A perbenyiki lovakról
Ezzel a címmel jelent meg pár hete Cap György legújabb könyve, amelyet múlt hétfőn Királyhelmecen, a Mailáth József Regionális Múzeum nagytermében mutatott be. A Mailáth család életét és munkásságát lassan három évtizede kutató helytörténész számára a téma aktualitásául szolgált a tavalyi év, mert 215 éve annak, hogy a perbenyiki birodalmukon 1809-ben megalapították a lipicai ménesüket. Azt, hogy ez valaha az egykori Magyarország egyik leghíresebb és egyben Zemplén vármegye első ménese volt, még a bodrogköziek közül is csak kevesen tudják.
Bevezetőjében a szerző elárulta, hogy a kötet borítójául szolgáló korabeli fotó eredetije egyike volt a családi gyűjtemény számtalan darabjának, amelyeket 2024 tavaszán a pécsi Horváthné vitéz Sztankovánszky Máriától (Mailáth leszármazott) kapott. A megjelentek az elsők között láthatták azt a tavaly Londonban árverésre kerülő, a perbenyiki birtok lovasát ábrázoló olajfestményt, ami ma már a királyhelmeci múzeum tulajdonát képezi. Festmények, fényképek, képeslapok, gróf Mailáth József naplóbejegyései, korabeli újságcikkek, beszélgetések és lovakkal kapcsolatos feljegyzések jelentették a forrásanyagot. Cap György mindezeket időrendbe rakva, 1808 és 1930 közötti időutazásra hívja olvasóit.
A bemutatón a könyv gazdag képanyagából a kivetítőn elsőként az a gróf Mailáth III. József szerepelt, aki a bécsi királyi udvarban tevékenykedett ugyan, de egyben a hozományba kapott perbenyiki birtokon megépíttette a családi kastélyt.
Ő volt az, aki a napóleoni háborúk idején, az osztrák császári vagyon egyik ékkövének számító, rengeteg lipicai lóból álló császári-királyi ménes kimenekítésében oroszlánrészt vállalt. Jutalmul a császártól egy lipicai mént és néhány kancát kapott. Bárki volt is az uradalom gazdája, mindig nagy gondot fordított a ménes fenntartására, a nemesítés során a fedeztetéshez mindig Lipicából hozták a méneket. Fia, Antal gróf és a ménes későbbi tulajdonosaként III. György országbíró is folytatták a hagyományt, tovább fejlesztették és nemesítették a ménest. Miután fia, V. József megörökölte azt, nagy hangsúlyt fektetett megmaradására. Termékeny íróként a többi között természetesen a ménesről is írt. A fennmaradó történeteinek köszönheti az utókor, hogy egyáltalán fogalma lehet arról, milyen is volt az élet a kastélyban a lipicai lovakkal.
Cap könyve külön fejezetben tárgyalja a kastély gazdasági udvarában valaha meglévő, mintegy 200 lovat is befogadó, korszerűen felszerelt istállókat és lovardákat.
A fotókkal is dokumentált épületeket sajnos az 1980-as években lebontották. A királyhelmeci múzeum Mailáth-gyűjteményét frissen gyarapító 4 eredeti képeslapról (másolatuk a kötetben is látható) is mesélt a szerző. Ezek a grófi család tagjait lovakon ábrázolják a Bodrogközi Jótékony Nőegylet eseményein, amelyek egyben kiadásuk apropójául is szolgáltak.
A legbájosabb talán az, amelyik a perbenyiki kastély udvarán, négyfogatos lovashintóban ábrázol egy kisfiút.
A Mailáthok pölöskei ágának hagyatékát őrző zalaegerszegi levéltárban is talált a kutató értékes fotókat, amelyeken a családtagok lovakkal láthatók. Azt is megtudhattuk, hogy a Mailáthok idejében Perbenyikben csak egyszer, 1900 júniusában volt lóverseny. A nagy esemény európai viszonylatban is jegyzett különlegességét az adta, hogy kizárólag hölgyek, asszonyok – a jótékonysági nőegylet tagjai – Széchenyi Mária grófnő vezetésével szervezték és bonyolították le a lóversenyt, és egyes versenyszámokban pedig maguk is indultak.
Megjelent a Magyar7 2025/1.számában.
