gimnáziumban szeretnének továbbtanulni, vannak viszonylag közeli lehetőségek, ezért léptük meg ezt a lépést” – mondta. Hozzátette, mivel azonban a szenci iskola esetében módosításról van szó, a törvény értelmében az iskolát meg kell szüntetni és újraalapítani ahhoz, hogy ezek a folyamatok végbemehessenek – bár a minisztérium azt ígérte, egyszerűsíteni fogják ezt a folyamatot.
– magyarázta a képviselő.
A minisztérium hozzáállása ebben a kérdésben az, hogy a megyei önkormányzatoknak kell eldönteniük, mely iskolákat vonják össze, s hogyan oldják meg a középiskolai hálózat optimalizálását. „A Pozsony megyei önkormányzat már évekkel ezelőtt megkezdte azoknak az iskoláknak az összevonását, amelyeken hasonló szakok működtek. Ha például volt ugyanabban a városrészben két fodrászképzést nyújtó szakközépiskola, ezeket fokozatosan összevontuk. Ilyen szavazások ezen az ülésen is lesznek, de ezek mind szlovák nyelvű középiskolák, s minden esetben érvényes, hogy indokolatlanul működnek egymáshoz közel ugyanazt a képzést nyújtva” – fűzte hozzá a képviselő.
A két magyar tanítási nyelvű középiskola Pozsony megyében tehát egyelőre nincs veszélyben.
„Szerencsére a döntést a megyei önkormányzat hozza meg, s a megye jelenlegi vezetése elfogadja azt a helyzetet, hogy azokat a szakokat, amelyeket ezek az iskolák nyújtanak, máshol nem lehet a megyében magyarul tanulni, sőt pedagógiai asszisztens és logisztika szak magyar nyelven az országban sem tanulható máshol. Másrészt ez a két magyar tanítási nyelvű középiskola színesíti is a régiót” – zárta Neszméri Tünde megyei képviselő.